A legbizarrabb lappföldi történet annak a feladványnak a megfejtése, hogy vajon miért van itt ennyi japán turista. Mert vannak, az biztos; már a Helsinki Vantaa reptér 22-es kapujánál is meglepően sok japán gyülekezett az ivalói járathoz. Honnan tudom, hogy japánok?
Keskenyebb az arcuk, mint a koreaiaknak, halkabbak legalább 12 decibellel, és a kínaiakkal ellentétben a nyugat-európai sztenderd szerint öltözködnek. Egészen konkrétan a londoni hipszter-divat szerint nyomják. Szóval: mit keres itt ennyi japán? Nem is az, hogy japán, hanem fiatal japán pár? Elöljáróban annyit elárulhatok, hogy szex a nyitja mindennek, és mire kiderülne, miért is esnek egymásnak japán fiúk és lányok üvegtetejű kalyibákban, természetesen elmesélem a Porsche téli sofőrtanfolyamát is. Mivel azonban az újságírás alapja állítólag az, hogy nem az a hír, amikor a kutya megharapja a postást, hanem amikor a japánok a mínusz 30 fokban közösülnek, ki-ki a maga üvegburája alatt, azt mondom, az ötszáz lóerős sportautókkal történő csúszkálás, a befagyott finn tavak autóbuzi-nirvánája hadd várjon egy kicsit sorára, maradjunk egy kicsit a felkelő nap országánál.
Merre lehet itt a Porsche vezetéstechnikai központja? Nézem a leszállópályára forduló Finnair gép ablakából, ahogy a lapp táj enyhe dombokkal hullámzik a végtelenbe; legalább ötven tavat látni. A fenyők barnás fényben fürdenek, déli egy óra van, mindjárt lemegy a nap. Az utcák csak néhány száz méteres magasságban válnak kivehetővé, a háromezer lakos nem megszállottja a széles sugárutaknak, elvégre hiába járnak szöges gumin, egy bizonyos szintig azért le kell takarítani az utakat. Patyolattiszta az összes kocsi, de nem is nagyon van más választásuk. Nincs latyak, nincs por, csak a hideg. Mire fotózok kettőt, a kezem úgy fáj a hidegtől, hogy szívem szerint kurjantanék egyet. A kesztyűm a bőröndben maradt, úgyhogy a kezem zsebre vágom, aztán elkezdek pofákat vágni, mert úgy tűnik, a kilélegzett pára azonnal lecsapódott a szakállamon, és össze is fagyott. A buszvezető ráérősen nézelődik a csomagtartó mellett állva, tőle kérdezem, mennyi ez most, mínusz tizenöt? Húsz is megvan, mondja elégedetten. A várakozó taxikon szöges gumi, a hűtőjük műanyag lappal letakarva – ilyenkor errefelé nem kell hűtés, a mínusz 20-25 fok magában is elég hatékonyan hűt.
És a finnek ezt a csontrepesztő hideget használják aranytartalékként, csak ugye megújuló energiaként értékesítik természeti kincsüket. A finnek persze képesek teljesen abszurd dolgokat sikerre vinni, még olyan extrém körülmények között is, mint az eurovíziós dalfesztivál, amelyben a Lordi együttes egyszerűen lekoppintotta az amerikai Gwar űrszörny-imidzsét, és nyert. Vagy itt a Leningrad Cowboys, ami egy 1986-os film fiktív karaktere volt, de még ma is rommá turnézzák magukat, jellemzően Japánban. Itt a híres finn ordító kórus, a kortárs zene kiválóan eladható nagyágyúja. És a viccesen hülye ötletek miriádja a telefonhajító versenytől a feleségcipelésig. A finnek nagymesterek abban, hogy látszólag értéktelen dolgokat adjanak el jó pénzért, ami nem is az átverés kategóriája, inkább a menedzsertanfolyamokon oly' gyakran megénekelt pozícionálás minősített esete.
Van például egy nagy, igen hideg országuk, amit Télapó lakóhelyeként óriási sikerrel értékesítenek turistáknak. Fiktív karakter születési helyének mutogatásában van némi gyakorlata a görögöknek is, akik azonban annyira lelketlenül adják elő Kréta szigetén Zeusz szülőbarlangját, hogy már attól lehervadok, hogy egyáltalán eszembe jutott. Finnország leghidegebb részére, a Lappföldre tehát egyfelől jönnek a Mikulás/Joulupukki-turisták, akik aztán jellemzően legalább másfél millió forint elköltése táján találkoznak egy ugyanolyan Mikulással, amelyik bármelyik óvodában előfordulhat december 6-a körül.
A finnek zsenialitásához össznemzeti szinten nem fér kétség. Minden magyarnak üvöltve kéne zokognia, ha számba vennénk, számarányukat tekintve (is) mennyivel több a világhírű finn. 5,4 millióan vannak. Raliversenyzők. Forma 1-sztárok, nem Baugmartner Zsoltik, ugye, hanem Hakkinenek, Mika Salók, Kovalainenek, Raikkönenek. És persze az iparban sem gyengék. Vodka? Oké, hogy nincs benne truváj, egyszerűen csak nem kell elkúrni, és kész, de miért pont a Finlandia a világhírű? Miért finn találta ki a geekek szent Grálját, a Linuxot, és miért Finnországban fejlesztették az Angry Birds-öt?
Na de az olvasó teljes joggal kérdi, mit húzom én itt az időt, mire akarok kilyukadni, de főleg hogyan kapcsolódik mindez a vad orgazmusban egyesülő japán testekhez? Rendben van, én sem vagyok teljesen szívtelen, elmondom hát: a sarki fény a lényeg. A finnek csodálatra méltó emberek, ezt tudja mindenki, aki látta már halszagú atyafiságunkat a bárpultnál alkoholt fogyasztani: isznak, isznak, nem beszélnek, nem balhéznak, sör, whisky, esetleg összeöntve. Ha ketten vannak, létezik köztük valami transzcendens, nonverbális kapcsolat, amikor együtt emelik poharuk, de tósztot nem mondanak, még a sportkocsma plazmatévéjén zajló armageddont sem kommentálják.
De a finnek nem állnak meg itt. Ők is olvasták Finnország eposzi jelzőjét, és kis gondolkodást követően értékesítették is az ezer tó országénak számos tavát több autógyártó nagyhatalomnak, akik az októberi befagyástól a májusi olvadásig zavartalanul tesztelhetnek ABS-t és összkerékhajtást. Az autógyárak mellett rengeteg az ún. incentive tour, ami az angolban eredetileg jutalomutat jelent, de rafinált cégvezetők igen gyakran magukat és kollégáikat jutalmazzák meg vele, és bár rengeteg helyre mehetnének, gyakran az szól Skandinávia mellett, hogy itt még senki nem járt. Nem véletlenül: ez itt irtózatosan drága. Miközben e sorokat gépelem az ivalói reptéren, egy 1500 forintos, háromdecis Lapin Kulta sört iszogatok, egyébként semmi különös, nagyjából mint egy Kőbányai Világos, amit fél órára a napon felejtettek, aztán visszarakták a hűtőbe.
Tehát drága, elit és érdekes. Azt nem is említem, hogy a Lappföld valami földöntúli módon szép. Nem egy Grand Canyon persze, de a szelíd, végtelenbe vesző dombság a vastag, puha hó alatt rogyadozó fenyvesekkel, a mély csend, amit esetleg mi magunk törhetünk meg egy repedtfazék hangú snowmobillal, a bárgyún a szemünkbe néző rénszarvasok, és a ferdén tűző nap a végtelenbe nyúló naplementékkel mind-mind olyan élmény, amit sosem feledünk, és gyakran mesélünk el, hiszen másnak ritkán volt benne része. A domboldalban megülő pára, a fáradtan az ég felé törő szürke szivárvány, és persze a sarki fény, hogy mielőtt szót ejtenénk a Nordic Safari finnek által tökélyre fejlesztett műfajáról, visszatérjünk egy kicsit a japánokra.
Láttam tehát mindenféle nációt, amikor például kicsekkoltunk a szállodából, jött egy busznyi orosz, olyan véralkohol-szinttel, hogy már a tekintet jelezte, senki nincs itthon, de a kétségek eloszlatása végett a gurulós bőrönddel is sikerült felborulni abban az igen kritikus tíz méteres célegyenesben a recepció előtt. A japánok, legalábbis a fiatal párok a sarki fényre jönnek. Sarki fény késő ősztől kora tavaszig várható, ez tehát a japánszezon. Sarki fény van a Déli-Sarkon is, annak is megvan a maga földi infrastruktúrája, de a japánok inkább az északit részesítik előnyben, az aurora borealist. A sarki fényt a napból érkező töltéssel rendelkező részecskék okozzák, melyeket a Föld mágneses erőtere alapban távol tart, de a pólusoknál az erőtér ugyanúgy behorpad, mint a vasreszelék a mágnesrúd két végén. Jönnek tehát a részecskék, és a különböző földi atomokkal, elsősorban oxigénekkel érintkezve annyira felizgulnak, hogy zöldes fényt bocsátanak ki magukból.
Engem is kecsegtettek sarki fénnyel, de tudtam jól, hogy nem lehet ilyen szerencsém, egyébként is hajnal hármat rebesgettek, márpedig nem csak a hajnali felkelésre tartom magam korlátozottan alkalmasnak, de a szabadban időzésre is. A lett kolléga iPhone-alkalmazása holnapra jelez mágneses vihart, vagyis emelt naptevékenységet, ami egyébként 11 éves ciklusokban amúgy is jellemző, és idén épp ilyen ciklusban vagyunk. Én történetesen már az első este látok sarki fényt, amikor bebújok a sötétben a paplan alá, mert még nem találtam meg az olvasólámpa kapcsolóját. Alighanem a vastag műszálas ágytakaró tehet róla, amit határozott mozdulattal rántottam le az ágyról, az pedig feltöltötte a műszálas paplant, így amikor magamra húztam a sötétben, úgy szikrázott az egész, mint egy Star Wars-nagyjelenet.
Arjeplog, a legészakibb pont, ameddig korábban lappföldön eljutottam, közel hatszáz kilométernyire van, ebből ötszáz déli irányban. Arjeplogban, a svéd lappföldön a BMW sarki tesztközpontját hét évvel ezelőtt látogathattuk meg. Akkor is jó sokat csúszkálhattunk befagyott tavakon, de az az út a BMW akkor még viszonylag új összkerékhajtási rendszerét promótálta, és bár mindenki tudta, hogy az újságíró akkor kurjongat magáról megfeledkezve, ha csúszkálhat egy autóval, igazából azt kellett éreznünk, mennyire irányítható marad egy összkerekes BMW a jégen.
Ezzel szemben a Porsche Winter Driving Training oktatója, Nick Edwards, aki egyébként bár brit származású, Miamiban él és az amerikai ralibajnokságban versenyez, időnként Ken Block ellentétben, szóval Nick a Boxster S-sel megtett negyedik kör előtt olyan sokszor mondja bele az adóvevőbe, hogy „több kontroll”, „finomabban”, „a bójákat viszonyítási alapnak raktam ki, nem azért, hogy elvigyétek”, meg ilyenek, hogy amikor a startvonalra állok, lehúzom az ablakot, és megkérdezem tőle: ezek szerint most csúszás nélkül kell végigmenni a szlalomon? Nick mélyen a szemembe néz, ő is tudja, hogy ez egy fontos pillanat, ami (bennem) örökre megmarad:
- Azt akarjuk, hogy MINDIG keresztbe menjetek. Csak most egy kicsit több legyen a koncentráció.
A jég minden reggel más. Ha leesik a hó, az jelenthet a jégnek néhány tonna pluszsúlyt. A víz összenyomhatatlan, ezért a hatalmas repedéseken átszivárog a felszínre, így ilyenkor az is gyakran megesik, hogy a mínusz harminc fokban a hó alatt több centiméternyi víz borítja a jeget. Láttam én már ilyen a Velencei-tavon, csak akkor senki sem magyarázta el, hogy lehet ez a vaskos mínuszokban. Nekünk ez nem okozhat gondot, hiszen a tavon kialakított pályákról folyamatosan túrják le a havat. A koncentráció, amit Nick emlegetett, speciel még megvan, bár később egyre nehezebb lesz, hiszen egyedül ülök az autóban, nem kell mással váltogatnom. Valahogy így jutott autó, mi pedig Nógrádi Attilával, az Autó Origó főszerkesztőjével férfias főhajtással vettük ezt tudomásul. Istenem, most akkor nem a hétezer dolláros tanfolyamot próbáljuk ki, hanem a tizenkétezrest (plusz repülőjegy). Ennyiért lehet ugyanis befizetni a Porsche Winter Driving Trainingre, ha valaki nem akar cserélgetni, hanem egyedül nyomná végig a programot. Sokan csinálják, nem is hülyeség.
Kapunk tehát kezdésnek fejenként egy Boxster S-t (3,4 liter, hat henger, 315 LE, 360 Nm, 1350 kg saját tömeg), és mint a kávészünetben megbeszéljük, mindkettőnknek az ugrik be, mennyire nem becsülik meg a magyar Porsche-vásárlók a Boxstert. A magyar porschés elsősorban Turbót vesz, hiszen hát ötszáz ló nyilván több, mint a háromszáz. És csak akkor csodálkoznak, amikor a márkaszervizben megkapják csereautónak. A Boxster a tökéletes játszótárs, amit még viszonylag legálisan ki lehet autózni, míg egy Turbo közúti kiautózása elkerülhetetlenül azzal jár, hogy meghalsz, és csak részletkérdés, hogy néhány hét múlva kézbesítik a jogosítványod bevonásáról szóló határozatot is.
Persze a Boxsterrel is meg lehet halni, ahogy a kurzusunk egyik autójában bemutatja egy kolléganő. Valószínűleg a döntő pillanatban pedált téveszt, vagy nem is tudom, mit, mert annyira nem lehet nagy a tempó, de oldalt csúszik a hófalnak, a Boxster bal oldala egy pillanatra meg is emelkedik, de aztán mégsem borul fel, visszazöttyen. Ebbe még nem halna bele senki, ámde külhoni laptársaink dolgozói nem bízták a véletlenre. Az autó telement hóval, mert az ajtó nem volt rendesen becsukva, viszont az ablakban lógott egy kolléga egy ütős Youtube-videó reményében. Ő ki is esett. Na mindegy, Nick angyali nyugalommal hívta a Cayenne-t, nyomatékosan megkért mindenkit, hogy ajtó-ablak legyen csukva, és folytattuk a kurzust. És persze az is lehet, hogy így, kicsúszással, hófalba csapódással és ablakon kieséssel a két külhoni kolléga már megosztott Youtube-milliomos.
A következő lecke kanyargós, de nem túl szűk pályát végigdriftelni Carrera 2S-ekkel (Carrera S 3,8 400 LE 400 Nm, PDK 1415 kg). Óriási rajongója vagyok a Boxsternek, de sajnos a 911-es minden mozdulatából valami annyira tömény Porsche-érzés árad, hogy bármekkora hülyeségnek tűnik is, ha nem számítana a pénz, pontosan ezt venném: hátsó hajtás, 400 ló, ami bőven elég, de nem nyomaszóan sok, és ez az átkozott, 1415 kilónyi kikezdhetetlen műszaki tökély. Jól is megy vele, főleg miután Nick beült mellém egy körre, és figyelmeztetett, hogy az orrát sokkal szorosabban rakjam a belső ívre, és gyakoroljam tudatosan azt a leheletnyi féket a kanyarok érintőjén, amivel nagyon hatékonyan lehet szűkíteni. Ó, Uram, az érzés, amikor két és fél kanyar egymás után először összejön keresztben, azt az érzést tényleg nem tudom, mihez hasonlítsam. Fejben hálaadó istentiszteletet tartok, melyben köszönetet mondok a pályaválasztásért, és a tökéletes napért a tökéletes helyszínen a tökéletes autóban. Kyrie eleison, in eternum, ámen. Micsoda táj! Micsoda autó!
Először akkor kell Cayenne-nel kiszedni a hófalból, amikor átülünk a Carrera 4S-ekbe (azonos a 2S-sel, csak összkerekes és 1465 kg). Azzal indulok a szlalomnak, hogy ja, összkerék, ennek akkor most keményebben kell tolni, ugyebár. Másodszor már a kurzus vége felé, amikorra kezd kiderülni, hogy egyedül végigcsinálni ugyan jó, de lehetetlen végig fókuszáltnak maradni. Nick egy idő után megelégeli, hogy a Turbókkal valahogy nem olyan szép a nagy drift a szlalompálya végén, amit persze ugyancsak keresztben kell végignyomni. Nekifekszünk csak a nagy driftnek: Nick elmondja, hogy kis fék, határozott bekormányzás, aztán gáz-gáz-gáz-gáz-gáz-gáz! Gyanakszom, hogy kevés a tempóm, mert a fékre mindig túl nagyot kókad a lendület, Nick is azt ordítja az adóvevőbe, hogy come on, come on, go-go-go!, bátran felgyorsulok hát 90-re, aztán egy négykerekű Micimackó kecsességével terpesztek fel a hófal tetejére.
– Nick, miért mondtad, hogy come on, ha ennyire sok volt?
– Te ülsz az autóban, neked kell érezni. Nem egy rocket science...
Ja, vagy úgy. Nem baj, a kellemetlen emléket hamar sikerül fertőtleníteni, a körpályás drift valahogy nagyon kiadja a Turbóval (3,8 liter, 500 LE, 650 Nm, 1595 kg saját tömeg). Nyugis, háromezres fordulat körül kettes fokozatban, minél kisebb kormányszöggel, minél kevesebb korrigálással, hát ez csodás, most mit mondjak. Itt az instruktorok munkája lehet a legkevésbé jó, hiszen végig kint állnak a mínusz 30-ban, és a sok agyatlan droidot, minket próbálnak driftelni tanítani. A Cayenne-es autómentőknek már jobb lehet, ők egész nap a suv-ban nyomatják a fűtést, néha döngetnek száz métert, betekernek egy vonószemet és egy nagy gázzal kirántják a hülyét, aztán tökéletes íveken, végig keresztben szórva a havat hagyják el a pályát. Munkakörileg van még a fotós srác, akiről nem könnyű eldönteni, irigyelni kell vagy sajnálni, mert ő aztán tényleg egész nap kint van a szabadban, egy mínusz 30 fokos fényképezőgéppel kell dolgoznia, amin a kereső már az arca közelségétől is bepárásodik, tehát néha félvakon lövi a képeket. Viszont gyerekek: egész nap ott nyelezni a snowmobile-t egy befagyott tavon, plusz még ugyanezt tenni a lappföldi erdei utakon, hiszen a kurzus nordic safariját is dokumentálni kell, szóval azt hiszem, inkább mégsem sajnálom.
A naplemente legalább két óra – maga a nap is lassan megy le, de van még bő egy órányi félhomály, amiben trénereink lelkiismeretesen kint tartanak minket a tavon. A levonuláskor minden autócsoport szép egysoros vonalba fejlődik – mint mondjak, nehéz betelni a formák látványával. Utána vissza a szállodába, minden szobához saját szauna tartozik. Az enyémet sikerült immár 115 fokra felfűteni, úgyhogy a vacsorajáratra az amúgy is kellemesen kimerítő nap után valóságos zombiként szállok fel. Attilával reménykedünk, hogy végre nem rénszarvasleves lesz rénszarvas-sztékkel, hiszen a gyomrunk is kezdi feladni, és egyébként is: ezeknek az állatoknak túlélési Nobel-díjat kéne adni, amiért a kis piszka lábaikkal egyáltalán képesek helyet változtatni a méteres hóban, és nem felfalni őket. Szól a buszsofőr, hogy a mágneses vihar valóban bekövetkezett, vacsora után felvisz minket egy sarkifény-néző dombra, ahol már elég sok turista kóvályog a sötétben. A sarki fény pedig olyan, mint egy magyar diszkó lézere a felhős égen, csak zöld. Zöld, és inkább vertikális irányú sávokból áll, melyek olyan lassan mozognak, mint a felhők. Amiket a tévében mutogatnak, az igazából gyorsított felvétel.
Sarki fényt a dombokról lehet látni a legjobban, és az ilyen helyeken épülnek a japán turistákra specializált üvegtetejű közösülőházikók. Japánban ugyanis valaki sikerrel terjesztette el, hogy a sarki fény alatt fogant gyerek különösen okos lesz. Józan paraszti ésszel persze annak, aki két olyan emberből készül, akik ezt elhitték, inkább az átlag feletti naivitásra van esélye, mint magas IQ-ra, de akár a finn idegenforgalmi hivatal osztályvezetőjétől származik az ötlet, akár egy japán Gyurcsók Józseftől, mindenképpen irigylésre méltó kreativitásról árulkodik.
Ezt csinálják tehát a japánok. Jómagam az egy napos tanfolyam-demó alapján bizton állíthatom, itt senki nem fog megtanulni téli körülmények között vezetni. Könyörgök: megyünk négyféle autóval, négyféle teljesítménnyel, négyféle össztömeggel, kétféle hajtással, négyféle súlyelosztással, és ezt szorozzuk még meg a kétféle szögméretű gumival. Ez a tudás nem konvertálható a közútra. Porschét vezetni aszfalton kell megtanulni, akár a Porsche megfelelő földrészeken akkreditált intézményeiben. Ez itt csak egy óriási buli, olyan elnevezéssel, amivel a Porsche-tulajdonos valószínűleg könnyebben veszi ki a családi kasszából az egyébként általa megkeresett pénzt. Drágám, ez egy téli vezetési tanfolyam, érted, arccal a biztonság felé. Te is jössz? Nagyszerű, menjünk együtt.
Nick látott már itt ausztrál házaspárt, akik közül az asszonyról, aki életében először csinált ilyesmit autóval, azonnal látta, hogy őstehetség. „Hölgyem, önnek ehhez van érzéke. Mivel itt vannak, feltételezem, hogy pénzzel sem állnak rosszul, így mindenképpen javasolnám a hobbiszintű autóversenyzést.” És néha azóta is írnak néha emailt Nicknek, anyu elkezdett ralizni, a férje a navigátor. És ha elviszi anyut, és éjjel véletlenül besüt az ablakon a sarki fény, amikor a leggyorsabb spermium feje becsapódik az érett petesejtbe, még egy szuperintelligens ivadék is összejöhet.
További cikkeink
![Der neue Mercedes-Benz C 400 4MATIC elektrisch. Energieverbrauch kombiniert: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂-Emissionen kombiniert: 0 g/km | CO₂-Klasse: A [1] Exterieur: AMG Line; MANUFAKTUR opalithweiß metallic bright [1] Die Angaben sind vorläufig. Es liegen bislang weder bestätigte Werte von einer amtlich anerkannten Prüforganisation noch eine EG-Typgenehmigung noch eine Konformitätsbescheinigung mit amtlichen Werten vor. Abweichungen zwischen den Angaben und den amtlichen Werten sind möglich. //The all-new Mercedes-Benz C 400 4MATIC electric. Energy consumption combined: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂ emissions combined: 0 g/km | CO₂ class: A [1] Exterior: AMG Line; MANUFAKTUR opalithe white bright [1] The information is provisional. Neither confirmed values from an officially recognised testing organisation nor an EC type approval nor a certificate of conformity with official values are available to date. Deviations between the data and the official values are possible.](/media/images/Original-50543-26c0043-001.format-jpeg.max-370x278.jpg)
