Súlyos balesetről osztott meg felvételt az autópályák fenntartásáért felelős MKIF Zrt.. Jól látható, ahogy egy narancssárga furgon a kamera látóterébe már az oldalán csúszva érkezik meg és először a szalagkorlátnak, majd a mellett haladó kamionnak csapódik. Az eset január 13-án, kedden történt a reggeli órákban.

A balesetet követően az érintett kamion sofőrje lassan lehúzódott, mégsem ez volt az érdekes. Jött mögöttük egy kisebb furgon, ami láthatóan lassított a felborult társa mellett, azonban nem állt meg segíteni. Talán inkább csak arra figyelt, hogy ne menjen rá olyan törmelékre, amely kárt tehet az autójában.

A felborult furgon és a félreállt kamion mellett végig lassan hajtott el, de nem állt meg. Végül tovább hajtott, mintha mi sem történt volna, pedig segítségnyújtási kötelezettsége lett volna, amit elhalasztott. A vállalat feltüntette posztjában a vonatkozó jogszabályt és a segítségnyújtás elmulasztása esetében alkalmazandó Büntető Törvénykönyvi hivatkozást is.

Arról is írnak, hogy később több teherautós is megállt és értesítette a hatóságokat. Emellett segítettek a furgon vezetőjének, aki egyébként a saját erejéből mászott ki a felborult és összeroncsolódott autóból. Hangsúlyozzák, hogy nem kell mindenkinek megállnia egy balesetnél, ha már vannak néhányan akik segítenek, akkor nem érdemes növelni a tömeget. Azonban ha egyelőre nincs ott senki, vagy csak néhányan, akkor nem csak érdemes, de kötelező megállni és segítséget nyújtani.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.