Ugyan bukott rajta eleget, de azért jót tett a Mercedesnek a Chryslerrel való pár éves vadházasság. Ha másért nem, hát azért, mert rájött: a régi Cherokee-val elkezdett vonalat érdemes lesz folytatni. Nem biztos, hogy emiatt lett szögletes a legkisebb Merci SUV, de tény, hogy jól néz ki. És az is tény, hogy a cég egyik legkellemesebb mai autója.
Még Peter Horbury – a Ford mai, a tárgyalt időpontban pedig még a Volvo designfőnöke – mondta egyszer, hogy főbenjáró bűn ronda, stílustalan, tizenkettő egy tucat autókat készíteni, amikor szép formát előállítani is csak alig több meló. És aztán az a szép forma el is adja az autót. Tehát az a cég maga alatt vágja a fát, amelyik csúnya kocsikat dob piacra. Ha nem is volt mindenben teljesen igaza, hiszen a szép autóhoz jó formatervező kell, amilyen nincs mindenkinek, egyetértek vele abban, hogy egy mutatós autót a többség eleve jónak is hisz.
Ha csak a formán múlna, a Mercedes új, kicsi szabadidő-autójába, a GLK-ba motort sem kellene tenni, elég lenne valami felhúzós óramű, a csomagtér hátuljára gurtnizott lemezkulccsal. Futómű helyett rugózhatna szekértengelyeken, lámpáiban pislákolhatnának mécsesek, rothadó borzmirigyszaga lehetne belül – úgy is megvennék. Mert eszeveszett jól néz ki. Képen is persze, de élőben még inkább.
Sok van benne a régi Jeep Cherokee-ból, még a tíz évvel ezelőtti, kicsi szögletesből. Hasonlít a Subaru Foresterre is, de abból még a korábbira, amely egyedi volt. És ha kicsit tovább nézegeti az ember, meglátja benne a W124-es Mercedes kombit is. Szögletes sárvédőívek, amelyek szélei erősen széjjelfelé tartanak – ez is a púpos Merci hagyatéka. Kockalámpák, enyhén domború, egyenes szélű motorházfedél, lefelé szélesedő első sárvédők, nagy, hótoló orr – bennem megmozdult a saját Hansom emléke. Szerencsére a jó emlékek jöttek elő, mert azzal azért nem keveset szívtam is .
És bent ülve is felidézi a szeretett és sokat emlegetett W124-et. Mélyen van a műszerfal, ezen a tájon is sarkosak a formák, sok a ferdén megdöntött elem, az óraegyüttes sallangmentes, praktikus. Közel van a két első tetőoszlop, jó a kilátás, a motorházfedél pedig messze elterül az ember előtt, a szélei is látszanak. Csak kár, hogy nincs csillag az orrán, amit tolni lehetne, mert a GLK is a széles sportmaszkot kapta.
Sajnos a rokonság a rossz pontokon is megvan. A W124-es méretéhez képest szűk volt, az ülései sem voltak elég nagyok. Ugyanez a helyzet a GLK-val is. Elöl még csak-csak el lehet férni, de hátul nincs benne több hely, mint valami kompaktban (elnézést kérek a Hondától, tudom, a Civic biztosan nagyobb belül a GLK-nál). És az ülések nem elég méretesek, a formájuk sem tökéletes. Amikor beülök egy tesztautóba, és még tíz perc múlva is tekergetek, billengetek, deréktámaszt állítgatok, akkor ott valami baj van az üléssel. És a GLK-ban pontosan ezt játszottam el minden beszállás után – nem akartam elhinni, hogy nincs annál kényelmesebb testhelyzet, mint amit feltárcsáztam. Öt emberből csak egynek tetszett a szerkesztőségben, tehát a hiba az ülésben van.
A letisztultság hajkurászásában is a ló túloldalára esett a Mercedes – éppen amerre a kietlen tajga terül el a messzeségben, és még Léna megérkezésére is várni kell. A sportos C-osztályban még elment a műszerek helye gyanánt a nagy, üres, ezüstszínű műanyag táblába fúrt három lik, de a GLK-ban már fáj az egyszerűség. Az alapformák szuperek, ezért ha cizelláltabb lenne a középkonzol, gazdagabb az óraegyüttes, a díszbetét nem ilyen óriási monolitként terpeszkedne a jobb oldalon, ameddig az utas szeme ellát, máris kevésbé éreznénk csontjainkban az orosz tél cúgját. Kevéssel több részlet zseniálissá tenné a belteret, de éppen az a kevés hiányzik. Így csak ürességet érzünk, még ha a zseniális analóg rádióskála önmagában próbálja is menteni a helyzetet.
Nagyjából e fenti három hiányosságot kell ellensúlyoznia a GLK szenzációs külsejének. Nos, ebből a mérlegelősdiből bőséges tartalékkal jön ki, elbírna talán még egy rossz motort, lomha váltót, támolygós futóművet is a mérleg másik serpenyőjében. De erre már nincs szükség, a hibák végére értem, innen már a GLK az egekbe megy.
Már csak egy kérdés marad: van-e jobb Mercedes a GLK-nál? Lapozzon.
Mert a motorba nehéz lenne belekötni. Az alapjárattól vontatóhajó-hangon bugyogó, erős hajtásra távoli metrófúrópajzsba átcsapó hang egyszerre kellemes és izgalmas, nem hinném, hogy dízelből egyhamar sikerül bárkinek jobb muzsikát kihoznia. Mondjuk nem az élesre hangolt benzines versenymotorok akusztikai orgiája, de mindenképpen izgalmas. Napestig elhallgatnám egy kis Dire Straits mellett.
És a motor erős, mindenhol erős. Lent tol, fent húz, középen lelkes, szakadatlanul munkálkodó, szorgalmas erőgép, a show-bizniszben is megállná a helyét, mert minden pillanatban szórakoztat. A 7G-Tronic váltó pedig − amely ugyan csak hagyományos bolygóműves, hidrodinamikus kuplungos gépezet − olyan készséges, gyors és finom, hogy igazából nem is vágyik az ember többre. Motor és váltó együttese pedig együtt új minőséget szül. A gázt tipró jobb láb, a hangokat habzsoló hallójárat és a tolásokat érzékelő gerincoszlop mind úszik az élvezetben. A GLK nem versenyautó, de a menése minden körülmények között kellemes.
Különben meg pici autó ez – nincs egészen 1,7 méter magas, és csak 4,5 méter hosszú, ami SUV-k között szinte törpeméretnek számít –, de olyan nehéz, mint egy hasonló RAV-4, X3, X-Trail. 1,8 tonnás. Már a 220 CDI belépőmotor is 8,8 másodperces gyorsulást és 205 km/órás végsebességet ad neki, pedig az csak 170 lóerőt tud. A tesztautóban azonban V6-os háromliteres dízel volt (ezt hívja kis csalással 320 CDI-nek a Benz), 224 lóerővel. Higgyék el, 1,8 vonszolandó tonna ide vagy oda, ekkora nyomaték- és lóerőmennyiség ellen az esetek döntő többségében senki nem mer kifogást emelni. 7,5 másodperces százra gyorsulás, 220-as végsebesség, mindeközben sima, luxusautós testhengergető nyomaték – bár minden autó ilyen lenne.
Szerencsére a Mercedes nem ment el a támolygós, lityi-lotyi irányba a futómű hangolásával sem. A GLK rugózása inkább kemény, mint puha. Kanyarban hibátlan a stabilitás, csak kicsit billen, nem bólogat, maximum néha dobál valamennyit. A kicsitől közepesig terjedő úthibák azonban szinte nem is léteznek benne. Ilyen nagy kerekekkel, erősített futóművel szép dolog, hogy ezt a komfortszintet sikerült kihozni belőle. Trükk azért van a dologban, hiszen a GLK lengéscsillapítói változó feszességűek, hangolásuk a berugózás mértékétől függ. Kösz, Daimler, ez kellett.
A motor hangjáról már szóltam, egyéb zajokról nemigen lehet beszélni − legalábbis magyarországi sebességi határokon belül autózva. Sem gördülési, sem szélzaj nincs annyi, hogy érdemes lenne említést tenni róla. Tehát nincs, azaz amennyi van, az is lényegében a nincs kategóriájába esik.
És egészen szuper a navigáció, bármilyen sebességnél időben szól előre, pont akkor figyelmeztet a befordulásra, amikor az utcatorkolathoz érünk. Hasonlóan finom a szellőzőrendszer is, a hűtés-fűtés a GLK-ban nem szelet fúj az utasokra, hanem egyszerűen csak megteremti a temperált klímát. Valahogyan. Hiába, a Mercedes-légkondinak nincsen párja. Csak egy baj van a fűtéssel – lassan jön meg. Az út a szerkesztőségig nyolc kilométer, nagyjából a felénél érkezett meleg lég, és a lomhán működő ülésfűtés sem oszlatta addig a cidrit.
Utazni olyan a GLK-ban, mint valami nagyon jól kidolgozott, régebbi Mercedesben. Akinek volt legendás W126-osa, megkímélt W124-ese, csodával határos módon jól megmaradt zőccségese, érteni fogja, miről beszélek, ha kipróbálja egyszer. Hömpölyög az ember előtt a nagy teniszpálya, stabilan, göröngyvasalósan, hangtalanul dolgozik lent a futómű, a motor óriás tenyérként tol, a váltó épp csak annyit torpan pillanatokra, hogy érezzük – azért van ott valami gépészet is. A GLK borzalmasan jó autó, a fene se gondolta volna, hogy a Mercedes még tud ilyet. Pláne ebben a méretben. Ha netán még megbízható és tartós is lenne majd, halkan elsuttognám – a legenda mégis él.
Amióta a Mercedes leszokott a golyópályás kormányműről (az első C- és SLK-osztályok után közvetlenül), azóta nem akar neki összejönni ez a kormányzás témakör. Az újkori Mercik kormánya mesterséges, kanyar után nem tér vissza egyenesbe magától, segíteni kell. Egyiket sem szerettem, talán csak az A- és B-osztályok voltak jó közepesek. Meg mintha az S tetszett volna, de azt olyan rég vezettem, hogy arra csak homályosan emlékszem.
A Mercedes nyilván le tudná koppintani a BMW hangolását, hiszen csak szét kéne szednie egy 5-öst, lemérnie a szögeket, erőket, nem nagy cucc ezen a szinten. De egy Mercedes nem lehet BMW, másnak kell lennie, mert az lenne a világ szégyene, ha egy Benz holmi bajor márkákat akarna koppintani. Egy Mercedeshez illik is a kicsit lusta, kicsit közvetett kormányzási karakter, hiszen a Mercedes túraautókat készít, nem bankrablókocsikat.
Nos, a GLK-ban végre sikerült olyanra megcsinálni a fogaslécet, mint a W124 golyópályás kormánya volt. Visszatér a kormány, könnyű, de érezni rajta, mit történik a kerekekkel. És itt már megvan a fogasléc előnye is, mert a régi Mercikénél azért ez sokkal pontosabb szerkezet. Nagyon szerettem, ilyen volánt tekerve éri az embert a legkisebb stressz egy hosszú úton.
Legyen ön az első, aki a GLK-ról ír!
A nyolc litert el nem érő fogyasztási adatok azonban inkább a mondák kategóriájába tartoznak. A tesztelés elején még arra gondoltam, hogy nyilván a sok hidegindítás, az aránytalanul sok városi araszolás miatt ment fel tizenkettő félre a bordkompjúter. Nulláztam, próbálkoztam, kicsit tartotta a kilencet, majd mire megint odanéztem, ismét a tizenegy fölé mászott. Megint nulláztam, aztán már csak akkor reszeteltem megint a rendszert, amikor hosszabb útra indultam. Hasztalan, a számláló előbb-utóbb mindig visszamászott 10,5-12,5 liter közé. Úgy gondoltam, ezt szereti, ez van beleírva az anyakönyvi kivonatába. Aztán Vályi kolléga is elvitte, neki csak 9-9,5 közé jött ki a fogyasztás. Azt mondom: akármennyit is kér a GLK, adjuk neki jó szívvel, mert ő sem sajnál tőlünk semmilyen élvezetet.
Meglepő, de a GLK alatt rendes, központi diffi van (amelyet elektronikusan vezérelt kuplung zárni is tud), a kocsit komoly terepeken, kilométerek százezrein át nyúzták mindenféle namíbiai és sarkkörön túli terepeken. Ha elemeli valamelyik kerekét, vagy néhány kerékkel a jégre, a maradékkal pedig tapadós felületre téved, akkor is tovább tud menni, mert fékekkel operáló, elektronikus differenciálzárja is akad. Nem mennék bele, mennyire jó terepen, hiszen erről már született külön cikkünk korábban, de higgyék el: sokkal-sokkal többet tud, mint ami egy SUV-tól elvárható.
Kár, hogy az ülések mérete, a helykínálat és a belső díszlet nem lépi túl a C-osztály színvonalát. Mert a GLK az elmúlt tizenöt év talán legszimpatikusabb, legügyesebb Mercedese. Hiába kicsi, sokan vágynak majd rá, és nem követnek el hibát, mert ez az autó alaposan bevizezett szivaccsal letörli a tábláról a szegmens eddigi résztvevőinek nevét, és odaírja a magáét ötvencentis betűkkel, öt kréta elpazarlásával. A 12 millión túli ár mondjuk elég húzós, de oda lőtték be, ahol a BMW és az Audi is csücsül. Vicces, de a szögletes GLK talán a legkerekebb autó ma az MB kínálatában.
További cikkeink
