Az M0-s autóúton állítottak meg a hatóságok egy gyanús BMW X6-ost december 5-én 9 óra tájékán. Amikor ellenőrizték, kiderült, hogy más autó rendszámát szerelték fel a BMW-re, ezzel próbálta a sofőr leplezni, hogy a jármű lopott.

Nem sokkal később arra is fény derült, hogy az említett X6-osra a cseh rendőrség adott ki körözést, mert azt Brnóból lopták el korábban. A bűncselekményt egy 22 éves román férfi követte el, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak és előállítottak. Később a nyomozók egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, illetve a lopás miatt várhatóan majd még a cseh hatóságok is előveszik.

Forrás: Police.hu

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.