Ott állok mellette, és igazából nem is látom, mit csinál. Néha felvillan az ellenőrző szem, egy elmosódott vasdarab röpköd ide-oda, sziszegés, kattogás, némi halk dübörgés, a zöld NYÁK-on (NYÁK= nyomtatott áramköri lap) pedig úgy szaporodnak a csúnya kis foltok, mint cefre felszínén az éhes muslicák. Egyszer csak egy másfajta hangot hallok, a gép nagyot sóhajt, és a maga szögletesen kecses stílusában kitolja magából a darabot. Ő kész van, a munkapanel mehet tovább a forrasztóba.
Egy Fuji NXT II-es felületszerelt-alkatrész beültetőgép előtt állunk, mellette pedig a porondmesterek: Nagy Árpád és fia, Ádám. A Fuji Machine Europe (semmi köze a filmeket és mágneses alapanyagokat gyártó Fuji céghez, de a biciklimárkához sem) kelet-európai fióktelepén vagyunk, egy Budapest zöldövezetében megbúvó irodaépületben.
Igazi elektronikát itt gyártani persze nem tudnánk, hiszen az előttünk pihegő NXT II-es elé még kellene egy matricázó-nyomtató gép is, amely rátesz egy stencilt a nyers NYÁK-ra az áramkör sémájával, valamint odanyom némi forrasztópasztát (lényegében egy göbnyi ragacs) a leendő alkatrészek pozíciójába. És persze kellene még egy forrasztógép is az NXT II után, hogy az alkatrészek ne csak fizikailag legyenek a helyükön, hanem az elektronok tényleg szaladgálni is tudjanak kis lábaikon. De a nagy tudomány, amihez okos gép kell, itt produkálja magát előttünk.
Árpi és Ádám a Fuji szervizesei, mindent tudnak ezekről a gépekről, annál még talán többet is. Magyarországon a Continentalnál, a TRW-nél, valamint egy rakás, a publikum számára teljesen ismeretlen bérgyártónál működnek ilyen gépek, és például európai gyártású autókba készülnek rajtuk ABS- és ESP-vezérlő elektronikák, LED-es lámpa-panelek, motoros ablakokat működtető panelek, kormányszervo-elektronikák és ezer más hasonló cucc.
Persze nem csak autós elektronikákat készítenek ilyen Fuji-gépeken, hiszen 0,15x0,3 mm-es a legkisebb alkatrész, amit kezelni tudnak, tehát az ön zsebében lapuló mobil telefon is feltehetőleg valami hasonló csodagép gyomrából pottyant ki. Ha már itt tartunk: a legnagyobb elem, amit be tud szerelni ez a Fuji 72x72 milliméteres, ami nem kicsi.
„Nagyjából ugyanaz az operációs rendszer fut rajtuk, mint a tamagocsikon, emlékszel még rájuk?” – nevet Árpi, ezzel meg is adva a beszélgetés alaphangját. Ő és fia imádják ezeket a Fujikat. Ezért is állok most itt, a Kolosy tér fölötti Fuji-fiókban, mert mindenáron meg akarták mutatni nekem, mint feltételezett mechanikai buzinak, milyen csodás egy efféle gépezet működés közben. Promócióról tehát szó sincs, ettől a cikktől egy darabbal több vagy kevesebb NXT II-es nem fogy majd a piacon, hiszen kilométernyi fal választ el bennünket épp az end-userektől. Csaliként kaptam tőlük egy A4-es papírra rádolgozott Ponton-képet – ezen a Fujin készült, ők programozták...
Az itt álló két kicsi és egy normál méretű beültetőgép igazából csak bemutatópéldány, a nagyobbik olyan 150 ezer eurós értéket képvisel. Drága? Erre Árpinak van egy plasztikus sztorija – „amikor a Nokia 2009 elején vett 32 ilyen és négy kicsit más gépet, nem is a legolcsóbb konfigurációban - ez már sokmillió eurós nagyságrend - azt mondták, hogy a pakk három hét alatt visszahozza az árát, ha 0-24-ben megy a gyártás. De egy NXT II-es általában akkor is megtermeli az árát két hónap alatt, ha kicsit ügyetlenebbül állítják a termelésbe.”
A működési elve egyébként nagyon egyszerű. Van egy olyan fej a gép fölső részében, amihez csövek vezetnek, azokon jön a vákuum (vagy megy?). A fej egy golyós orsópályán mozog keresztben, lineáris motoron hosszában, forogni is tud, meg persze a fejbe helyezett szívókák fel és le ugrálnak a munkadarabhoz.
A gép végén tekercsekben áll a többféle alkatrész, akár mozigépben a film. Ezek a szalagok bent landolnak a masina belsejében, a fej onnan szippantja le a szívókáival az alkatrészeket. Odaviszi őket a villanóledekkel teli kamerához, ellenőrzi a helyzetüket, majd átlibben a NYÁK-lapra, és odabiggyeszti őket. Mindez oly gyorsan történik, hogy a fej mozgása szabad szemmel csak távolabbról követhető, máskülönben elkenődik, márpedig a szemnek nincsen rövidebb zárideje, hogy kimerevítsük. Megfelelő szervezéssel 25-30 másodperc alatt előáll egy 800-1200 mikroalkatrészt tartalmazó ABS-vezérlővel. Az elég rövid, nem?
Bár képesek rá, önállóan ezek a gépek szinte soha nem dolgoznak, mindig vonatba kötik őket. A leghosszabb elméleti lánc 16-os, de vannak helyek, ahol ennél még többet is összekapcsolnak. E konfiguráció arra jó, hogy minden önálló gép nagyjából hasonló méretű alkatrészeket ültethessen be, mert így dolgoznak a leggyorsabban, keveset kell váltogatniuk. Az elsők felszórják az aprókat, a NYÁK tovább csusszan a következőbe, ott nagyobbak jönnek, s így tovább, egészen a gyufaskatulyányi cuccok felrakásáig.
Ha szerelni kell bármelyiket, elég megmarkolni a fogantyút, és az egyedi beültetőgép a görgős sínen kicsúsztatható. Az alap nagyon nehéz, elbírja a kitolt gépet, kicsit úgy, mint a nagy, nehéz irattári fiókokat a tartórendszer. Ha helyben nem javítható a masina, létezik olyan kézikocsi, amelyiken pont olyan sín van, mint a gép alapján, erre egyszerűen áttolható az NXT II-es, és egy cserében odahozott másik felhelyezhető. Szinte termeléskiesés nélkül folytatódhat a munka.
Egyébként, ha már egyszer egy cég beszerezte, az üzemeltetése egyáltalán nem drága. 10 ezer üzemóránként szorul szervizelésre, bár ezt sokan elhanyagolják, és a sokszorosát követelik karbantartás nélkül. Volt egy gép, amit Mexikóból Romániába hajóztak át, és centi vastagon állt benne a homok.
Persze, minél kevésbé tartják karban, annál inkább elromlik a pontossága – ahhoz, hogy a szabványban szereplő legkisebb alkatrészeket is jól be tudja ültetni, a golyós orsó (amin a fej fut) 40-50 centiméteres hosszon maximum 1-2 századot térhet el a párhuzamostól. De annyira tartósak, hogy még teljesen szétesve is működnek. Persze olyankor már olyan a hangjuk, mint valami csapágyas betonkeverőbe oltott dobtáras gépfegyveré, a pontosságuk pedig legfeljebb a legigénytelenebb mosógép-elektronikák gyártását teszi lehetővé. A vicc, hogy még Európában is működnek 20-25 éves gépek, rendes, három műszakos termelésben, pedig azok már a 75 ezredik üzemórájukon is túl vannak.
Egy NXT II-es gép 6000 watt körüli áramot fogyaszt, de a bele való sem drága. Egy kicsi ellenállás ára átlagban 0,22 forint, ilyenből egy tekercsen van 10 ezer darab. A legdrágábbak a készre felprogramozott IC-k, ezek ára elérheti a darabonkénti 3000 forintot is. Autóipari árakat nem ismerünk, de például egy teljes televízió-vezérlő panel, tunerrel, mindennel együtt kijön 5-10 ezer forintból nyersben, pedig a boltban az tényleg egy drága elektronika.
„Ezek az NXT II gépek 2004-ben jelentek meg, újdonság volt bennük, hogy a szívókákat tartó revolverfejük úgy cserélhető, mint otthoni nyomtatóban a patron. Régebben több órás leállás volt, ha át kellett állni másfajta szívókákra, ezekkel egy ilyen váltás ideje egy perc alá csökkent” – meséli Ádám.
Árpi erre felkapja a fejét, úgy tűnik, hozzá tud tenni egy keveset ahhoz, milyen körülmények között használják őket - „fejlődő és szegény országokban van ezekből a legtöbb, az operátoraik gyakran a rizsföldről vagy az istállóból esnek be a kezelőpult mellé. Ennek megfelelően a karbantartási fegyelem sok helyen a nullához konvergál. Az, hogy WD-40-nel fújkálják az alkatrészeket, hogy összevissza tekergetik az orsópályát, hogy szinte baltával és hidegvágóval szedik szét őket, és sokszor még így is működnek – igaz, rosszul –, az csoda. De amíg egyáltalán képes rá, egy ilyen gép mindig újra kalibrálja magát.”
„Nemrég voltam Ukrajnában, kicsit megkopott a golyós orsómenet az egyik gépen. Elég lett volna egy félórás utánállítás, hogy megint sokáig jó legyen, de nem, ők nem hívtak szervizest, inkább mind a 30 szenzort elállították, persze a hozzáértés teljes hiánya mellett. Másfél nap volt mindent visszaállítani és rendesen belőni. De nagyon ritkán látok ilyen gépet letérdelni. Nemrég egy nagyon korai NXT II-esnek romlott el teljesen az egyik motorja, az 2004-es volt, és Kínából érkezett éppen Romániába. Egyébként a mi fiókunk felügyeleti területe Németország, Svájc, Dél-Afrika és Szlovákia, de ha másutt elakadnak valamelyik gép rendbe tételével, oda is minket szoktak hívni, így jártunk már Mexikóban és Japánban is” – gazdagodunk további anekdotákkal.
Egyébként minden gép munkája dokumentálva van, az összes elektronikai panel, amely Fujin készült, lekövethető, hol készült. A nyomkövetés nagyon fontos, így lehet tudni, hogy az adott panelt ki, hol gyártotta. A felelősséget így vissza lehet vezetni a hiba keletkezésének forrásáig. Képzeljük el, amikor visszahívnak húszezer autót, az mennyibe kerül a gyártónak, holott sokszor a beszállítónál keletkezett a hiba. Így viszont szépen át lehet terhelni a költségeket, bár a felelősség mindig az autógyártóé marad, hiszen ő van szem előtt. Még jobb, hogy a nyomkövetéssel kiderülhet: egyedi volt-e a hiba, vagy esetleg egész széria selejt készült, ilyenek alapján tudják, hogy melyik sorozat autót kell visszahívni.
Zárjuk sztorinkat egy kellemes csattanóval. „Megesett – igen, Magyarországon -, hogy a takarítónő kihúzott egy dugót a szerverszobában. Önmagában felveti a kérdést, hogyan történhetett, hogy a néni egyedül volt egy ilyen fontos helyen, és hogy létezik, hogy csak úgy odamehetett a konnektorhoz és kihúzhatott valami kábelt, de ez most nem lényeges. Ami viccesebb – a nyomkövető gép tápját húzta ki, és mivel követés nélkül szigorúan megállnak a gépek, így a termelés is hosszú percekre leállt. Pontosan addig, amíg be nem fejezte a porszívózást. Az volt talán a világ legdrágább takarítása.”
További cikkeink
