Sokat járok mindenféle tesztautókkal, robogóval még annál is többet, 8000 kilométernél több nem kerül a kocsimba évente. Viszont minden biztosítást, adót ugyanúgy fizetek, a kocsi értéktelenedik, elromlik, összetörik, kopik. Elkezdtem számolgatni, ennyi teher mellett lehet, hogy jobban járok, ha eladom.

hirdetés

Én Budapest egyik peremkerületében lakom, szükségem van valamiféle
járműre, ha nincs kedvem a fél életemet sétával és különböző BKV
járatokon tölteni, márpedig nincs kedvem, sőt, időm sincs. Négy éve
már, hogy robogózom, és egyszerűen imádom. Szeretem, hogy pontosan oda
tudok érni mindenhová, hogy a piros lámpákat leszámítva soha nem
kell megállnom egy pillanatra sem, hogy a dugók csak lassítanak,
de nem tartanak fel. Annyira jól működik nekem a robogós életmód,
hogy nem is nagyon vágyom vissza a kocsimba.

Aztán persze jön a hideg, a sok eső, és az ember enged az
elemeknek, előveszi hű négykerekűjét, és visszazökken a régi
kerékvágásba. Igen ám, de ilyenkor meg jönnek a tesztautók gyors
egymásutánban. Hol több, hol kevesebb jut belőle, arra mindenesetre
pont elég, hogy ne tegyek 8000 kilométernél többet a kocsimba
évente. Erősen elgondolkodtam, ilyen körülmények mellett vajon megéri-e
nekem egyáltalán autót fenntartani.

Súlyadó évi 48 ezer, kötelező évi 55, ha ezt elosztom a 240
Ft/km-es díjjal, amit egy átlag taxiban kérnek, máris taxizhatok 430
kilométert – na jó, nem pont annyit, mert minden beszálláskor kifizetem
a 300 forintos alapdíjat, de 400-at biztosan. Folytassuk
a legalapvetőbb dolgokkal. Kell egyszer téli és nyári gumi
garnitúra, amit az én vezetési stílusommal még ilyen kevés kilométer
mellett is 2-3 évente cserélni kell, az első fékbetétek nagyjából egy
év alatt fogynak el, a hátsók kábé kétszer addig bírják, ahogy
a féktárcsák is. Minden évben viszem a kocsit szervizre,
olajcsere, olajszűrő, légszűrő stb. Ja, és a nyári-téli átálláskor
a négy kerék fel-le is pénzbe kerül.

Mindenkinek másképp használódik az autója, hiszen van, aki nagyon
sportosan, és van, aki kíméletesen vezet. Az alkatrészárak is
modellenként változnak, autógumiból meg aztán pláne ezerfélét vehetünk,
szóval itt is el lehet szórni, vagy éppen meg lehet fogni a pénzt.
Én mindenesetre kiszámoltam a saját mércémmel, mibe kerülnek nekem
a fent felsorolt holmik átlagosan évente, nagyjából 140 000
forintba.

Az autók összetörnek, ez sajnos axióma, ahogy az is, hogy
elromlanak. Van, hogy 3 évig az olajcserén kívül nem kell hozzányúlni
egy kocsihoz, de olyan is, hogy minden két hétben van valami apró,
idegesítő izé, amitől nemcsak a hajunk áll az égnek, de
a pénztárcánk is erősen megsínyli. Én, amióta az Integrám megvan,
egyszer törtem össze saját hibámból és egyszer máséból. Utóbbi ingyen
volt, előbbi azonban sajnos nagyon nem érte meg. Töréskárra számolok
átlagosan évi 220 000-et, szervizre is ugyanennyit, a kocsimnak
ugyanis eddig egyetlen problémája volt csupán, az viszont nagy és drága
volt: egy motorgenerál, ahol az új motorral együtt egy csomó egyéb kopó
alkatrészt is kicseréltünk, ha már nekiestünk, szóval még 220 000
évente az előre nem látott műszaki problémák orvoslására.

Eddig 683 ezer forintnál tartunk, 2845 taxis kilométernél, ami
meglepően sok ahhoz képest, hogy benzint még egy cseppet sem
vásároltunk, ahhoz viszont, hogy takarékossági okokra hivatkozva
eladjam a kocsimat, egyelőre nagyon kevés. Benzin átlagárat
lehetetlen számolni, hiszen egyfolytában ingadozik, az egyszerűség
kedvéért 300 forint/literrel fogok számolni, ugyanis sosem tankolok
95-öst, minimum 98-as benzint veszek. Az Integra átlagosan 10 litert
fogyaszt 100 kilométeren, az 8000 kilométeren 800 liter benzin,
szorozva 300-zal újabb 240 000 forint.

Amikor 4 és fél évvel ezelőtt karácsonykor megvásároltam magamnak
a kocsimat, majdnem négymilliót ért, ma már hármat sem adnának
érte, hiába makulátlan. Az értékvesztést is be kell kalkulálnunk az
éves költségvetésbe, bár ezt is nehéz konkrétan meghatározni, hiszen
modelltől és az autó korától függően is változik. Ebből
a szempontból én jól jártam, az Integra már akkor sem volt éppen
új, amikor megvettem, emellett pedig elég jól tartja az árát, szóval
amit elbuktam a sportos vezetési stílusom miatt a gumikon és
a fékeken, azt itt behozom, évi 250 000 forintot azonban még így
is bátran felszámolhatunk – és akkor az azóta elértéktelenedett
forintot még bele sem vettük az egyenletbe.

Nagyjából a végére értünk a költségvetésnek, ideje
összegezni a számokat. Egy casco nélküli, öreg, tízéves japán
vacakra átlagosan nagyjából 1,173 millió forintot költök el évente úgy,
hogy mindössze 8000 kilométert megyek vele. Borzalmasan soknak tűnik,
pedig ez a valóság. Persze van olyan év, amikor a feléből is
kijövök, és az értékvesztést effektíve nem kell hozzáraknom a havi
rezsihez, de átlagban akkor is ennyibe kerül fenntartanom egy 1999-es,
vagyis kicsit öreg, ennek ellenére műszakilag nagyon megbízható
masinát.

1,173 millió rettenetesen nagy összeg, de még ennyi pénzből is
csupán 4887 kilométert taxizhatunk, sőt, annyit sem, hiszen 300 forint
az alapdíj, amit minden beszálláskor pluszban le kell perkálni. Nagyon
nem csodálkoztam az eredményen, valami ilyesmire számítottam,
legfeljebb az arányokban nem voltam biztos. Ha azonban tovább
számolgatunk, kiderül, hogy egy új, nagy teljesítményű luxusautó
fenntartása a magas biztosítások és az irreálisan nagy
értékvesztés miatt már egészen biztosan nem gazdaságosabb a taxis
életmódnál.

Levontam a tanulságot. Az átlagembereknek még akkor is sokkal
jobban megéri, ha saját kocsit tartanak fenn, ha csak öt-tízezer
kilométert mennek vele évente, a gazdagok azonban egy rakás pénzt
spórolhatnak, ha nem vesznek tízen-huszonmilliós kocsikat, hiszen az
avulás miatt elrepülő pénzmennyiség már magában elegendő lehet, hogy
fedezze a taxiszámlákat, és akkor a magas biztosításokról,
alkatrészárakról, lehúzós szervizekről, töréskárról még nem is
beszéltünk.