hirdetés

DIV.kepre1
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/lexusgs430/.gdata/cikk/lexusgs430_007.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: white;
height: 440px;
}
DIV.kepre1 P
{
margin-top: 310px;
}
DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/lexusgs430/.gdata/cikk/lexusgs430_036.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: white;
height: 350px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 10px;
}

Száguldjunk végig a dolgokon. A Lexust eredetileg
arra csinálta a Toyota, hogy álnéven agyonverje az amerikai
luxusautókat Amerikában, és kereshessen is a dolgon, azaz az új
márkanév alatt lehessen végre egy kicsit szexisen drága. Mivel
mániákusok, titokban persze az európai luxusautókat is agyon szerették
volna verni, de errefelé érzékenyebbek vagyunk a hirtelen az
arisztokráciába felkapaszkodni vágyókkal szemben, ezért kivártak egy
darabig.

De most, hogy Amerika kínjában már a
játékszabályokon is módosít , annyira vége van,
most végre úgy érezték, itt az idő, lenyomjuk Európát is. És
közben Amerika csendesen tápászkodik a sarokban, számolja a frissen
hazudott lóerőket, és hídfőállást épít ugyanitt.

Mostantól
hivatalosan is lehet Cadillac-et és Corvette-et venni itthon.
Érdekes dolog ez, hogy amikor az embernek a saját kocsmájában beverik
az orrát, átmegy a szomszédéba lökdösődni, hátha ott másmilyenek a
részegek. A Caddy és a Lexus ugyanott tart:
mindketten arra gondoltak, hogy európaiasabb autókat kéne
csinálni, mert az Amerikában is jól hangzik - eleve senki nem
tudja, hogy mit jelent -, és esetleg itt is el lehet adni. Közben mégis
mindketten Amerikából élnének meg elsősorban, mert az a nagyobb
piac.

Cadillac-képre kattintva STS, Lexusra kattintva GS430 galériába
jut

Én meg itt ülök ebben a Lexusban, és arról magyarázok Fenyő Balázs
fotográfusnak, hogy félreértés az egész. Iszonyatosan jól megy, de nem
büszke rá, nincs semmi hangja. Nagyon kipörgetve van valamicske, de azt
is
mérnökök csinálták, nem boldog vasakból jön.

Aztán olyat lassul, hogy nem is értem, miért nem kell nagy sárga
figyelmeztető matricát ragasztani a műszerfalra, hogy
"Vigyázat, vészfékezésnél a hajas fejbőr a koponyacsontról
leválhat". És a világ legszebb féknyerge van rajta, sötét,
fenyegető tömb, amit mostanság már Porsche és a Ferrari is lefestene
ronda sárgára, nem csak a corsás kisfiúk.

De miközben a számok és a marketingesek szerint sportos szedán,
igazából
gazdag emberek klónjait titokban növesztő biotech-vállalat váróterme
kerekeken. (Látta a Szigetet valaki?). Fojtogató csönd, masszív
gyorsulás. Viszont kényelmes futómű-beállításban úgy érezni, mintha a
kerekek fölött tétován úszva lebegne az autó, sportosban meg rossz úton
ráz.

Ezért normálban hagyja az ember, és szembenéz a nyomasztó
statisztikával;
Lexusból nincs visszaút. Aki egyszer ilyet vett, állítólag sose
vesz mást. Tökéletes vezetési élmény vezetni nem szerető embereknek.
Minden megyen magától.

És fűti és hűti is az ülést, ha kell. De közben érthetetlenül
ormótlan itt-ott. A bőr szép, a fa sajnos kötelező, de vajon honnan
sikerült 1991-es ablakemelő és ülésállító gombokat szerezni?

Miféle rejtett raktárkészletből jön az 1987-es zöld kvarcóra és
hőmérő az érintőképernyős számítógép és a tolatókamera képernyője
fölött? Miért kellenek idejétmúlt dizájnborzalmak egy Lexusba, amikor a
harmadába kerülő Avensisben ilyesminek nyoma sincs? Amerikát tényleg az
esetlenség hozza lázba? Meg kellett tudnom. Kértünk egy Cadillac STS
tesztautót.

Az STS a General Motors legmodernebb fegyvere. Nagyon korszerű
műszaki alapok, igény szerint hátsó- vagy összkerékhajtás, friss motor,
aktív futómű, head-up display. Idei modell, tökéletes versenytársak.
Azonos méret, ár, célközönség, piac.

Külsőre a Cadillac nyert. A Lexus jól néz ki, és a drágaság is
süt róla, de inkább az látszik, hogy nagyon nem szerették volna, ha
valaki szerint csúnya. Defenzív, kevéssé jellegzetes dizájn, de elegáns
és harmonikus, leszámítva a furcsa orrát. Az STS bezzeg nem védekezik.
Rideg vonalak, kivagyi LED-es lámpák, üdítően egyértelmű kockaság. Uj
Péter szerint Opel, és értem is, hogy mire céloz, de ez legalább egy
szétkokszolt, cserzett bőrű, gazdag és kigyúrt
Signum. És nagyon
jól áll neki a tahósága. Az STS külsejét van miért szeretni, a GS
külsejét nincs miért utálni, ez a helyzet.

Hanem belül. A Lexus helyenként amerikás, a Caddynek viszont olyan
texasi akcentusa van, hogy rögtön szétcsócsált szivarvéget keres az
ember a hamutartóban.
Bőr és (eukaliptusz)fa ez is, csak kicsit slamposabb. Ha a Lexus
digitális óráján meglepődtem, az STS borostyánszín klímacsíkjának
rútsága egyenesen szürreális.

A pompázatos fémes műszerfalháttér helyett pedig olyan fekete
sivárságot kapunk, hogy hirtelen
a saját
Nissanomon kívül
nem is tudnék érdektelenebbet felidézni. És azt se tudnám, ha nem
látnám minden nap. Eddig a dicséret. Most pedig tekintsük meg a
központi kijelzőt, és lélegezzünk mélyeket.

Életem végéig éljek Ssangyong Rodiusba zárva, ha láttam már ehhez
foghatót valaha. Tudom én, hogy
egyesek szerint Nagasakira és Drezdára is van mentség, de erre vajon
mi az ördög? Előbb a funkcionális elemek programozásával akartak
végezni, és a végére akarták hagyni a dizájnt, csak hirtelen
megbetegedett a grafikus nagymamája, és haza kellett mennie az orvost
beengedni, aztán meg elfelejtődött?

Világújdonság: digitális vakkapcsolók

Ez a felhasználói felület ZX Spectrumra is ciki lett volna,
lyukkártyás számítógépek óta nem készült ilyesmi. Kék
árnyékolás, piros kiemelés, érthetetlen, vaksötét vakgombok (értik,
funkció nélküli vakkapcsolók egy számítógépes programban, mint egy
Zastava-műszerfalon) és két másik, szabadon választható megdöbbentő
színharmónia.

És ha még csak csúnya volna, de teljesen érthetetlen is. Pedig
harcedzett ellenfél vagyok: legyőztem a BMW iDrive-ot, térdre
kényszerítettem a Mercedes Comand-rendszerét, az
Audi A8 komputere
reszket a nevem hallatán, istenemre, még a Primera digitális szörnyét
is leigáztam, pedig ott bizonyos funkciókat konkrétan az
off gombbal kell bekapcsolni.

De a Cadillac előtt úgy álltam, mintha Vágó István feleltetett volna
egy doboz Valium és egy liter nádpálinka után. Ennyire reménytelenül
hülyének még sosem éreztem magam,
képzeljék el, a szerkesztőségtől hazáig nem tudtam átváltani
rádióra. Vagy át tudtam, csak nem ismertem föl, a fene tudja.

Hogy ezek után ki mer az amerikaiak butaságán élcelődni, én nem
tudom. De ha ők boldogulnak ezzel a járművel, katedrát minden
rappernek!

Cadillac STS képgaléria, csodás
fotókkal

Cadillac-képekre kattintva STS galériába jut

Cadillac-képre kattintva STS, Lexusra kattintva GS430 galériába
jut

És most nézzük a jó dolgokat. Elöl kénylemes a Caddy, csak a
kesztyűtartó olyan, hogy nem lehet kinyitni, ha magasabb ember ül
mögötte. Hátul a lábtér nem igazán fényes, ami érdekes egy majd'
ötméteres autótól, de átlagembernek pompás.
És az ülés hűt-fűt hátul is. És a fejtér lényegesen több, mint a
Lexusban, ami meglepően lapos hátul. Ott én is alig férek el, amikor
pedig öten mentünk ebédelni, a két szélső utasnak oldalra kellett
billentenie a fejét.

Magas fotós STS-ben, alacsony szerző Lexusban, egyikünknek sem az
igazi

Az STS ennél fejben jobb, de itt
a magas férfiak lábai nem fértek el normálisan. Mindkét autó
szűkebb a vártnál, és persze direkt, hogy megvegyük a nagyobbakat. A
csomagtartó mindkettőben nagy, de csak a Cadillackbe lehet rendes
tárgyakat betenni, a Lexus nyílása annyira szűk, hogy csak levélpostai
küldemények férnek át rajta.

A felváltott vezetés mindennél hasznosabb, a másikat ismerve mindkét
autóról egészen más lett a vélemény. Az STS Magnetic Ride nevű aktív
futóművön lebeg, ami elvileg nagyon érdekes.
Fémrészecskék (gyakorlatilag vaspor) úsznak folyadékban. A
lengéscsillapító dugattyújában pedig egy elektromágnes ül, ami
feszültség hatására katonás rendbe rántja a részecskéket, ami így
sűrűbbé vagy hígabbá teszi a folyadékot, így puhábbá vagy keményebbé a
csillapítást. A rendszer reakcióideje egy ezredmásodperc, elvileg ma
ennél jobb nem nagyon létezik.

Az STS motorjáról leszedtük a burkolatot, a Lexuséról túl macerás
lett volna

A Caddy meglepően virgonc és fürge a behemótságához képest. A gázra
szépen meglódul és éktelen gyorsasággal vált vissza, ha kell. Nagy,
méla tepsi, de nagyon erős, és a maga mesterséges módján tud kanyarodni
is. A hatalmas és tökéletesen érzéketlen kormányon mindig egy fél
fordulatnyival többet kell tekerni, mint várná az ember, de aztán
befordul és kapaszkodik. A futómű nagyon-nagyon kényelmes, de bizonyos
típusú úthiba időnként meglepi, és olyankor nagyot csattanva odavág,
kicsit olyan, mint a
Citroen C5.

Ha száguldani és erőszakoskodni kezd vele az ember (elvégre
Sport Touring Sedannak is értelmezhető a név), akkor dübörögve,
kínlódva próbálja a hatalmas testét úgy egyensúlyozni a kerekei fölött,
hogy közben nem engedi azoknak szétrázni a bent ülőt, ami a mi
útjainkon csúnyán feladja leckét. Kövér, puha, de erős.

Hogy a folytatás érthető legyen, szögezzük le, hogy
a Cadillackel nagyon kellemes dolog közlekedni. Nagyon halk,
civilizált, kényelmes, kifinomult. Olyan autó, amit sose akar két
kézzel vezetni az ember, hanem ábrándozva, tűnődve halad vele, és néha
oda-odalép, ha muszáj.

Az STS után a Lexus elég megdöbbentő. Könyedebb, kompaktabb,
fürgébb, könnyűléptűbb. Mint egy leszálkásított Cadillac. Pedig
igazából nem kisebb, és az 80 kiló sem olyan sok köztük, sőt, a GS még
masszívabb tanknak érződik. Érdekes, hogy az STS jóval erősebb és a
váltója is buzgóbban vált vissza, mégis a GS430 megy jobban, mindig,
minden tartományban. Sokkal-sokkal jobb vezetni, pedig eredetileg, az
STS kipróbálása előtt ez is egy reménytelenül elidegenítő
élménygyilkosnak tűnt.

Erre essék, igazából gnú a szürkemarhához képest. A Lexus
fölényes mindenben jobbsága egy kicsit ellenszenves, az STS tramplisága
meg egy kicsit szeretetre méltó. De egy percig sem kérdés, hogy melyik
a jobb autó, egy percig sem meglepő, miért a Lexus fojtogatja a
Cadillacet amerikában, és nem a Cadillac a Lexust Japánban.

HUD a szerző ágyéka fölé vetítve

Ami az egyedi kunsztokat illeti, a verseny döntetlen. A Caddy
elénk vetített Head-up displaye remek kis kütyü, a radaros tempomat
pedig zseniális. Az autó egyetlen logikusan működő berendezése (jó,
miután elolvastam a leírását), és perverz módon nem unalmasabbá, hanem
érdekesebbé teszi a vezetést. 50 fölött működik, beállíthatjuk, hogy
legfeljebb mennyivel mehet, és szépen követi az előttünk menőt. Ha
lehet, gyorsít, ha kell, lassít. Akár nagyot is. Ha baj van, mert
hirtelen elveszti a fonalat (eltűnik a követett autó a kanyarban),
riaszt. Tökéletesen működik, minden luxusautóban ott a helye.

A Lexus viszont előre tudja, ha baleset lesz, és megfeszíti az
övet, felállítja az ülést és imádkozik értünk. És nem utazni segít,
hanem parkolni: kamerával néz hátra, és segédvonalakkal jelzi, hogy
merre tartunk. És előre is radarozik.

A Caddy ellenben enged huligánkdodni. Minden villanyos kunsztja
ellenére rosszabb a futóműve a Lexusénál, de engedi kikapcsolni az
elektronikát, és becsületes sperrdiffi van benne. Azaz lehet vele vadul
csúszkálni és irgalmatlanul erődemonstrálni. Lehet füstölve
kigyorsítani egy kanyarból, és azon izgulni, vajon beleimbolygunk-e a
szemközti házba.

Lexus GS430 képgaléria, csodás
fotókkal

Lexus-képekre kattintva GS430 galériába jut

A Lexus bezzeg direkt öngyilkolni sem enged. Ha azt érzékeli,
hogy meg akarunk csúszni, akkor előbb belenyúl a kormányba, aztán
elveszi a gázt, aztán egyesével fékezgeti a kerekeket, amíg fel nem
adjuk. Biztos vagyok benne, hogy a harmadik próbálkozás után tockost is
ad, annyira nem tűri az ilyesmit. Gyorsan menni messze alkalmasabb, de
végül semmivel sem élvezetesebb.

Ilyen egy hajtós 100 km-es fogyasztás az STS-ben

Mindkét autó nagyjából 6 másodperc alatt van százon.
A Caddy 22, a Lexus 20 litert fogyasztott a forgatás alatt,
amikor pontosan ugyanazt az utat járták be, ugyanúgy. A teljes teszthét
alatt az STS 20, a GS430 18 litert fogyasztott átlagban, jellemzően
inkább városban. Nagyjából mindkét jármű 18 millió forintba kerül, és
mindegyikhez kapható megdöbbentően drága hifirendszer, aminél simán
készít jobbat egy becsületes autóhifis.

Itt van Amerika

Azaz a Caddyéről nem tudok egyértelműen nyilatkozni, mert lehet,
hogy nem a megfelelő gombokat nyomtam meg. És
egyes források szerint van a menüjében sportos futóműbeállítás,
elnézést kérek, nekem egy hét alatt ez se került elő, de úgyse arra
van.

Akkor most mi a verdikt? Szörnyű vívódás. Vezetési élményben egy
Ford SportKa is jobb bármelyiknél, kényelemben nagyjából ugyanott
vannak. A Caddy egyedibb és jellegzetesebb, a Lexus kfinomultabb és
jobb. Ezek ketten most azért jöttek ide, hogy kiharapjanak valamicskét
az európai piacból. De közben a
BMW 535d ugyanígy
megy, ugyanezt tudja, pár millióval olcsóbb (jó, mire veszünk bele
gumiszőnyeget, ugyanennyibe kerül), és 10 litert fogyaszt. Itt a
meglepő végeredmény, és a nap felháborító megállapítása: a
nagykategóriás autókban a benzinmotornak nincs többé
létjogosultsága.

Ezek a dögök nem bocsáthatnak ki hangot, mert tilos. A motorok nem
látszanak, mert el vannak takarva műanyaggal. Mind ugyanúgy megy. És
egy évi 25 000 kilométert futó utazóautóban
milliós nagyságrendű különbség van a fogyasztásban. Ezt
ellentételezhetné a vezetés élménye, de ez ebben a kategórában
huszadrangú szempont, és történetesen ebben is a német dízel
nyerne.

Vegyen Cadillacet, ha különbözni vágyik, ha nem érdekli, mit
gondolnak az emberek, szerelmes az amerikai autókba és nagyon gazdag.
Vegyen Lexust, ha nem akarja, hogy azt gondolják önről az emberek, amit
a Cadillac- és BMW-tulajokról szoktak, nem szereti az autókat, de
elvárja a tökéletességet és nagyon gazdag. Vegyen dízel BMW-t, ha
szeret vezetni, és alapvetően nem nagyon gazdag, csak pont összejött 18
guriga autóra.