Az idén 10. alkalommal megrendezett Miss World Hungary
szépségversenyen augusztus 6-án egy húsz éves budapesti lány, Semmi-Kis
Tünde fejére került a korona. Tünde már nem ismeretlen a motorosok
számára, hiszen az utóbbi időben Erdős Csabával együtt lép fel a
streetfighter bemutatókon.
A Miss World Hungary versenysorozatra idén 650 lány jelentkezett,
ebből mindössze húszan juthattak el a döntőig. Ebből a hatalmas
mezőnyből sikerült egyéniségével és szépségével kitűnnie a budapesti
lánynak. Tündét egyébként az idei Interwheel legszebb hosstesének
választották, és nemrég a
Wild magazin címlapján is megmutatta
bájait lenge öltözékben. Akkor sokan kifogásolták, hogy a lap
hagyományaival ellentétben Tünde kicsit túl volt öltözve a fotózáson,
de a stáb unszolására, minduntalan valami szerződésre hivatkozott. Most
már értjük: egy szépségkirálynő nem mutatkozhat fedetlen testtel.
Tünde szabadidejében egyébként maga is motorozik, jelenleg egy Honda
CBR1000RR-t hajt a motoros férfiak nagy örömére. A két keréken száguldó
vörös démonról nemrég az
Index fórum Krapeknők topicjában is párás tekintettel emlékeztek meg a
hímneműek.










