Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!
  • Sorra derülnek ki részletek az idén piacra kerülő, harmadik generációs Nissan Leafről.
  • Most egy gyári videó mutat be néhány technikai érdekességet.
  • Erősebb, tágasabb, merevebb és fordulékonyabb elődjénél.

A Nissan Leaf a modern villanyautózás egyik első, valóban népszerű terméke volt, mostanra pedig az első példányok 2-3 millió forint körül megvehető használt autók lettek, amik ma is sok emberrel megismertetik a villanyautózást, még ha finoman szólva sem kompromisszummentesek.

A Leaf története valahogy nem fejlődött abban az ütemben, amennyire hamar érkezett, a 2010 és 2017 között gyártott első generáció után sokáig futott a 2018-as modellévtől számított második széria, ami még mindig nem volt élvonalbeli töltésben vagy hatótávban, volt hova fejlődni és a konkurencia is megerősödött. Nemrég bemutatták a harmadik szériát, amivel kapcsolatban most kaptunk néhány fontos technikai részletet.

A gyári csapat által készített videó elmondja, hogy a Leaf felhasználóbarátabb és közvetlenebb lett, javuló hatékonyságáért pedig elsősorban az a CMF-EV platform felel, ami többek közt a Renault 5 E-Tech alapjait is adja. A csatolt lengőkaros hátsó futómű helyére többlengőkaros, igényesebb darab kerül és a karosszéria oldalirányú merevségét is növelték, állítólag 66%-kal.

A motorból, inverterből és hajtóműből álló egység 10%-kal kisebb, és jelentősen csendesebb is lett, a legerősebb változat maximális teljesítménye 214 lóerő, míg a nyomatéka 355 Nm. Javítottak a fordulókörön, a 10,6 méteres érték egész jó ebben a méretosztályban.

A kompakt kialakítás a légkondicionáló-egységnél folytatódik, ami a műszerfal alól a motortérbe került, ezzel több helyet adva a síkpadlós utastérnek. Javítottak a hőmenedzsmenten is, most már a Nissan is alkalmazza azt a megoldást, hogy az autó fedélzeti töltője elő tudja melegíteni az akkumulátort, így hamarabb tud hatékonyan működni. Az új Leaf állítólag még idén piacra kerül.

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.