Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Tegnapi napunk egyik kedvenc híre volt a kőből készült Trabant, amit Kolodko Mihály szobrászművész helyezett el Budapesten, egész pontosan a Margit híd budai hídfőjétől délre, az egyik rakparti gyalogoslejárónál.

Láthatóan nem csak a mi tetszésünket nyerte el az ötlet és a kivitelezés, hiszen olvasónk, Botond épp a mi cikkünk nyomán döntött úgy, hogy neki ebből azonnal kell egy modell, amit egy 3D szkenner segítségével meg is csinált. A művelet sikeres volt, a 3D modell pedig egyrészt megtekinthető, másrészt ide kattintva le is tölthető, így bárki kinyomtathatja magának: a szálakkal erősített műanyag úgyis közelebb áll a Trabant eredeti külső burkolatához, mint a kő. 

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.