Sok ajtóval se rossz, de ha igazán ki akarja akasztani a szomszédokat, ezt a kupét vegye. Ez odaver rendesen, ha valakinek csak egy Minire futotta második autónak. Kilométerekről érződik az Evoque pénz-szaga: amerikai dollárból vett szagmintával illatosították át a tíz négyzetméter tehénbőrt, amiből a belseje készült. Elképesztő, mennyire drágának látszik, és valóban mennyire drága is.
Ez a konkrét autó, a 240 lovas, benzines, turbómotoros, SI4 Dinamic névre hallgató kupé alapáron 52 813 euró, az napi árfolyamon 16 millió 646 ezer. Arra jön a regadó, ami a jelenlegi táblázat szerint még 1,02 millió, az annyi mint 17 millió 666 ezer, és növekszik. Ezért az összegért szerencsére igazán jól összerakott, minőségi autót kapni.
Kezdjük azzal, hogy a kupé. Lecsapott tetejével eszeveszetten, őrületesen jól néz ki, ugyanakkor teljességgel céltalan, hiszen hátra alig lehet beszállni, pedig a biztonsági övek ott vannak. Ez kérem vegytiszta hedonizmus két főre, mert a hátra jutáshoz türelem kell: a szék támlája előrehajlik valamennyit, aztán a belső oldalán lévő, elektromosan előrehozó lakájjal komótosan csúszik. Épp csak annyi idő alatt, mint elolvasni ezt a bekezdést.
Ahhoz képest, hogy ekkora alapterületen mások négy (5-6-7) embert azért le tudnak ültetni, szép alibi a hátsó sor, de nem ezért szeretjük az Evoque-ot, hanem mert állat jól néz ki, még ha Winkler szerint női autó is. Vagy feminin, egykutya, a lényeg, hogy tapadnak a csajok rendesen, akkor meg kit érdekel? Tudták, hogy a kupé kitárt ajtókkal 4 méter és 4 centi széles?
Őrületesen kibabráltam magammal, hogy a gyereket ezzel vittem oviba, mert onnantól követelte, hogy menjek is érte, hogy minél többet evokozhasson. Dermesztő, ahogy a kis rohadékok megérzik a luxust. Első ránézésre honnan vágta le, hogy Range, végképp nincs tippem. Gondolom Sir Benzington volt az irányadó a Verdák 2-ből, amit többször is láttunk.
A Ford-féle kétliteres turbómotort már az S-maxban is szerettem, szépen húz, bőven van tartalék, ezzel a váltóval is eléggé jól használható, a fogyasztás se vert a földhöz - valamivel 13 felett volt. Ahhoz képest, hogy a Mondeóban csak tízet evett, ez meg összkerekes, és akkora homlokfala van, mint egy lakótelepi háznak, szerintem elég jó. Hidegen vagy egy kis dízeles kerregése, de ez még jót is tesz a hangulatnak. Nem az a fejletépős a gyorsulás, épp csak annyi, ha valahová be kell férni, ezzel be lehet. 7,6 alatt van százon, ami az 1640 kilóhoz igen fickós.
Ebben a váltó is jó partner. Aisin, 6 fokozatú automata, számtalan autóban megtalálható. Csak az érdekesebbek: Vel Satis, Insignia, Mondeo, teljes Volvo sorozat. Szeretik a gyártók, mert kis helyen elfér, 440 Nm-ig és 6500 fordulatig működik, és mindössze 90 kiló. Hamar feldobja ötödikbe, vagy hatodikba, mindkettő kímélő fokozat, 1 alatti áttételű, de ehhez nyomaték kell, abból meg van egy szakajtónyi a gépházban. A váltó vezérlése önmagában egy geg, indításkor kiemelkedik egy recézett szélű korong, ezt kell a megfelelő állásba eltekerni, attól függően, előre vagy hátra kívánunk távozni az autóval.
A Meridian hifitől nem voltam elájulva, illetve el voltam ájulva, olyan dobozhangja van szegénynek, viszont az érintőképernyős menü király a gigantikus középső panelen. Találtam egy videót, ami azt mutatja be, hogy a vezető és az utas mást lát ugyanazon a 9 colos kijelzőn, de nekem nem sikerült előállítanom a jelenséget. Biztos nem dugtam be a Postás Pat DVD-t, és simán a menüre nem csinálja.
A fűthető kormánykerék, memóriás, fűtött ülés és egyéb nyalánkságok kívülről ugyan nem látszanak, csak a bent ülőkben erősítik a tudatot, hogy nekünk aztán bejött az élet. Ugyanezt éreztem, amikor elhúztam a cirka két négyzetméteres tető elől az árnyékolót, és ömlött be a késő őszi napfény. Imádnom, szeretem, a Forester óta odavagyok a gigantikus üvegtetőért.
Amit bauhausos módon ellensúlyoz a lőrés ablakokkal, amin a fotonok csak imitt-amott jutnak át, főként a B-oszloptól hátrafelé, ahol le is sötétítették. A fagyos reggeleken jó szolgálatatot tett a fűthető szélvédő, a franc se akar a pingpongasztalnyi motorháztető fölött jeget kapirgálni, ez meg leolvasztotta két perc alatt.
A futóművétől féltem. Először is ott a nagy tömeg, amit valahogyan az úton kell tartani. Akkor is, ha kicsit elsokallunk, és a rugókon meg a csillapításon nem múlhat akkora súlypontáthelyezés, hogy gebasz legyen belőle. Aztán ott vannak a húsz colos kerekek, amik szintén nem a ballonosságon keresztül csillapított rezgésekről és kis rugózatlan tömegről szólnak, főleg nem /40-es gumival.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért a önmagát változtató keménységű Magneride rendszert teszem felelőssé a kényelemért, ami igenis van. Szívesen belenéznék abba a fejlesztési dokumentációba, ahogy a várható célközönség vezetési stílusát elemzik, a halmazból kivéve a megint felborult egy Evoque típusú híreket, ezek eredőjéből születik a leglágyabb és legkeményebb beállítás. Jó lett, na.
Apró figyelmességek tömkelege kényeztet, a csomagtartóhoz például az elektrmosan nyíló csomagtérajtón keresztül jutunk, ahol csúsztatható rögzítőfülecskék és akasztók várják a dunsztosüvegben magunkkal vitt húslevest, hogy a zacskóban felakasszuk. Az ülés már-már volvói magaslatokban van, nagyjából fél perc megtalálni benne az optimális helyzetet, onnantól adja, amit várunk. Mondjuk én pont nem láttam át egy nyamvadt Alto fölött se, jóllehet a kényelmes beszállás miatt leengedtem az ülést.
Ha van a kredencben 17 misi, plusz forgalomba helyezési illeték és egyéb nyalánkságok, mindenképp vegye meg, így, ahogy van. Meg mellé egy MX5-öt. És akkor se tartunk egy lagymatagabbul, kompromisszumosan felszerelt, nagy Range Rover áránál, de még benzinre is marad pár millió. Az aztán végképp kivágja a biztosítékot az irigyeknél.
További cikkeink
