A csomagtartóban minden, mi szem-száj ingere. Plexiborítás az erősítőkre, az szinte természetes. Kétoldalt kis dobozokban, amit szintén plexi fed, megtalálunk két keresztváltót, szerszámkészletet, kondenzátorokat, egy feszültségmérőt meg néhány szemrevaló tápelosztót.

hirdetés

Hibáztam. Nem jó helyen vagyok most. El kéne tűnni innen. Kint
ácsorgok a McDonald's előtt és próbálok láthatatlanná válni. Na jó,
ha a láthatatlanság nem megy, legyen a feltűnően méla
érdektelenség. Ez beválni látszik. Nem figyelnek rám a parkolót
igencsak betöltő fiatalemberek, merthogy előttem vagy féltucatnyi
kopasz-nagydarab rádiótelefonon éppen leges-legutolsó
figyelmeztetésben részesít egy fizetési elmaradásban lévő
autóvásárlót. Szegény. Először a legkisebb kopasz-nagydarab
üvöltözik vele, aztán az egyel nagyobb, és a legvégén a legnagyobb
legkopaszabb. Az ő hangját már nem szűri az ablaküveg sem, a bent
szülinapi zsúrra összegyűlt ovipalánták értetlenül pislognak
kifelé, a való világba.

Óvatosan lesek az autóbehajtó felé, és végre bekanyarodik a
megmentőm. Sárga, lapos, Toyota, és még Celica is. Az asszony csak
mosolygó cápának hívja a típust. Menjünk innen - kérem a sofőrjét,
és gyorsan eltűnünk a kopasz-nagydarabok látóteréből. Egy nyugodt
parkoló közepén állapodunk meg, itt nyugodtan beszélgethetünk.

Lubi Zoli tisztában van vele, mit szeretnék
megtudni. Pillanatok alatt kinyit minden ajtót, motorháztetőt,
csomagtérfedelet. Kicsit szabadkozik, hogy nem minden
patyolattiszta,
nem teljesen versenyre kész, de ez egy mindennap használat
autó. Mellesleg besepert egy magyar bajnoki címet a kategóriájában,
az
EMMA EB-n
pedig negyedik lett.

Egyetlen ponttal - dühöng egy kicsit a tulaj. Egy pont, és megvan
a dobogó. Mert nem voltunk teljesen tisztában a szabályokkal.
A versenyrutin hiánya. Nem baj, majd a következőn újra
megpróbáljuk. Egy centit sem kételkedek, hogy legközelebb ismét
megpróbálja. Zoli ilyen. Lelkes. Borzasztóan. Ezért is fogott bele.

Imádtam a kocsikat, amióta az eszemet tudom. Na
meg beléjük a nagy zenét. Jó hangos, tudod, leszedi a fejed -
mosolyog rám, és én visszabiccentek neki. Tudom milyen az.
Rémisztő. Idővel kinőttem ebből a nem-számít-csak-hangos-legyen
korszakomból, akkor keveredtem a Paksi Dénes-féle kiskőrösi
autóhifi maffiába. Összejöttünk a beszerelőműhelyben, kicsit
söröztünk, kicsit beszélgettünk, és persze épültek az autók
is.

	Kábelrend

Ez a Celica kifejezetten versenygépnek épült. A kábelezés
természetesen mindenben megfelel a szabályzatoknak. Ez volt a
legkevésbé izgalmas része az építésnek, vallja meg a tulaj. Hogy mi
van a burkolatok alatt, nem tudom, viszont
ami a drótokból látszik, még a legszőrösszívűbb
kiképzőmester is jutalomeltávozással honorálná. Minden elvágólagos,
meg párhuzamos, sehol semmi lazaság. A fonott DLS hangszóródrótok
eszembe idézik kora ifjúságom slágerét, a makramézást, de ez sokkal
profibb munka. Zoli mindenesetre esküszik a hangjukra.

A jókora erősítők szintén DLS-ek. Ultimate A5.
Mi szem szájnak ingere, cégünk reklámja, mondja erről az erősítőről
a svéd cég.
Elég lett volna kevesebb is, nem darabszámra, hanem wattra
kell itt gondolni, de így nagyobb kategóriába került az autó, és
legalább kiskőrösi ellenfele nem akadt.

Nekem nagyon tetszenek, szerintem jó választás volt - dicséri a
portékát Zoli. Ezen egy kicsit elvitatkozunk, megpróbálom sztárolni
az alternatívaként szóba jöhető
Genesis
erősítőket, amik szintén elérhetőek lettek volna, de ezen a téren
meggyőzhetetlen.
A nagyon stabil hangképpel érvel, én meg valamiféle
transzcendentális zeneiségel példálódzok, - mindketten
hajthatatlannak mutatkozunk. Az viszont nem kétséges, hogy ezek a
Natural Sound-ú DLS erősítők igen impozánsak a Celica
csomagtartójában.

Centikre az erősítőktől,
jókora Toyota embléma alatt dolgozik a mélyhangszóró. Naná,
hogy ez is DLS, méghozzá az UR12-es. Nagyjából teljesen lehetetlen
lefényképezni, de talán látszik valami az abszurdan vastag
membránszélből. Ide inkább beteszek egy gyári fotót, gondolom ki a
megoldást fotózás közben.

	Hanglengető a la DLS

Brutális egy hanglengető szerkezet. Nem okoz problémát
kisebb földrengést előállítani vele, vagy lebontani egy kisebb
viskót, de ezen túlmenően igen jól illeszkedik az első
hangszórókhoz, és a megmaradt viszonylag kevés térfogat is elég
neki.

Plexi mindenhová

A csomagtartóban aztán van még, mi szem száj ingere. Plexiborítás
az erősítőkre, az szinte természetes. Kétoldalt kis dobozokban,
amit szintén plexi fed, megtalálunk két keresztváltót,
szerszámkészletet, kondenzátorokat,
egy feszültségmérőt meg néhány szemrevaló tápelosztót. Egy
mezei autóhifirajongó számára értelmetlennek tűnik a cuccok ennyire
látványos kipakolása, de nem feledjük, ez versenyautó, ezekért a
csecsebecsékért pont jár. A kis fémtáblácska is ezért került a
csomagtérbe, nem egyszerűen a tulajdonos extroveltált
megnyilvánulásaként.

	Mi szem száj ingere

A fő hangszórók - minő meglepetés -, szintén DLS-ek, R6A típusúak.
Az első szett 16 centis mélyközepe egy formás kis ajtópanelbe
került.
Hangszórórács gyanánt egy Toyota embléma szolgál. Ez inkább
díszítő momentum, mint igazi védelem, én körülbelül a második
kiszállásnál rúgnám halálra a membránt, mondjuk negyvennégyes
lábbal ez nem is olyan nagy kunszt.

Toyota embléma, mint hangszórórács

A magashangszóró a tükörháromszögbe került, egy igazán finom kis
építménybe. Jó megsimogatni, végigfuttatni rajta az ujjat. Hogy a
magasnak mi a típusszáma, nem tudni.
Az EB-n arra járt valami DLS fejes, és mosolyogva a kezembe
nyomta - meséli a történetét Lubi Zoli. Gondoltuk biztos jobb, mint
az eredeti. Ott helyben ki is cseréltük.

	Csipogó a tükörháromszögben

A fejegység Clarion DXZ 928R. Az EB-n majdnem minden második
autóban ilyen volt. Talán az első fejegység, amibe versenyen is
használható DSP-t építettek. Persze nem gyerekjáték a használata.
Zoli be is vallja, hogy ez inkább Paksi Dénes hatásköre volt a
versenyek előtt.

Clarion a színre fújt konzolban

Nagyon bonyolult gépezet,
vészesen el lehet benne tévedni - bök a fejegységre. És a
legkisebb változtatásra is mindent utána kell állítani. Dénes már
egész jól elmélyedt benne, ezt ráhagytam.

Már bent ülünk az autóban, éppen
lemezt cserélünk. Ez mindig izgalmas, hátha éppen erre a
CD-re akar végzetesen ráharapni a Clarion mechanikája, mint ahogy
előfordult néhányszor, de szerencsénk van, most gond nélkül üzemel.
Lubi Zoli faggat, hogy tetszik a zene. És mit cserélnék ki
rajta?

Mittudomén. Tetszik na. Persze, versenyen bekapcsolom magamban a
pontozómodult, és akkor képes vagyok csak a magastartományra
koncentrálni öt számon át, de ha nem muszáj, nem teszem. Ez az autó
azon a szinten van, hogy
ha az enyém lenne, már nem nyúlnék hozzá. Jó annyira, hogy
órákon át hallgassam, a hibái meg annyira kicsik, hogy lusta volnék
nekiállni kijavítani.

Jó, kicsit néha kétoldalas a színpada.
A dinamikája egy cseppet össze van nyomva. Lehetne kicsit
levegősebb. Körülbelül ennyi. Persze ez nem sokat számít, mert a
tulaj már lázasan tervezgeti a továbblépés lehetőségét, három utas
rendszerben gondolkodik, és valami spéci keresztváltóról is elejt
néhány szót.

Egy szót én is régóta szeretnék kiejteni, és
most végre itt az alkalom:
vezethetem? Zoli rábólint, és én boldogan fordítom el az
indítókulcsot. Természetesen pöccre indul. Lenézek a
sebességváltóra, és gyorsan memorizálom a fokozatok helyét. Zoli
csak mosolyog ezen egy kicsit, és ellát a legfontosabb tanáccsal,
ami egy Celica vezetéséhez kell: Adj gázt! A harmincadik méternél
mertem megfogadni ezt az intelmet. Addig kockabenzint adagolt a
befecskendező, és egykori oktatóm biztosan elbujdokolt volna
szégyenében. De belejöttem.

3000 alá nem szabad a fordulatszámmérőt engedni, akkor
minden szép és jó. A váltó igen rövid úton működik, nekem abszolút
kézre is állt, és sikerült mindig a megfelelő fokozatba kapcsolnom
vele. A fék nagyon kellemesen adagolható, az első lenyomás után
elöntött a bizalom, hogy ezt a vasat itt körülöttem biztosan meg
fogja állítani. Meg is tette, hiba nélkül.

Ahogy összeszoktam a Celicával, elkezdetem
rögtön élvezni is. A legizgalmasabb, és a legmeglepőbb a motorhang.
Persze nem a gyári kipufogó hatott ennyire, hanem egy zseniálisan
eltalált sportdob. A gázadásnál először ez lépett munkába, és
teljesen úgy szólt, mint egy igazi A csoportos raliautó.
Szerencsére nem élőben, hanem mint a tévében. Így a varázsos hang
megmaradt, de mellette lehet zenét hallgatni, beszélgetni,
egyáltalán élni és létezni ebben az autóban, füldugó nélkül
is.

A futómű sem maradt a gyári.
Ültetés, meg némi keményítés eredménye a mostani
állapot. Nekem nagyon kellemes kompromisszumnak tűnt, még a szörnyű
Budapesti utcákon is. Nem volt ez mindig így.
Volt sokkal keményebb is - meséli a tulaj - de amikor a
sztrádán mentem, a kis útbordák úgy rázták a csajok cickóját, hogy
végig fogniuk kellett. Főleg a szilikonnal volt a gond. Na és ez
elég strapás volt mondjuk Németországig, így lett ez a finomabb
változat.

Ezek után természetesnek vettem volna, hogy Zoli a motorhoz is
hozzányúl, de nagy meglepetésemre nem ez történt. Ez egy
Magyarországon viszonylag ritka motorváltozat - meséli.
Kétliteres száznyolcvan lóerő, turbó nélkül, nekem bőven
elegendő a teljesítmény, amit nyújt. Persze sportlégszűrő került
rá, de máshoz nem nyúltam - teszi le a nagyesküt Zoli.

Kicsit variálni kezdek az üléssel, és
megdöbbenve tapasztalom, hogy egy japán autóban 180 centinél
magasabb ember is kényelmesen elfér. Bár ez az ülés túl jó. Kemény,
feszes tartású, abszolút nincs kiülve, ami már elvárható lenne egy
ennyi idős autótól.

-Eredeti- mondja mosolyogva Zoli. Elképesztően tartós a
kocsi. Gyakorlatilag olajon, és fogyó dolgokon kívül semmit sem
kellett javítani rajta. Majd' 400 000 kilométer van benne, de még
mindig lenyűgözően jó autó.

A fene vinné ezt a japán technikai fölényt. Vajon a szusi meg a
szaké miatt tudnak ilyen gépezeteket építeni, vagy a No színház
inspirálja a tervezőket? Nehéz nem kedvelni a Celica-t. Lubi Zoli is
így van vele. Az autó marad, - jelenti ki elszántan- de a hifit
alaposan át fogjuk építeni. Talán három utas rendszerre, vagy a
keresztváltóba nyúlunk bele, még nem tudom. A cél egy újabb magyar
bajnoki cím, ez alá nem szeretném adni.