Mercedes-, illetve McLaren-elsőséget hozott a Forma–1-es Katalán Nagydíj pénteki napja, melynek leggyorsabbja 1:15,426-os idővel a wokingiak vb-címvédője, Lando Norris volt.
A mezőny harmada kihagyta az első edzést
Nem a megszokott nevekkel találkozhattunk a pénteki első edzésen, miután nem kevesebb mint hét csapat – a szabályoknak eleget téve – újoncot ültetett az egyik autójába. A zöldfülűek közül többen szépen helytálltak, de mindenképpen érdemes kiemelni a tavalyi F2-bajnok Leonardo Fornarolit, aki az ötödik legjobb időt autózta a McLarennel, illetve Paul Aront, aki Nico Hülkenberg Audiját átvéve hatodik lett.
Az élen azonban George Russell kezdett, a Mercedes britje 1:16,363-as idejével két tizedmásodperccel volt gyorsabb a mclarenes Oscar Piastrival, míg Fornaroli elé a ferraris Charles Leclerc és a Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen is befért. Az állandó versenyzők többek között a vb-pontversenyben vezető Andrea Kimi Antonelli, Norris, valamint a hétszeres vb-első Lewis Hamilton is a kispadon kezdte az idény hetedik hétvégéjét.
Nagyobb fennakadás nem volt a pályán, de érdemes említést tenni a Williams kálváriájáról, ugyanis sokáig Carlos Sainznak sem volt mért köre, miután az FW48-asa már a bokszutcában lerobbant. Ennek itta meg a levét beugróként Luke Browning is, akit végül ki sem engedtek a garázsból.
Carlos Sainz is now out on track 👍
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
Luke Browning, in for Alex Albon this session, is still stuck in the garage though#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/QPbeF01PUT
Az első szabadedzés végeredménye:
The full FP1 rundown 👇#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/avDiv1gcmw
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
9 ezred döntött a második edzésen
Az újoncparádé után a második szabadedzésen már a megszokott párosításokkal vett részt a mezőny, és ezúttal is csak egy rövidebb virtuális biztonsági autós fázis zavarta meg a körözést, amire Liam Lawson miatt volt szükség, aki a bokszutca kijáratánál parkolt le a Racing Bulls különleges festésű autójával.
Liam Lawson emerges from the pit lane only to grind to a halt a few metres onto the track
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
⚠️ Virtual Safety Car ⚠️#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/mKfpD9l0SR
Nem sokon múlt, hogy ez változzon, ugyanis félidőhöz közeledve Isack Hadjar kis híján összeakadt az őt későn észlelő Sergio Pérezzel.
📻 "Why did he do that? I nearly crashed into him!"
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
Hadjar takes to the grass to avoid contact with Perez 😰#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/BZt1B4NKmx
Az eddigi időeredmények alapján McLaren–Mercedes-párharc alakulhat ki erre a hétvégére: bár ezúttal Norris zárt a lista élén, 1:15,426-os ideje mindössze 9 ezredmásodperccel volt gyorsabb Russellénél, de a harmadik helyen Piastri lemaradása sem volt több 57 ezrednél. Ugyanakkor Antonelli 1:15-ös időt sem tudott autózni, a közel hat tizedmásodperces lemaradásával Leclerc mögött, az ötödik lett, ráadásul az olasz – többekkel egyetemben – szemmel láthatóan küzdött a gumikezeléssel.
Tyre degradation could be a big factor this weekend
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
Antonelli's left front is showing serious signs of wear 🔍#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/ipUPDQFWL0
A 19 éves világbajnoki éllovas mögött Verstappen, Arvid Lindblad (Racing Bulls), Gabriel Bortoleto (Audi), Hamilton és Isack Hadjar (Red Bull) tette teljessé az első tíz sorrendjét.
A második szabadedzés végeredménye:
FP2 CLASSIFICATION
— Formula 1 (@F1) June 12, 2026
Very tight at the top 🤏#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/iMDMcQRZys
Friss fejlemény, hogy ugyan utólag visszaadták Pierre Gaslynak a monacói dobogóját, a legújabb döntés kapcsán már a McLaren és a Red Bull is jelezte fellebbezési szándékát. Sok ideje nincs a két csapatnak arra, hogy a tettek mezejére lépjen, ugyanis 96 órán belül be kell nyújtani a szükséges dokumentumokat.
Legközelebb szombaton 12:30-kor, a harmadik szabadedzés kezdetekor lép pályára a mezőny, melyet 16 órás kezdéssel követ majd az időmérő edzés.
Program – Forma–1 Katalán Nagydíj (Barcelona), 2026
Június 12., péntek
- 13:30–14:30: 1. szabadedzés
- 17:00–18:00: 2. szabadedzés
Június 13., szombat
- 12:30–13:30: 3. szabadedzés
- 16:00–17:00: Időmérő edzés
Június 14., vasárnap
- 15:00–: Futam (66 kör)
Borítókép: Rudy Carezzevoli/Getty Images









