Mindenre jó, mégse kéne?

DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/pathfinderle/.gdata/cikk/pathfinder_005.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 330px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 10px;
margin-left: 250px;
width: 250px;
}

Szép marha nagy monstrum, tornyosul, elnyúlik, terpeszkedik, meg
minden. Nagyon masszív, nagyon tömör. Egyenesen megborzongok, ha arra
gondolok, hogy ez a' irdatlan csak a második a Nissan
terepjáró-tornasorában a
Patrol mögött.
Minek ennél nagyobb autó?

Ez legalább még
arányos, nincs meg benne a Patrol esetlensége. Nincs akkora,
hogy eltűnnének benne a finom formai játékok, nem oldódik fel minden
részlete a monumentalitásban. Jól érvényesülnek az ötszögletű
fényszórótestek, a króm V az embléma körül a hűtőmaszkon elölről; a
szép küszöbök, a vaskos sárvédődomborítások, a kubista, mégis könnyed
tetőkorlát a nagy
P A T H F I N D E R
felirattal, a rejtett hátsó kilincs oldalról; a kis kör alakú ködzárók,
a hatszögletű, külső zsanéros füstüveg csomagtérablak hátulról.

Odabent is izgalmas a látvány, az újkori Nissanok tipikus
kormányával (billentgetős gombok, küllők 3, 6, 9 óránál), a nagy
központi monitorral, a volvósan-ikeásan hajlított középkonzollal, rajta
a sok-sok gombbal. A funkcionalitás, az átláthatóság már elég
esetleges. Hogy mást ne mondjak,
az első kilométereken semmit nem tudtam elintéztetni az Aggyal,
mert sötétben vettem át a kocsit, és a menüvezérlés mindenható
joystickját, rajta az Enter gombbal véletlenül elfelejtették
kivilágítani a tervezők, így sokáig azt hittem, nem is létezik. E
nélkül pedig semmi sem működik.

No de az ilyesfajta engedetlenségek, kis butaságok is hozzátartoznak
a személyiséghez, kellenek ahhoz, hogy egy XXI. századi autónak lelke
legyen. Az viszont
nem lenne baj, ha végre-valahára egy gyári navigáció haza tudna
vinni egy tizenmilliós kocsiban Vértesboglárra, utcához,
házszámhoz. Ez nem (sem) tudott, csak a falu főutcájáig jutott.
Szégyen.

A fapados XE modell 9,42 millió forintba kerül, a miénk, az LE
felszereltségű csúcs alapáron 12,18 millát kóstál. Ennyiért
motoros, fűtött bőrülést, napfénytetőt, behajtható tükröket, meg
számos egyéb üveggyöngyöt kapunk a masszív kasztni mellé.

A navigációért és a tízhangszórós BOSE hifiért viszont még további
forintokat kell fizetni.
Szeretik a keserű szájízt? Amerikában a V8-as Pathfinder most 39
ezer dollár (úgy 6,75 milla, 173 forintjával). Igaz, náluk nincs
dízel.

A Pathfinder audiorendszere szépen szól, bőrfotelei jól
néznek ki, a padlóból kiemelhető pótüléseken elfér két extra
gyermek, de nekem nem ezek a többletszolgáltatások tetszettek a
legjobban. Hanem a tolatókamera. Sok olyan autót vezettem már,
amelyeknek hátul is volt szemük, de ebben a kocsiban hittem el
leginkább, hogy amit látok, valóság. A kamera ugyanis nem csak
az utat mutatja, hanem egy jó nagy darabot a mintás gumival
burkolt lökhárítóból is. Azaz tolatáskor nem csak hallom és
érzem, de ténylegesen látom a tévében, amikor a kocsi már
hozzáér a tereptárgyhoz.

Nálunk viszont csak dízel van, a Pathfindert Magyarországon
kizárólag a két és fél literes, 171 lóerős, négyszázhárom(!)
newtonméteres négyhengeres kerregővel kínálja az importőr. Jó kis
motor ez. Közös nyomócsöves, persze, de nem olyan esetlen alul, mint
például a
Mitsubishi L200 . Nemigen fulladtam le vele. Viszont szívesen pörög, élmény
kihúzatni egy-egy előzésnél. A behemót, két és negyed tonnás monstrum a
hatfokozatú kézi váltóval egész fickósnak bizonyult (automatával
nem volt az),
nagyjából érzésre egy száz lóerő körüli dízel kompakt dinamikáját
hozta. Száznál hatodikban kétezret forog a motor, sok tempós
országúttal, némi tereppel, némi várossal elketyegett tíz literből.

Szép, erős, gyors, ügyes. Lapozzon, és megmondjuk, kinek nem kéne
mégse.

A zárt csomagterű terepjárónak egy nagy hátránya van a műszakilag
hozzá sokban hasonlatos
Navarával
szemben:
ÁFÁ-t kell utána fizetni még a vállalkozásoknak is. De van egy
nagy előnye is: a hátsó futómű nem merev tengelyes, hanem független,
multilink. Ezért a gödrök, likak, úthibák a hátsó ülésen is
sokkal-sokkal elviselhetőbbek, mint egy pickupban. És sodrós kanyarban
is meglepően stabil a kocsi.

A Pathfinderrel
bőven luxusszedán-árban vagyunk. Mink is van érte? Egy
félelmetes megjelenésű, ha nem is sportos, de gyors közlekedésre
alkalmas autónk, egész jó komforttal, sok jópofa extrával,
tiszteletreméltó terepjáró-képességekkel. Kell a fenének
Merci!

Keresni az utat? Minek?

Elvittük terepre. Na nem
gallycsapódásos, sziklakarcolásos, sárraltelemenős helyekre, a
Casco önrésze ehhez elég durva lenne, csak sima meredek
emelkedőkre, lejtőkre, egykori betonműtárgyas
harckocsi-gyakorlótérre. Meglepően jól teljesített. Konkrét
leküzdött fokokat, százalékokat nem tudok mondani, de
több olyan füves, saras emelkedőn is felment, ahol a Nissan
ellen szívesen fogadtam volna közepes összegekben. (A hivatalos
közelítési csúcsszög 33, a hátsó terepszög 26, a rámpaszög 24 fok.)

Csak egyszer akadt meg egy pillanatra a kocsi, amikor
félkeresztben keltünk át vele egy árkon.
Hiába, ha nincs legalább az egyik tengelyen difizár, két
levegőben lévő kerékkel nem megy az autó. Ilyenkor sincs nagy baj,
kis kézifék, vagy kis billegtetés, és már kint is vagyunk a
gödörből.

A Pathfinder
alapértelmezésben hátul hajt. A váltókar előtti tárcsával
elhet ezen változtatni, egy kattanás: automat összkerék, szükség
szerint. Kettő: fix összkerék, elöl-hátul 50-50% nyomatékkal.
Három: fix összkerék és felező.

Kinek kellhet egy Pathfinder? Valahogy úgy képzelem, hogy annak,
aki munkájából adódóan sokat jár alig, vagy nem is létező úton, gyakran
vontat nehéz utánfutót, lakókocsit, de sztrádán is szokott autózni, és
alkalomadtán be-beterel egy csorda gyermeket a járműbe. Elég tehetős,
hogy megvegyen egy tizenmilliós kocsit, és ahhoz is, hogy ne aggassza a
tizenliteres fogyasztás. Azaz a tipikus SUV-célcsoportnak.

Két ilyen is akad családomban. Apa és fia, mindketten saját,
építőipari alapanyag-termeléssel foglalkozó vállalkozásukat vezetik
(azaz járnak bányákba), számos gyermekkel, unokával autóznak
rendszeresen. Egyikük
S80-as Volvóval,
másikuk
Renault Espace-szal
jár, nagyjából mindkét autó listaára megegyezik a Pathfinderével.
Elvittem hozzájuk az autót, beinvitáltam őket egy próbakörre, és
megkérdeztem, kéne-e nekik.

Az eredmény: egyöntetű fejrázás.
Nem kéne. Meg voltam döbbenve. De hát miért nem?

Mert feleslegesen nagy, feleslegesen magas, feleslegesen robusztus.
Terepjárni, ütni-vágni ott vannak a céges munkagépek, az öreg
Nissan Pickup , a kétüléses
haszon-Swift,
a
Kangoo.
A családi kocsikat sosem kínozzák sziklákon, sárban, porban.
Lakókocsi-vontatásra is elég a Volvo és a Renault. Lehet, hogy adódhat
olyan szélsőséges helyzet, amikor kell egy felező, egy difizár, de ők
még nem találkoztak ilyennel.

A hétülésesség meg jó dolog, de a napi gyakorlatban alig-alig fordul
elő, hogy a nagy kamaszok és a csepp legifjabbak egy autóba kerüljenek.
Ha meg nyaralni, síelni megy a család, úgyis több autóval,
konvojban utaznak. Olyannyira így van ez, hogy a behemót Espace
kizárólag durva értékvesztése miatt nem kerül még eladósorba, és adja
át a helyét valami kisebb, mozgékonyabb kocsinak.

És a mindenhatóság élménye, kérdem, hogy a Pathfinder magas, és
nagy, és mindenen átmegy? Nem vonzó?

</section>

Nem, mondják. Minek ekkora vasat cipelni, kérdik, mikor úgysem
hagyják el az aszfaltot a civil autóval. Sztrádán meg csak stabilabb,
kényelmesebb az Espace, a Volvo.
Tulajdonképpen ismernek valakit, akinek jó lenne az autó, egy
gazdálkodót, aki gyakran dagaszt sarat. Ő viszont jobban ki tudja
használni a
Navarát,
egyrészt az ÁFA miatt, ugye, másrészt nyitott platón csak kellemesebb
vetőmagot, gázolajat, műtrágyát szállítani, mint a kabinban.

A Pathfinder kategóriája
tényleg tévedés lenne? Pedig engem már egész meggyőzött,
majdhogynem vágytam rá, amíg családtagjaim, akik megengedhetnék
maguknak, fel nem vonultatták ellenérveiket. Most már nem is tudom, mit
gondoljak. És Önök? Önöknek kéne?