A Charly vagy Mirage szavak hallatán még csak-csak eszünkbe jut valami. Hurrikán, katonai repülőgép, bármi, aminek semmi köze ahhoz, amiről a cikk szól. Ha azonban azt írom, Sulky, száz emberből kilencvenkilenc hosszú másodpercekig csak néz majd maga elé, és egészen biztosan nem ugrik be neki semmi.
katonai repülőgép, bármi, aminek semmi köze ahhoz, amiről a cikk szól. Ha azonban azt írom, Sulky, száz emberből kilencvenkilenc hosszú másodpercekig csak néz majd maga elé, és egészen biztosan nem ugrik be neki semmi.
Elejét venném én a rejtélyeskedésnek itt és most, de egy mondatban
sajnos ez lehetetlen, közelítsünk hát lépésenként. Annyit rögtön
leszögezhetünk, hogy a fent említett három név mind egy-egy járművet
takar, melyet közúti, elsősorban városi használatra terveztek, két
személy számára.
Mindháromban 50 köbcentis, kétütemű motor erőlködik, a
szerkezetek tömege és mérete - a haladás megvalósulásának érdekében -
így egyaránt csekély. Hát ilyen egy Sulky, egy Mirage, de említhetném
akár a Charlyt is. Könnyű, pici, kétszemélyes, és csetteg. Ja, és három
kereke van.
Őrültek az olaszok, futhat át agyunkon a gondolat rögtön azután, hogy
megemlítem: mindhárom csoda talján találmány. Nekem átfutott, de
Hackermüller László, aki
nem csak megveszi, de gyűjti is a kis háromkerekűeket,
meggyőzött, hogy a fura kis szerkezeteknek igenis van létjogosultságuk.
Felmerül persze a kérdés, miért higgyünk valakinek, aki szemmel
láthatóan klinikai eset, hiszen olyan tárgyakat gyűjt, amiknek még
nevük sincs. Az elmebaj ilyen vagy ehhez hasonló formája azonban egész
életemben érdekelt, meghallgattam hát őt is.
Kicsi, aranyos, könnyen lehet vele parkolni, keveset fogyaszt,
igénytelen stb... Nyomós, de prózai érvek. Az igazság természetesen
messze túlmutat rajtuk. Ezekhez a járművekhez - mivel motorjuk csupán
50 köbcenti, tömegük a 400 kg-ot nem haladja meg - nem kell rendszám,
sőt, jogosítvány sem, csak a
kismotorjogsi néven elhíresült papírfecni. A szerkezet ezen a
ponton tehát nagyjából úgy áll, mint egy robogó. Akkor tesz szert
behozhatatlan előnyre, ha valaki - uram bocsá' - nem tud biciklizni,
vagy ha esik. A kasztni, a többfokozatú ablaktörlő, vagy az ablakmosó
ugyanis minden
autómotorban szériatartozék.
Most, hogy már tudjuk, mikkel állunk szemben, nézzük meg mindet,
egyenként. A fehér színű, Mirage S3R név alatt futó modell, 1988-ban
látott napvilágot, Bolognában. Ez
mind közül a legvagányabb, a hozzávetőlegesen 6 lóerő ugyanis egy
igazi Ducati motorból érkezik. Micsoda presztízs! Igaz, a külső
formaterv a visszafogottabb fajtából való - az orra engem a szögletes
Micráéra emlékeztet - a beltér azonban mindenért kárpótol. A
bézs-fekete műbőr és a szürke ajtókárpit, mert ennek a modellnek még
olyan is van, hamisítatlan szocreál hangulatot idéz. Ha az Ötvös Csöpi
kergette főgonosznak lett volna motorcsónakja annak idején,
valószínűleg pont ugyanígy nézett volna ki belül.
Ezzel a mirázzsal azonban senkit sem fogunk kergetni, legfeljebb
Sulkyban ülő barátunkat. Sokat elárul menettulajdonságairól, hogy
az automata váltó két fokozatban működtethető: az egyikben 40, a
másikban 60 km/h a gép végsebessége. Előbbi nagyobb emelkedők,
utóbbi normál útviszonyok leküzdésére hivatott. Az alacsony sebesség
mellett legalább gyönyörködhetünk a tájban, meg az autó orrára
illesztett két tapsifüles visszapillantó tükörben.
Következzék Charly, a sportos! Eleve majdnem Ferrari piros
színben pompázik. Szemmel láthatóan sokkal áramvonalasabb, mint
vetélytársai. A jobb tömeg-lóerő arány érdekében valamivel kisebb is.
Még kisebb. Van napfénytető, az ablaküveg pedig - mint néhány
terepjárónál szokás - keretestül eltávolítható. A váltó is sportos, hat
sebességből választhatunk, előre- és hátramenetben egyaránt. A
tökéletes oldaltartásról két gyönyörű, műbőr kagylóülés gondoskodik, a
13 000 1/min-ig skálázott fordulatszámmérő segítségével pedig
folyamatosan az ideális tartományban dolgozhat a kétütemű, hadd
szaladjon mind a hat ló. Mindezek ismeretében a kis Charlyt egyetlen
módon nevezhetjük csak: a lazaság és a sportosság csimborasszója. Ha
barkochbáznánk, kizárólag fogalomként jöhet számításba.
Tekintsünk el a múló idő okozta szépséghibáktól - ez a probléma
egyébként mindhárom jószág sajátja -, és időzzünk el egy kicsit az
elülső lámpatesteknél. Mindkettő egyszerű darabnak tűnik, így együtt
szemlélvén őket azonban
teljesen nyilvánvaló, hogy az Orion űrhajóból származnak, csakúgy,
mint a kasztni. Ilyen szép, aranyos, kedves, pici, ronda, otromba
szerkezetet ugyanis lehetetlen lenne előállítani földi körülmények
között. Felfedezhetünk némi Ritmo hatást, de ez csakis a véletlen
műve.
Utolsó versenyzőnk a Sulky SP 50 CAT. A hangzatos névhez jár 50
köbcenti, és két ütem, ezúttal a Piaggiótól. Míg az első két doboz
japán illetve olasz stílusjegyeket vonultatott fel, itt egyértelmű
francia hatást érzek.
A Sulky hátulról kifejezetten kacsás. Formájának kifinomultsága
meg sem közelíti a Charlyét, stílusára, méretére egyaránt az arany
középút visszafogottsága jellemző. Hűtőrácsot továbbra sem láthatunk,
hiszen háromkerkekűkicsiaranyosdehülyejárművet csakis farmotorral -
hátsókerék-hajtással - készítenek.
Beleülök, és azt tapasztalom, hogy jócskán oldalra billen a
szerkezet, pedig 75 kilónál biztosan nem nyomok többet. A tökéletes
balansz létrehozásához mindenképpen két emberre van szükség. A
fakormány álomszép, azonnal elbűvöl, aztán magamhoz tértemben szépen
lassan megvizsgálom a műszereket is. Minden van. Az index meg a
világítás egyértelmű, de a Sulky szól, ha nincs benzin, nem oldottuk ki
a kéziféket, vagy ha az akksival van valami probléma. Csak az
ablaklehúzó kar hiányzik, kisautónk foncsorozott üvegét ugyanis a
vitrinekből jól ismert módszerrel nyithatjuk-zárhatjuk, vízszintes
irányban tologatván.
Piaggio motor beizzítva, előremenet aktiválva, egyes sebességi
fokozat kattan, és már indulunk is. Észveszejtő élménysorozat veszi
kezdetét, nem is tudom, hol kezdjem. Billegünk. Nagyon billegünk. A
vállunk folyamatosan érintkezik, az ajtóval is. Négy fokozattal
gazdálkodom. Egy oda, három vissza. Nem könnyű eltalálni elsőre, bármit
váltok bármi helyett, de aztán szép lassan megszokom. Két felnőttel a
gyomrában a Sulky végsebessége 40 km/h, de László szerint megy ötvennel
is, ha csak egy személy ül benne. Ezt nem mertem kipróbálni, még
mitfárerem instrukciói és magabiztossága mellett sem sikerült igazán
uralnom a járművet, ráadásul mivel a kerekek keskenyek, elöl csak egy
van, és a dobfékek sem igazán hatékonyak, megállni sem egyszerű.
A folyamatos táncolás, dülöngélés
egy kicsit a motorcsónakok viselkedésére emlékeztet. A futómű
igen egyszerű: van egy sima robogóból csaklizott első villánk, hátul
pedig egy szintén nem túl komplikált merev hátsóhidas megoldást
alkalmaztak a készítők, ennek megfelelően nem kifejezetten komfortos. A
kis háromkerekűek világa, ha nem is tökéletesen, de nélkülözi a
kényelmet. Itt jött el az a pont, amikor azok az olvasók, akik már
ültek ilyesmiben, hangosan kinevetnek. Kényelem?! Komfort?! Az meg
minek? És tényleg! Már beleülni is mókás, utasként csodás, vezetni meg
egyszerűen felejthetetlen! Négy sebességi fokozatot használunk el, mire
elérjük a negyvenet, már csak ezért is érdemes kipróbálni.
Nem tudom, mennyi idő kell, hogy az ember egyszerű közlekedési
eszközként, a megszokás egyértelműségével tekintsen saját
háromkerekűjére. Nekem
sokkal inkább mókás játék, programlehetőség, amivel mellesleg
haladni is lehet. A tesztút alatt folyamatosan mosolyra húzódott a
szám. Hol a kisautó, hol a csoda láttán elképedő arcot vágó gyalogosok
gondoskodtak róla, hogy ne unatkozzunk. Mert haladni egy 50 köbcentis
autóval csak igen lassan lehet, unatkozni viszont egyáltalán nem.
