109 tonnás rés a vasfüggönyön

Sok autóbuzival találkoztam már életemben, de most belecsöppentem a jóba. Higgyék el, a legdurvább tuner a közelébe sem ér egy nohabfetisisztának.

szerelem
Égő Ákos

Közzétéve: 2007. 04. 27. 09:48

Közzétéve: 2007. 04. 27. 09:48

Ha nem lenne a Turul, simán választhatnánk nemzeti jelképünknek,
pedig svéd bevándorló.
A Balaton, a NOHAB és a szép nyári emlékek annyira
összekapcsolódtak, hogy nincs élő vasutas, aki ne érzékenyülne el egy
suhanó M61-es láttán. Nekem nem sok közöm van a vasúthoz, de amikor a
NOHAB különvonat Kelenföldre érkezett, könny szökött a szemembe. Nem
akarok szentimentális lenni, de ezek a járművek igazán megérdemlik az
őket körülvevő szeretetet. Én csupán mint szép tárgyat szemlélem, de
aki dolgozott vele, mint munkaerőt is becsüli. Ha valaki kicsit
kutakodik, rengeteg információt talál a hazai NOHAB-okról, és
könnyűszerrel kerül kapcsolatba egy rakás fanatikussal.

A tapolcai különvonattal
öt kocsiban velem együtt legalább 250 elmebeteg utazott. Nem
voltak nagy elvárásaim, sőt egy kicsit féltem is, de nagyszerűen
éreztem magam. Az indulás után nem sokkal a fülkében velem utazó apuka
megpróbálta meggyőzni feleségét, hogy ne mondja már a másfél éves
gyereknek, hogy sihuhu, ez nem gőzös, hanem tisztességes
dízelmozdony.

Dízel bizony, ráadásul kétütemű dízel,
148 600 (!) köbcentis, 45 fokos hengerszögű V16-os, 1950
lóerős.
Csodálatos a hangja, alapjáraton 275-öt pörög. Az
1435 kW-ot 835-ös percenkénti főtengelyfordulaton adja le. Az
M61-es engedélyezett legnagyobb sebessége 105 km/h, kivéve a
kipróbált 017-es, mert neki 120 km/h van megengedve.
Sebességváltót ne keressünk, mert olyan itt nincs. A dízelmotor egy
600 V feszültségű generátort hajt, ami áramot termel. A meghajtást
hat darab villanymotor intézi a hat tengelyen, vagyis a NOHAB hibrid
hajtású jármű, akár a Toyota Prius. Na jó, nem egészen, mert itt
szigorúan csak villamos hajtásról beszélünk. A főgenerátor egyben az
indítómotor is.

Az M61 hangja a nyitott géptér ajtóból (saját
felvétel):

1960-ban tűnt fel Magyarországon az első teszt-NOHAB, miután a MÁV
pályázatot írt ki fővonali dízelmozdonyra. A hazai és szocialista ipar
akkor még
nem volt berendezkedve nagy teljesítményű dízelmozdony gyártására,
ezért tapogatóztak ellenséges vagy legalábbis semleges területen.
A
NOHAB konkurenciája egy hasonló teljesítményű Krauss-Maffei hidraulikus
erőátvitelű mozdony volt, de a megbízhatóbbnak gondolt, tisztább
megoldást választották, és 1963–64 között megérkezett húsz svéd
mozdony.

A mozdonyokat akkori árukon, kb.
226 000 dollárért vásárolták, illetve hajógyári darukért
cserélték.
A későbbiekben felmerült, hogy mezőgazdasági termékeket,
zöldségeket is beszámítanak a svédek, de sajnos a következő 30 darabos
turbós széria az orosz M62-es mozdonyok hazai debütálása miatt nem jött
meg.

Majdnem negyven évig dolgoztak Magyarország egész területén, de
leginkább a Balaton-partról lehet ismerős, ahol a legtöbbet
teljesítettek.
Leselejtezésük nem volt teljesen egyértelmű döntés. Az őket
felváltó, már említett orosz mozdonyok (M62) megbízhatatlanabbak és
gazdaságtalanabbak voltak. Míg a MÁV 37 év után, addig a nálunk
gazdagabb országok 45-50 év után selejtezték le a NOHAB-okat.

A tapolcai menet mozdonya, a 017-es megmentett példány. Amikor 1997
elején a selejtező bizottság elé kellett volna járulnia, elküldték egy
személyvonattal dolgozni. Mivel selejtezni kellett, az akkor épp
olajfolyás miatt várakozó 014-est pusztították el.
Sok inkvizíciós történetet hallottam a leselejtezésekről, de
annyi mindegyikből kiderült, hogy a NOHAB-okkal dolgozók az utolsó
pillanatig megpróbálták életben tartani a gépeket. Több működőképes
példányt egyszerűen feldaraboltak, vagy ésszerűtlenül elbontották. A
vég 2000. december 22-én érte el a csapatot. Tapolcán a négy megmaradt
NOHAB-ot egymás mögé sorozták, és Angyalföldre küldték a Vasúttörténeti
Parkba.

A 20 darabos sorozatból jelenleg hét létezik ilyen-olyan formában. A
kipróbált 017-es a pályafenntartók tulajdonában van. Egy mérőkocsit
utánakötve vele vizsgálják a pálya állapotát, felsővezeték-oszlopokhoz
hordják a betont, anyagolnak. Saját maga ellen dolgozik, a
villanymozdonyoknak építi ki az utat.
Sokan dicsérték a NOHAB-ok szépségét, megbízhatóságát, ami egy idő
után kezdett gyanús lenni.
Engem az kezdett érdekelni, mi volt vele
a baj, volt-e típushibája. De nem volt. Ami gond adódott, azt többnyire
a nem megfelelő karbantartás okozta. Itthon a végletekig hajtották a
mozdonyokat, ezért voltak időnként a leállások.

Az M61 hangja a vezetőállásból (Wein Tibor felvétele -
www.futtyvadasz.hu):

Tipikus példa a vontatómotoroké (tc-k), ezeket kellet volna időnként
újracsapágyazni, újratekercselni, de mivel
a gyár által megadott felújítási ciklusban sohasem volt semmilyen
probléma, a MÁV elkezdte kitolni a ciklust,
majd a 80-as évek
legelejétől pl. csapágyat csak akkor cseréltek, amikor beállt.

A villamos erőátvitel sajátossága miatt egy adott hiba esetén nem
lehetett üzemen kívül helyezni a meghajtó villanymotorokat. Más típusú
mozdonyoknál ez a hiba egy vontatómotor kikapcsolásával orvosolható, a
NOHAB-nál szolgálatképtelenséget okozott. Megint csak a karbantartás
hiánya miatt többnyire a vezetőállás fűtése nem volt tökéletes. Az
ablakok körül idővel tönkrement a gyári tömítés, és a pótlás nem
sikerült tökéletesen. Az M61-esbe valamilyen úton-módon hazai öntöttvas
radiátorok kerültek. A mostani úton nekem is feltűnt egy, a lakásokban
megszokott radiátor a vezetőülés mellett.
Nagyobb radiátorokkal és a gőzfűtésről vett hővel igyekeztek
javítani a hőmérsékleten,
de a mozdonyvezetők -10 fok alatt, szeles
időben már kellemetlenül érezték magukat.

A szervezők

A tapolcai út volt a huszadikai túra a NOHAB-bal, egyben a
második olyan különvonatozás, melyben az
Indóház vasúti magazin is
részt vállalt. Az ötletgazda Joó Ferenc -
nohab.hu - volt, a megrendelő az
Indóház magazin. A részvételi díj 5-6 000 Ft volt (másod, illetve
első osztályon) utasonként. Az útból származó többletet, összesen
61 017 Ft-ot a szervezők a Tapolcai Fűtőház Alapítvány javára
ajánlották fel. (A bevétel valójában 56 500 Ft volt, de
felkerekítették 61 017 Ft-ra. Hiába no, a vasútrajongók is a
számmisztika bővöletében élnek.)

További tervek között szerepel,
hogy jövő Pünkösdkor különvonatot szerveznek Erdélybe, a
csíksomlyói búcsúra. Idén, augusztus huszadikán Debrecenbe
szeretnének eljutni egy igazán különleges mozdonnyal a különmenet
élén, de szó van lengyel gőzösökkel szervezett utakról is.

És ha már itt tartunk, említsük meg,
miért akarták a legtöbben a NOHAB-ok vesztét. 1996 környékén
jött egy vasúti utasítás, hogy többé nem fűtenek gőzzel vonatot, csak
villannyal. A NOHAB-ok meg alapból gőzkazánnal fűtöttek. Ilyenkor
villamos fűtőkocsit - vasutas néven rezsót - kellett a vonathoz
kapcsolni, ami egy dízel áramfejlesztő volt. Tényleg abszurd helyzet,
hogy egy dízel áramfejlesztő húz egy másik dízel áramfejlesztőt, meg a
kocsikat. Csak úgy falta az olajat.

Az igazi költségnövekedést mégsem a nagy fogyasztás okozta. Egy
NOHAB + rezsó duó kb. ugyanannyit evett, mint a jóval gyengébb M41-es,
ami alig győzte egyszerre vontatni és fűteni a vonatát. A költségek a
fenntartásnál jelentkeztek, ráadásul
nehézkes volt a fordulóállomásokon a rezsók miatt körüljárni (a
NOHAB + rezsó leakad, visszatol egy másik vágányra, NOHAB körüljárja a
rezsót egy harmadik vágányon, aztán rezsóstól ráállni a kocsik másik
végére). A pályafenntartók 017-esben már átalakították a fűtést. A régi
gőzkazán helyére egy nagy dízelmotort és egy generátort helyeztek. A
vonat oldalán futó kék csík a villamos fűtésre utal.

Teljes biztonság

Az EVM-120 bizonyos pályaszakaszokon
képes a mozdonyvezetőnek monitoron mutatni a vonat előtti
jelzőt.
(Bp. és Tapolca között egy-két állomás kivételével
ez végig ki van építve). Nagyobb biztonságot nyújt ez a
rendszer, ráadásul a mozdonyvezető így folyamatosan rálát a
jelzőre. A 017-esen piros kijelző van a kilométeróra környékén.
A visszamondásos figyelés csak akkor kötelező, ha az EVM
bedöglik.

A mozdonyvezetés egyébként nem egy ördöngős dolog. Ahogy
észrevettem, a legnagyobb hangsúlyt az éberségre fektették. Ebben a
mozdonyban is
volt EVM-120-as éberségellenőrző és vonatbefolyásoló. Ez azt
csinálja, hogy sebességtől és a megtett úttól függően néha sípol egyet.
Ilyenkor kézzel vagy egy pedál megnyomásával nyugtázni kell, mert
különben a mozdony vészfékezésbe kezd. A vezető jobb oldalon van, tőle
balra egy kolléga, az ő feladata a jelzések visszamondása. Így elvileg
minden jelzést két ember figyel.

A legemlékezetesebb NOHAB-baleset

1999. június 4-én Badacsonylábdihegytől nem messze a vihar
kidöntött egy elöregedett nyárfát, a Tapolcáról Budapestre
tartó 1973 sz. gyorsvonat - elején az M61,004-es mozdonnyal -
kb.
70 km/h-s sebességgel a fának ütközött. A mozdony
és az első három kocsi kisiklott, keresztbe fordult a pályán. A
mozdony főkerete és szekrénye annyira megsérült, hogy esély sem
volt a javítására. A súlyos balesetnek szerencsére csak könnyű
sérültjei voltak, köztük a mozdonyvezető. A 004 motorja
sértetlenül túlélte a balesetet, és megmaradhatott volna egy
másik mozdony tartalék motorjaként, ha – ismét a szokásos
rövidlátó módon – nem rendelik el a motor szétvágását. 1999
végén a Tapolcán őrzött 004 egyik vezetőállását leválasztották,
és Budapestre vitték, majd a Közlekedési Múzeum előtt
kiállították.

Annak idején azt hittem, a mozodnyvezetők akkor sípolnak, amikor
kedvük tartja. Hát, ez nem így megy,
a kürtölésnek szigorú szabályai vannak. Az egyik legjobban kézre
eső kezelőszerv eleve a kürt, két gomb, egy hangos és egy halk
utasfigyelmeztető, attól függően, merre járnak. A pálya melletti kis
kalapos botok a sípkarók, ezeknél kötelező hangjelzést adni.

A mozdony mindkét végén van egy-egy vezetőállás, az A és a B.
Gyakorlatilag mindegy, melyik állással erőre halad a mozdony,
mindkettő teljes értékű. Talán a mechanikai szerkezetek elhelyezése
miatt a B kicsit kisebb. Érdekességük, hogy a vezetőállás magasabban
van, mint a többi hazai mozdonyon. Jobban kilátni, és biztonságosabb
is. A fülkéből egy ajtó nyílik előre az orr felé, amit
gardróbszekrénynek használtak.

<section class="votemachine">
</section>

NOHAB-GM M61

A legnagyobb élmény az indulás. A motor üvölt, kipörögnek a
kerekek. Evidens, de eddig bele sem gondoltam a vonatos burnoutba.
Ráadásul a műszerfalon is ott a lámpa: kerékköszörülés. Gyári
kipörgésgátló van a mozdonyban, megpördüléskor azonnal életbe lép a
perdülésvédelem, és leszabályozza a főgengerátort. Köszönöm, nincs
tovább, kérek egy ilyen mozdonyt.

Még többet...

Hihetetlen, de még a téma töredékét sem
említettem. Köszönet Horváth Ákosnak, Király Lászlónak és Németh
Andrásnak, akik orvosolták tévedéseim, és végre tisztában vagyok
vele: a mozdony és a vonat nem ugyanaz.

Aki bővebb információra vágyik, azoknak kötelező olvasmány
ebben a témában:


NOHAB-GM információk


NOHAB-GM Alapítvány

NOHAB-történelem

  • 1847-ben Antenor Nydqvist mérnök, Johan Magnus Lidström és
    Carl Olof Holm üzletemberek megalapították a Trollhättani
    Mechanikai Vállalatot, és hevesen vízturbinák gyártásába
    kezdtek. Pár év múlva felvették a NOHAB, vagyis a Nydqvist och
    Holm AB nevet, és mezőgazdasági gépek gyártásával bővítették
    profiljukat.
  • 1850-től megkezdték a közúti és vasúti célú gőzgépek
    gyártását, majd 1865-ben az első saját építésű gőzmozdony is
    elkészült
  • 1867 és 1916 között a a NOHAB Svédország legnagyobb
    magántulajdonban levő cége lett.
  • 1916-ban a NOHAB-ban tulajdonrészt szerzett a Svéd
    Csapágygyár, az SKF.
  • 1920-ban a Szovjetunió 1000 db mozdonyt rendelt, majd
    politikai okokból ezt 500-ra csökkentette. Az 1921 szeptembere
    és 1924 decembere közt leszállított 500 gőzmozdony értékét, a
    230 millió svéd koronát a szovjetek 56 tonna arannyal fizették
    ki. Az ekkor kb. 2600 alkalmazottat foglalkoztató vállalat
    azonban a sorozat leszállítását követően a megrendelések
    ritkulásával anyagi gondoknak nézett elébe, melyet más
    termékek, pl. a hidak, hídelemek gyártása sem tudott teljesen
    ellensúlyozni.
  • 1933-ban a NOHAB Flygmotorfabrik AB leányvállalat az angol
    Bristol Aeroplane Co.-tól vásárolt licencet, és English Jupiter
    repülőgépmotorok gyártásába kezdtek. A leányvállalat később
    Svéd Repülőgyár Kft. (Svenska Flygmotor AB) lett, amit 1970-ben
    megvásárolt a Volvo. A Volvo Aero AB a mai napig gyárt
    alkatrészeket polgári és katonai sugárhajtású repülőgépekhez. A
    svéd kormány egy másik, linköpingi székhelyű céggel való
    együttműködést is szorgalmazott, melynek gyümölcse a Svenska
    Aeroplan AB (SAAB) megalapítása lett. A SAAB az 1930-as évek
    elejétől nemcsak repülőgépmotorokat, hanem komplett
    repülőgépeket gyártott.
  • 1925 és 1935 között a NOHAB más cégekkel együttműködve
    próbált talpon maradni, többek között a BOFORS céggel. Ez a
    kapcsolat vezetett oda, hogy 1936-ban a BOFORS megvásárolta a
    NOHAB-ot. A cég neve BOFORS-NOHAB AB-re változott. Az 1930-as
    években a repülőgépmotorok mellett jelentősebb darabszámban
    gyártottak erőművekben alkalmazott turbinákat.
  • Az 1940-es években a BOFORS haditermelésre állította át a
    gyárat, a háború végével pedig a turbinák építése mellett
    elkezdődött a dízelmotorok gyártása. Az 1950-es évek elején
    kezdett körvonalazódni a fővonali dízelmozdonyok gyártása,
    amihez a NOHAB cég – többek között a későbbi legnagyobb
    megrendelő, a Dán Államvasutak igényei nyomán – az amerikai
    General Motors Electro-Motive Divisionnel kezdett
    együttműködni.
  • Az 1960-as években a BOFORS-NOHAB AB termékpalettája az
    S-60 típusú svéd harckocsikkal bővült, emellett napilapok
    nyomásához használt nagy nyomdagépeket is gyártott a cég.
  • A vasúti járművek piaca azonban az 1970-es években
    telítődni kezdett, a mozdonygyártás egyre rosszabbul ment, majd
    a 80-as évek elején a BOFORS-NOHAB AB csődbe ment. Az
    alkalmazottakat elbocsátották, a gyártósorokat egyenként
    értékesítették (az utolsót 1986-ban), a gyártás pedig számos
    kisebb vállalatnál folytatódott. A kisebb vasúti járművekhez és
    hajókhoz készített dízelmotorok gyártást már korábban, az
    1970-es években eladták a finn Wärtsilä cégnek. A nyomdagépek
    gyártását 1981-ben a GMA-NOHAB Printing AB, a turbinák építését
    pedig a norvég Kvaerner Turbin AB vette át (jelenleg Aker
    Kvaerner). A vasúti termékek gyártása a Kalmar NOHAB AB-nél
    folytatódott, sok kisebb részleget pedig a vállalat
    alkalmazottai, vagy mások vettek meg az évek során.
  • Végül csaknem a teljes gyárterület átkerült egy svéd
    építőipari cég tulajdonába. Az egyetlen apró túlélő, amelynél
    még mindig megtalálhatjuk az egykor hatalmas NOHAB
    alkalmazottjait és szerszámait, a forgácsolással foglalkozó
    NOHAB Industri AB, amely a trollhättani műhely mellett
    Uddevallában is fenntart egy telephelyet.

forrás: NOHAB-GM Alapítvány

Égő Ákos
Égő Ákos