Nem az A1 a jó autó=nagy autó egyenlet megfejtése. Aki úgy gondolja, hét-nyolc milláért inkább egy Skoda Superbet, két Kia cee’d-et vagy négy Dacia Logan kombit* venne (* spéci finanszírozással, amúgy csak három és felet)... na, szóval az ilyenek sosem fogják megérteni az Audi A1-et.
Mi, akik ennyiért nem nagy autót vennénk, olyanok vagyunk, mint a vadállatok: annyit kell zabálni, amennyit épp tudsz. Ha kipukkadsz, akkor is be kell tömnöd a bendődbe, amit eléd tett a természet. Még ha ez egy kétmázsás gnú is.
Az Audi A1 viszont paradicsomi anyagi körülményekhez kitalált autó, olyanoknak, akiknek igazából pár millió nem oszt, nem szoroz. Ők már jól laktak pár gazellával az autós vadonban, csak egy kis desszertre vágynak. Talán ezért van konyakmeggy alakja.
Tetszik, hogy az A1 külseje picit elszakad az Audik szokványos formai sémáitól, egyszerűen mert tök mások az arányai. Persze, ott a single frame, bár már szemből nézve sem annyira terpeszkedő, mint a többiek. Ha viszont látszik az oldalából is valami, sokkal bájosabb, tömör, kompakt kis valami, egészen játékautó-szerű ezzel az ezüst színű tetővel – nem olcsó játék, minimum 135 ezret le kell perkálni érte. A hátsó lámpái gyönyörűek, az elsők inkább morcosak. Ettől aztán a nagy Audikéhoz hasonló az előzési presztízse, mert nagyon haragosan néz az előtte menőkre. Azaz, lemennek előle az autópályán.
A deklaráltan második/szingli autónak szánt kis gép ott kezdődik, ahol a Volkswagen Polo véget ér, már ami a motorokat és az árat illeti. A prémium vásárló nem érezné jól magát egy nagyon-nagyon drága Polóban, neki valami szűk, túlárazott, drága extrákkal megtömhető, minőségi cuccra van szüksége, hogy a magasra tolt ingerküszöbét átvigye az autó beszerzésének öröme.
Tudják ezt az Audinál, bár szegény mérnökök megszenvedtek azzal, hogy a tágas Polóból kisebbet csináljanak. Aztán csak összejött valahogy: csapott feneket kapott, és az oldala is befelé dől, mit mondjak, nem volt olyan érzésem, hogy nagy. Hátul felszámoltak egy ülőhelyet is, hogy még tisztábban lássuk: a Mininek akarnak odatenni.
Kicsit haragszom, mert nincs ötüléses kivitel, az övcsatokat mégsem rakták be középre, egymás mellé, tehát ugyanolyan keskeny helyen kell ülni. Alapvetően nem tocsogunk hátul a lábtérben, de aki nem túl magas, elférhet – ha pedig már a lábának nincs elég hely, akkor a fejének sem. Meglepő módon a csomagtartó elfogadható (270 l), igaz, a csomagtérpadlót ehhez az alsó állásba kell rakni. Ekkor veszi észre az ember, hogy a pótkerék kimaradt, ehelyett az akksit rakták az üregbe, a súlyeloszlásra (60:40) hivatkozva. Hát, ez nálunk nem mindig előny, az A1-essel érdemes megtisztelni a kátyúkat.
Önmagában mindettől még nem lenne Audi az A1, ha nem zavarták volna végig a szokásos Qualitäts Zentrum-körön. És valóban: minden passzol, minden műanyag és kárpit egyszínű, a szagok jók, finoman mozognak a levegőrostélyok, kellemes erővel nyomódnak a gombok. Az ajtók pedig tényleg úgy csukódnak, mint egy széfé. Gondolom, a vevőkörnek ez ismerős érzés.
Nem mondom, az 1,4-es turbómotorral bír is menni. Hogy mennyire? Lapozzon.
Egy dolgot persze nem árt tisztázni: 122 ló egy 1,2 tonnás autóban nem a világ, akkor sem, ha turbómotorból jön. Igazából egy 1,6-os szívómotor tud általában ennyit – mondjuk véletlenül a Mini Cooperben. És véletlenül minden más is stimmel az A1-nél: 9,1-es gyorsulás százra, 203 km/óra végsebesség. Nahát, micsoda egybeesések! Ám abban biztos vagyok, hogy ez a kis turbómotor teljesen más, mint a nagyobb szívó, nem kell szétforgatni, sőt. Egészen keveset pörög még autópályán is.
Hiába a komoly erő, érdekes módon az A1 nem sporkocsisan viselkedik, hanem nagyautósan. Csendes, a sportfutóműve pedig elég pont elég feszes ahhoz, hogy nyolcvan alatt bármit tötymörgésnek érezzen az ember. Attól aztán nagyon kellemes vele autópályázni, tényleg nincs benne kisautó-feeling. Arról nem is beszélve, hogy a fékje is pont úgy fog, mint a nagy Audiké, hasonló erővel.
Ha kanyarodásra kerül a sor, hirtelen gokart lesz a nagykocsiból, könnyed kormányzással és minimális oldaldőléssel. Ha nem fékezünk túl későn, még az orrát sem tolja túlzottan, kicsit Mini-szerű az élménye. Ehhez kell a sportfutómű, amit az Ambition kivitelhez alapból adnak – más kérdés, hogy rossz úton ennek megvan a böjtje. Ráz.
Bár az Audinál S-Tronicnak hívják, az A1 tesztautóban duplakuplungos (alias DSG) váltó volt félmillióért, hét fokozattal és stop-start rendszerrel. Méghozzá száraz tengelykapcsolókkal. Ezt a verziót a kisebb motorokhoz adják, és bár nem rossz, azért a lamellás kuplungos, nagy DSG-nél egy árnyalatnyival rángatósabban működik néha. Igaz, bármilyen automatát és normál, egykuplungos, automatizált váltót kenterbe ver.
Ritkán, pláne amikor a poroszkálásból átcsapnánk hirtelen nagyon menésbe, kicsit gondolkodik, aztán visszagangol párat, ami a turbó feléledésével megsokszorozott erőt jelent. Na, ez nem nagyautós momentum, de ki lehet bírni. Sport módban persze alig engedi a fordulatot háromezer alá, és villámgyorsan pakol, ilyenkor a DSG-ktől megszokott, finom fordulatszám és hangerőváltozások vannak, megszűnnek az apró rántások. Lehet váltani kézzel is, de sok értelme nincs, legfeljebb, ha kanyar előtt egy kis motorféket szeretnénk. Vannak fülek a kormány mögött (ha megveszik), ezekkel még automata módban is belekalimpálhatunk a dolgok menetébe. Aztán, ha úgy 10-15 másodpercig békén hagyjuk a váltót, visszatér automata programba. Visszakapcsolás alatt azt értem, hogy legalább kettőt, de inkább hármat váltunk vissza, különben nincs motorfék: sűrű fokozatok, kis motor. Ez van.
A motorleállító rendszer kis csalódás volt. Nem rossz, de láttam már jobbat is, például az új Passat dízelekben: néha a motor ugrál, amikor beröffen, mondjuk húszból egyszer. Az A1 már akkor elkezd indítózni, amikor levesszük a lábunkat a fékről, így mire a gázra lépünk, a motor tutira jár. Főleg kínos forgalmi szituációkban zavaró a működése, ám örökre kiiktatni nem lehet, minden egyes indítás után újra működésbe lép ez a funkció.
Ellenben, 1200 kiló ide vagy oda, akár egész normálisan is tud fogyasztani az 1.4 TSI. Ha lemegyünk alfába, még Budapesten is el lehet járkálni 7,5-8,5 liter között. Országúton ebből még egy liter simán lefaragható. Igaz, ott a másik véglet: hidegindítás után az első kilométeren 12-15 liter is lehet az átlag, gyilkosság ilyen rövid utakra indulni vele. Végül autópályázgatással, mindennel együtt nekem 8,2-es átlag jött ki a végén, ami jó eredmény.
Mindezzel együtt már rég osztotta meg autó annyira a TC szerkesztőségét, mint az A1. Mert ugye kicsi, és feleslegesen drága – ez tény. Tessék szörnyülködni, a 6,2 milliós alapárban (1.4 TSI Ambition S-Tronic) valójában még a klíma sincs benne, ahogy a színes belső díszítőelemektől a könnyűfém felnin át a LED-es belső világításig, mindenért fizetni kell. De hát ettől prémium: attól érzi jól magát a vevő, minél több dolgot ikszelhet be a rendeléskor. Számukra lenne két tanácsom: egy hátsó radart mindenképp vegyenek, mert az A1 fura hátulja a rossz kilátás miatt alig érzékelhető. A nagyképernyős hifit meg hagyják a fenébe. Talán ez a részlet lóg ki az Audi-miliőből a legjobban, a kijelzőt kézzel kell felnyitni, mint valami tárolórekeszt, és ha feltekerjük a hangerőt, kifejezetten torzít. Ha már multimédia, megvárnám a hamarosan érkező Bose surround rendszert.
Autónak az A1 nem igazán sportos, és a belseje nem olyan különleges, mint mondjuk a már említett Minié, de meg merem kockáztatni, hogy még a Citroën DS3-énál is szimplább. Nekem mégis bejött, bár én szeretem az Audikat. Mert aki nem tud, az ne humorizáljon – és ez a németeknek nem erőssége. A Mini kicsit túldizájnolt, ezzel szemben az A1 korrekt, minőségi iparosmunka, süt róla, hogy nem most akarták újra feltalálni az autót, mint annak idején az A2-essel. Meg akarták csinálni jól, oszt meló után hazamenni, kibontani egy sört és megnézni a Bayern meccset. Nem is baj.
További cikkeink
