Az új autó minidig sok macerával jár. Lehet megint felnit, téli gumit, jégkaparót, láthatósági mellényt meg még ki tudja mit venni, amit eladtunk az előzővel együtt. Ugyanez a játék a megszokott, utólag beépített kényelmi-biztonsági felszerelésekkel, mint a gyári hifi upgrade-je, meg a telefon-kihangosítás, amit vagy tud az új szerzemény, vagy nem. Jelen esetben vagy nem.
Eldöntöttem, nem piszkálom a gyári hifit. Valószínűleg öregszem, de a gyárilag beépített hangszórók meglehetősen tisztességesen teszik a dolgukat, a középkonzolban terpeszkedő, mindenféle kezelőszervvel és képernyővel egybeépített audio egységet meg szemre leginkább csak csákánnyal lehetne megbontani. Adott tehát a feladat, hogy az aránylag sok havi kilométeremhez rendeljünk aránylag sok zenét anélkül, hogy állandóan CD-t kelljen válogatni, hozni-vinni, és a tokból ki – tokba vissza traumán átesni. USB-s csatlakozás kell tehát bónuszként, az alapfeladatként jelentkező telefonkihangosítás megoldásán felül.
Naiv ügyfél először mit csinál? Felhívja a gyártói képviseletet, hogy az autóban már bent lévő, működő gyári vezetékes kihangosítóból vajon mennyiért csinálnak kékfoggal is működőt. A kolléga a vonal túloldalán roppant készséges, és röviden vázolja, hogy a beépített gyári audio rendszer azonos típus esetén is eltérő módon lehet alkalmas a műveletre, ezért többféle Bluetooth adaptert tudnak ajánlani a probléma megoldására. Mivel az egyes adapterek ára között 70-100 ezer forintos eltérés is lehet, fáradjak be a szervizbe, ahol megnézik az autóm fejegységét, és megmondják a tutit. Én meg persze fáradok, azóta is.
A B terv a korábban bevált, Nokia által gyártott külső BT rendszer. Nézzük az igényeket: legyen kijelzője, távirányítója, ne legyen ronda, lehetőleg illeszkedjen az autó belteréhez. Szimpatikus modellt találtam nettó 50 ezer forintos áron, plusz beszerelés. Alapvetően ott bukott meg a dolog, hogy meg kellett volna fúrni a műszerfalat a rögzítéshez, hogy értelmes, jól látható helyre lehessen rakni. Ráadásul akkor tudatosult bennem, hogy a középkonzolon és a kormányon lévő, telefonálásara használatos gombokat akár le is ragaszthatnám piros szigszalaggal, mert külső rendszerrel pont semmire nem lesznek jók. Kár, mert a kiszemelt modellhez amúgy drótnélküli távirányító és változtatható színű kijelző is volt.
Elszánt vásárló nem adja fel, tovább keres. A rafinált marketing persze megint kifogott rajtam, látom a Dension új hirdetését valami banneren, nosza klikkeljünk. A promotált cucc – Dension Five – kihangosít, megy a zene USB-ről és iPod-ról, mindezt egy dobozban. Csak épp nem kompatibilis az autóm rendszerével. Ha már az oldalon vagyok, rákeresek a kompatibilitás mátrixban a gépkocsi gyártmány – audio rendszer kombó szerint, mi lehet jó vajon nekem. Látom, hogy a típusba szerelt másik két fejegységhez van passzoló cucc, csak nekem intézett az öreg Murphy nem kompatibilis rendszert. Gondoltam, a biztonság kedvéért rákérdezek, friss-e az a lista, hátha időközben lett eszköz az autómhoz, csak még nem került fel a weblapra.
Kiderült, hogy bétatesztelőket keresnek az új termékhez, hát bepróbálkoztam – és sikerült. Azzal szembesülni kellett, hogy a reklámozott megoldás nem kommunikál az én fejegységemmel, ezért egy másik modul, a Gateway500 lett a kísérlet tárgya – merthogy ennek a terméknek sincs lefejlesztve az én audio rendszeremhez illeszkedő változata. Nem probléma, megcsináljuk – mondta a kedves gyártó egyik vezetője. Kicsit értetlenkedtem, mire felfogtam, hogy a gyártó egyik vezető fejlesztője addig berheli majd a Gateway500 szoftverét, amíg nem kommunikál az én Audio50 típusú berendezésemmel. Ígéret szerint rövid fejlesztői készülődést követően kaptam a telefonhívást, vigyem be a kocsit egy megbeszélt időpontra, aztán hagyjam ott egy napra és beszerelik a rendszert, megcsinálják az első körös teszteket, beállításokat a rendszerrel. És lőn.
Következő snittben már ott a kocsiban a rendszer. Ami pazar: kapcsolódik a telefon, ha úgy tartja kedve, egyből. Használhatom a kormányon és a középkonzolon a telefonos billentyűket, gombokat, szinkronizál a rendszer, és a központi kijelzőn látom a névlistámat, hívást kezdeményezni vagy fogadni úgy is lehet, hogy a telefon végig a zsebemben. Azért van a bétaságnak árnyoldala is: a telefon és a rendszer a bekötést követően csak minden második alkalommal hajlandó párosodni. Telefonhívás alkalmával szinte minden beszélgetőpartner arról panaszkodik, hogy nagyon halkan hall engem – a mikrofon hangerejét persze nem tudom állítani sem a telefon, sem az audio rendszer kezelőszerveivel. A rendszer lassan olvassa be a listákat (telefonkönyv, híváslisták), és valami rejtélyes okból a szinkronizálást esetenként a G betű után abbahagyja. Robit ilyenkor listából nem hívunk, csak a telefonról kezdeményezünk hívást, már ha sikerül. De nem sikerül, valamiért a telefonról kezdeményezett hívásokat elindítja, de nem épül fel a kapcsolat, nem is jelenik meg az akció a híváslistában.
Megbeszéltek szerint a hibák leírását mailben küldözgetem a fejlesztőknek, aminek alapján ők javítják a hibákat, módosítanak a rendszeren. Miután egy rakat hibát jelentettem, nemsokára értesítenek, mehetek szoftverfrissítésre. Ez alkalommal a helyszínen követem, mi történik a rendszeremmel, mert ilyet úgyse sűrűn lát az ember.
Kiderül, a telefonos kapcsolat azért volt instabil, mert először a régebbi Bluetooth modult szerelték a kocsiba, ezt most ki is cserélik egyből. A „lehúzom az optikát a CAN-buszról” bemondásra kicsit lesokkoltam, mert hallottam már olyat, amikor a rendszeren vándorló, kényelmi extra lehúzogatása által generált hibaüzenet teljesen meghülyítette valamelyik központi vezérlő egységet. (Meséltek a srácok, hogy az első szériás, CAN-re kötött BT adapter időnként simán lehúzta az ablakot.) De aggodalomra semmi ok, ebben a kocsiban le van választva az audió rendszer, az egy MOST (Media Oriented Systems Transport) szabványú külön optikai hálózaton van, ami egy átjáróval kapcsolódik a CAN-re - tehát gubancot nem okozhat.
Mi az a CAN-busz?
A CAN tulajdonképpen egy, az autóban lévő helyi hálózat, teljes nevén Controller Area Network. A járművekben használt CAN-busz rendszer fő alkalmazási területe a motorvezérlés, a sebességváltó, és a fékrendszer valamint az egyéb biztonsági rendszerek (ABS, ESP, stb.) kommunikációjának biztosítása. Ebbe a hálózatba kapcsolódnak még a különböző kényelmi berendezések is, mint pl. a légkondicionálás, a központi zár, az ülés- vagy a tükör állítás elektronikái.
A technológiát a BOSCH fejlesztette ki még a 80-as évek elején, használata a járműiparban, az orvosi műszerek és az ipari gyártóberendezések gyártása terén terjedt el leginkább – sőt, ISO szabvány is lett belőle.
Ezután kezdődött a játék a korábban bejelentett hibák tesztelésével. Mindent próbáltunk helyben, ha nem működött, akkor javítás. Azaz a fejlesztő kolléga számítógépen módosít valamit a problémás állományon, azt pendrive-ra másolja, pendrive rádug a rendszerre, és már fut is a módosításokkal. Az ember szeme láttára lesz működő valamivé a korábban kvázi nem létező termék - élőben sokkal nagyobb flash, mint így leírva, higgyék el. Így sikerült javítani a telefonról kezdeményezett hívások problémáját, a kapcsolódási gondokat, a szinkronizálás körüli anomáliákat, és jópár telefonhívás alatt nagyjából belőni a kihangosító mikrofonjának hangerejét. Saccra persze, mivel menetzajt nem tudtunk imitálni a kocsiba, fel is vésem hibaként ezt is (deköcsögvagyok szmájli).
Az új beállításokkal aztán kezdődhet a második tesztkör. A telefonos funkciók nyüstölése nem hozott ki újabb hibákat, az USB-s rész pedig köszöni, jól van. Egyszer meggyűlt ugyan a baja egy 16 Gb-os pendrive-val, de újraformázást követően a hibajelenség nem ismétlődött. A telefonálás közbeni hangerőre viszont továbbra is sokan panaszkodtak, erre ki kellett találni valamit. Jött az ötlet, hogy a szükséges módosítást tulajdonképpen én is el tudom végezni, ha mailben megkapom a konfigurációs fájlt. Elmagyarázták nekem, hogy a szöveges fájl melyik sorát milyen értékek között kéne változtatni a kívánt eredmény eléréséhez, csak kísérletezgetni kell. Nosza, Wordpad elő, konfig fájl megnyit, majd módosít és elment. Ezután felmásolás pendrive-ra, autóhoz leballagás, USB csatlakoztatása, rendszer bekapcsolása – és a dolog működik. (A MOST rendszer plug&play, mondtam már?)
Magamfajta laikusnak kisebbfajta csoda ez. Érzi az ember, hogy furcsa, aminek részese lett. Gondolok itt gyerekkorom halvány emlékképeire a kurblis Moszkvics 408-ról, amihez képest a tíz évvel ezelőtt birtokolt fapados Astra G gyakorlatilag űrjárműnek tűnik. Most meg különálló hálózatok vannak az autómban, és számítógép előtt ülve programozom az audio rendszerem tulajdonságait. Riasztó, nem?
