hirdetés

Újabb jogi, egyúttal közlekedési témájú esetünkben egy parkolóőrrel szemben történt atrocitást járunk körbe, fura végkifejlettel és természetesen a szokásos tanulságokat is levonjuk összeszokott csapatunkkal, a www.karterito.hu szakértő jogászaival, Dr. Kozma Tamással és Dr. Tajti Szabolccsal.

2014 októberét írjuk, amikor az események történnek. Térdében arthrózissal (ízületi porckopással) küzdő, nyugdíjas parkolóőrünk éppen egy szabálytalanul parkoló pótdíjazásának végén jár, a kis Nintendójával már rögzítette az adatokat, éppen fotókat készít az autóról és a rajta elhelyezett zacskóval együtt. Ekkor jelenik meg az autó tulajdonosa – mint felbőszült bika, olyan a járása. Szóváltásba is keverednek, majd egy kellemes anyázás után a másik főhősünk volán mögé pattan, és próbál kiállni a parkolóhelyről. Az őr azonban az autó előtt áll, és nem mozdul előle. Az autós ennek ellenére tovább közelít felé, elsőre térden is találja az autó, hátrál egy lépést, mire az autós újra a lábának hajt, majd ugyanez történik harmadszor is.

Az autós ezek után elhajtott, az idős őr a térdét fájlalja. Háttértörténetként annyit tudni érdemes, hogy félévente zselés feltöltésre járt a térdével, máskülönben szinte használhatatlan lenne a lába, ezzel a kezeléssel tartották fenn az állapotát. Az elütés után kórházba ment kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy bár nincsenek jelentős külsérelmi nyomok a térdén, a szalagok meghúzódtak benne a többszöri egyensúlyvesztés következtében.

Mivel a rendszám, valamint egy videofelvétel is rendelkezésre állt, büntetőeljárás indult az autós ellen, méghozzá egyszerű közúti veszélyeztetés tényállással. A kezdeti szakaszban nincs egyértelműen kimondva, hogy balesetet okozott volna. A tag, aki egy közeli üzlet tulajdonosa, mindvégig tagadásban volt – annak ellenére, hogy az alkalmazottai is beismerték a kihallgatásukkor, hogy a főnök igencsak indulatkezelési problémákkal küzd, nem szokatlan tőle, hogy ilyen módon próbáljon megoldani problémás helyzeteket.

A rendőrség a tények ismeretében és azok ellenére is úgy kezelte az ügyet, hogy az autós csak veszélyeztette a parkolóőr testi épségét, de az nem került kimondásra, hogy sérülés is keletkezett, pedig az ráadásként az idős parkolóőr maradandó egészségkárosodását is okozta. Eljött az első tárgyalási nap ideje, ahol a vádlott nem jelent meg. Erre nyomós oka volt: ettől az esettől függetlenül röviddel a tárgyalás előtt elhunyt.

A büntetőeljárást természetesen azonnal megszüntették, így csupán egy vádirat volt a károsult és Tamásék kezében, ám ebben sehol nem volt egyértelműen, tényként rögzítve, hogy kontaktus történt, ami ráadásul maradandó egészségkárosodást okozott. Ezzel a soványka munícióval kopogtattak hát az okozó kétes hírű, négybetűs kötelező felelősségbiztosítójával, akik persze rögtön elzárkóztak mindenféle kártérítés megfizetésétől. Közel két évig eltartott a peren kívüli egyezkedés, ám semmi eredményre nem vezetett, így végül per lett az ügyből.

A perben a biztosító vitatta, hogy az őrnek sérülése keletkezett, sőt, még azt is kitalálta, hogy nem is az ő exügyfelük a felelős a történtekért, hanem az őr akadályozta az autóst az elindulásban – szerintük nem teheti meg, hogy gátolja az elindulásban. Ez a mesés érvelés, nyilvánvalóan nem hatotta meg a bírót (az őr nem szándékosan akadályozta, csak nem tudott félreugrani, de még az akadályozás sem jelenthetné azt, hogy akkor szabad elütni), így következett az orvosszakértők bevonása, a maradandóság bizonyítása vált kulcskérdéssé. A vizsgálatok, a leletek, az összes tény egybevágott, és azt támasztotta alá, hogy voltak ütközések, keletkezett sérülés, ennek következtében nyúltak meg ilyen módon a térdszalagok.

Így aztán a következő vizsgálat tárgya az volt, hogy milyen állapotban lett volna ez a 67 éves térd az ütközés nélkül, ám az említett porckopással, illetve milyen állapotban van most. A kettő közötti különbség az, amiért a biztosító ilyen esetekben felel. Az elsőfokú bíróság a szakvélemények enyhén bizonytalankodó megfogalmazása alapján nem látta egyértelműen bizonyítottnak a maradandóságot, csak a baleset tényét állapította meg, így az első kör végén egy szerény mértékű kártérítés került megállapításra. Arra is hiába hivatkozott a károsult, hogy emiatt nyugdíja mellett nem tud 70 éves koráig dolgozni, ameddig tervezte, ezért jelentős a keresetvesztesége.

Másodfokon azonban a bíróság máshogy értelmezte az orvosszakértői véleményt, elfogadta, hogy az ütközések nélkül sokkal jobb állapotban lehetne a volt parkolóőr térde, így az eredetileg megítélt kártérítés helyett annak kb. négyszeresét kapta meg végül az idős úr, illetve így a teljes perköltség is a biztosító nyakába szakadt, végül megérte tehát a közel nyolc(!) évig tartó hercehurca.

Ennek ellenére nem lehetett a károsult teljesen elégedett, mert a 8 év során végig igen alacsony volt a jegybanki alapkamat, a bíróságok által megállapított kamat pedig ehhez kötött. Így a biztosító alig több, mint 10 százalék kamatot kellett fizessen a kártérítés után, míg mondjuk az ingatlan árak ebben az időszakban közel háromszorosukra növekedtek. A kártérítés, amit végül megítélt a bíróság, 2014-ben még nagy segítség lett volna, 8 évvel később már alamizsnának tűnt. A parkolóőr ugyanis – hogy kiesett bevételét pótolja, megnövekedett kiadásait fedezze, eladta a baleset után családi házát, és egy jóval olcsóbba költözött, a különbséget pedig felélte. A kártérítésből ma viszont már nem tudná nagyobbra cserélni szerény hajlékát.

Komoly tanulság következik: ez bizony mindenkinek a saját kockázata. A károkozó köteles helyreállítani az eredeti állapotot (persze ezt nem szó szerint, hanem megfelelő kártérítés fizetéseként kell érteni), azonban az már nem a károkozó, illetve a biztosítója felelőssége, hogy a károsult pénzügyi döntéseiért helytálljon. Keresetveszteség érte a károsultat, és nőttek a kiadásai? Az okozó fizesse meg! De ha a pillanatnyi pénzzavar megoldására a károsult magas kamatozású hitelt vesz fel, az már az ő dolga, a kártérítést nem növeli. Ugyanez a helyzet a lízingre vett autó összetörése esetén: a károkozó az autó árával tartozik, és ha az nem fedezi a banki tartozást, úgy a károsult pénz és autó nélkül marad, az a károsult pénzügyi döntésének az eredménye, a károkozónak ezért nem kell többet fizetnie. És jelen ügyben is ez történt: ha a biztosító azonnal fizet, a parkolóőr nem kényszerült volna az ingatlana eladására. Akkor még senki nem tudhatta, hogy fognak alakulni a kamatok és a lakásárak, így utóbb az eladás nem tűnik jó ötletnek, de ez nem a biztosító hibája, az időhúzásra sajnos a kamaton kívül nincs egyéb szankció – így marad a keserű szájíz. Hogy jól van-e ez így? Ezt nem tisztünk eldönteni, sem minősíteni.