Vannak művészek, akiknek az autó a vásznuk. Egészen elképesztő, meghökkentő vagy egyszerűen csak szép dizájnokat tudnak aprólékos munkával felvinni klasszikus autók kívánatos vonalaira. Hasonló manővert követett el nemrég Joshua Vides, amerikai művész is, akinek az alkotásai olyannyira jól sikerültek, hogy hozzá passzoló környezettel együtt önálló tárlatot kaptak a Petersen Automotive Múzeumban, Los Angelesben.
A Flat Out című kiállítás lényege, hogy az autók fehér alapon kaptak matt fekete kontúrokat és árnyékolásokat, emiatt úgy néznek ki, mintha egy képregényből estek volna ki. Ráadásul a környezetüket is ezen logika mentén alakították ki, így ha az ember perspektíván belül marad, akkor egészen hihetetlen összképet kap. Főleg a fotók adják vissza azt az érzést, mintha egy képregényt néznék, bizonyos szögekből nem derül ki, hogy életnagyságú, működő autókról van szó.
Vides a kiállításhoz nem hétköznapi autókat használt. Van itt veterán Mercedes, Porsche, Ferrari, De Tomaso, de még egy Citroën SM is. A dolognak izgalmas része, hogy egyik autón sincsenek kirívó elemek, a képregényes stílus minden ponton visszaköszön, így még az autók névtábláit, lámpáit, kilincseit és indexek búráit is adaptálta. Egyedül a kerekek nem kaptak egyedi fényt, de a környezet annyira egységes, hogy nem lógnak ki érdemben. Vides egy interjúban elmondta, hogy egy gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy műveit a Petersen Múzeumban állítják ki.
Korábban már számos járművet festettem és galériákat hoztam létre, de a 'Reality to Idea' című kiállítást a Petersen Múzeum galériájában életre kelteni egy valóra vált álom. Minden jármű egyedi vásznat alkot, akárcsak a terek, amelyekben bemutatják őket. Nagy megtiszteltetés volt ezt a Petersen Múzeumban kiállítani és izgatottan várom, hogy a közönség is megtapasztalhassa.
Vides célja a művészeti stílusával, hogy a kész koncepciókat egy kicsit visszaforgassa a tervezőasztalra. A kiállítása már megtekinthető a Petersen Automotive Múzeumban és nem kell rá külön jegyet váltani, a múzeum többi részével együttesen megtekinthető. A tárlatot jövő júliusig tartják fenn, így ha valakit érdekel, még van ideje ellátogatni Los Angelesbe.












