Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Az alkalmazáson keresztül bérelhető robogókat szolgáltató Blinkee.city tavaly szeptember után, 9 hónap után emel árat ismét. A használat új listaára 70 forint lesz percenként, az első egy perc (ami nagyjából bukósisak felvételére, illetve az előkészületre megy el) továbbra is ingyenes marad.

Diákkedvezménnyel 63 forintos percdíjjal lehet használni a robogókat, a csomagajánlatok viszont mindenkinek szólnak: ha egyben vásárolunk perceket, akár 58 forint is lehet a percdíj, igaz, abból 300-at kell venni, és 17 400 forintos csomagárral kell számolni. A napi maximális bérleti díj 8100 forintra emelkedik.

Ez a néhány százalékos emelés elég korrektnek számít a mai körülmények között, eddig 65 forint volt a bérlés percdíja és 53 forint volt a legolcsóbb, csomagban elérhető percdíj, míg a napi maximális bérleti díj 7300 forint volt. Az új árak hétfőtől, július 4-től érvényesek.

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.