A Corollának annyi generációja és változata volt már, mint égen a csillag, egyszer már egy szolid régészeti feltárást is elvégeztünk Corolla-témában. Tesztautónkkal a Toyota az utolsó hézagok egyikét tömte be: hétszemélyes dízel Corolla eddig még nem volt. Bár a zűrzavaros előéletű típusnál még ez sem biztos.

hirdetés

Nem szerettem. Nagy, sík lemezfelületek, az én ízlésemnek túl
bumfordi orr, cicás lámpák, az aerodinamikát kedvezően befolyásoló, de
az arányérzéket alaposan próbára tévő hátrafelé laposodó forma; ez
minden, csak nem szép autó. Nem is csúnya, csak semmilyen. Pláne
tesztautónk uncsi középszürkéjébe öltöztetve.

Könnyű felfedezni mindazt az optikai trükköt, amivel a tervezők
a szem megnyerése érdekében operáltak. A motorháztető dinamikusnak
szánt nyílhegy-domborítása, az ablaksor fantáziadús, játékos körvonala,
a hangsúlyos kerékjárati ívek, a nagyautós fényszórótestek és a
különleges hátsó lámpatestek: látszik, hogy mit akartak, de nekem
valahogy nem jött be. Kívül-belül szürke, unalmas, túl darabos, túl
rideg. Egészen addig nem szerettem, míg át nem keveredtem a
vezetőülésbe. Onnan - ahogy ez már főnöki székeknél általában lenni
szokott - minden másképp néz ki.

A jó tartású, bár kissé komplikáltan állítható és gerinctámasz nélküli
fotelben valódi hajóskapitánynak érzi magát az ember. A 4,36 méter
hosszú, 1770 mm széles és 162 centi magas jószág belülről lényegesen
nagyobbnak tűnik, mint amekkora.
A normál Corollák 2,6 méteres tengelytávját 15 centivel toldja meg a
Verso. Ha bent végigtekintünk az utastéren, az autó inkább érződik
kisbusznak, mint egyterűvé barkácsolt alsó-középnek. Nagyon fent,
szinte vállmagasságban húzódik az övvonal, a Corolla Verso körülöleli
az embert.

Egy ekkora hajónak már temészetes velejárója a nehézkes
irányíthatóság. Ezért az, hogy a Versóból gyakorlatilag semerre nem
lehet normálisan kilátni, no meg hogy a kormányrásegítés szinte
elenyésző, nem kellemetlen, hanem épp ellenkezőleg, egyenesen szükséges
a kapitányi illúzió megtartásához. Minden parkolás, minden kifordulás
az idegesítő fővárosi szokás szerint sarkokra parkoló autók takarásából
kihívás, minden kis manőver egész embert igénylő munka.

Hogy tovább nehezítse a munkát, a motor alacsony fordulaton
lefulladásra hajlamosan nyomatékszegény.
Hogy még komplikáltabb legyen az élet, az indítógomb - igen,
gomb - a lefulladás után csak a kuplung kinyomása után jelzi zöld
fénnyel: MOST indítsd újra. Aki kapkod, elveszett. A városi Versózás a
révhajózás koncentrációját és előrelátását igényli.

És ahogy a nagy böszme yacht kezdi kecsesen hasítani a habokat, amint
kifut az idegesítő kis ladikok közül a nyílt vízre a zsúfolt öbölből,
úgy változik át kényelmes, gyors és biztonságos autóvá a Corolla
Verso, ahogy elhagyja a városhatárt jelző táblát.

A kétliteres D-4D common-rail turbódízel nem a legerősebb a piacon, de
a 2000-2200-as tartományban leadott 280 Nm-es nyomaték magabiztosan
tolja a másfél tonnát. A 116 lóerős csúcsteljesítmény 3600-as
fordulatnál jelentkezik, A 180-as katalógus szerinti és a 200-as
tapasztalati végsebesség, valamint a 12,6 másodperces 0-100 önmagában
nem sokat mond (legfeljebb annyit, hogy ezek jobbak, mint az 1.6-os
VVT-i értékei), de aki kipróbálja az autót, biztosan úgy száll ki
belőle: jól megy ez! Kettesben kilencvenkettő a vége, de eddig húzatni
teljesen felesleges és értelmetlen, négyezer felett már alig van
erő.

Előzni kapcsolgatások nélkül is nagyon rugalmasan lehet, de ha a
hosszú kiosztású váltót 100-nál ötödikből, bő kétezres fordulatnál
(180-nál alig forog négyezret a motor!) visszatesszük négyesbe, egészen
meglepő, sok versenyző lelkületű közlekedőtársat meglepő vehemenciával
lódul meg a gép. Amúgy is jó kapcsolgatni, a remek váltó könnyedén és
rövid utakon jár. A végső fogyasztási átlag mindezekkel a mókákkal
együtt 7,32 literre jött ki száz kilométerre. Másfél tonnánál ez
teljesen rendben van.

Ebben a biztos úttartásal, könnyedén és csendesen, csak némi szélzaj
kíséretében suhanó országúti Versóban végre már a vezetésen kívül másra
is oda lehet figyelni. Jól szól a hathangszórós hifi, bár egy-két
kezelőszerve fura és megszokást igényel. Azon nagy túlélők egyike ez,
ahol még hangolhatunk és halkíthatunk-hangosíthatunk hagyományosan,
szinte analóg módon
is egy nagy gombot tekergetve: jó kis retro-fíling.
Ráadásul kiváló a vétel: a Bumeráng az Alagút közepén még csak nem
is zúg, ilyet eddig még tán nem is tapasztaltam. A rádiót a kormány
bal küllőjéről is irányíthatjuk, a jobb küllőn pedig a számítógép
funkcióválasztó gombja kapott helyet. Meg két másik vakgomb, aminek
funkciójáról fogalmam sincs, ugyanis a tempomat karos megoldással
üzemel. Ráadásul van egy számítógép MODE-gomb a műszerfalon is. A
Corolla Rejtélye.

A kárpitok, a műanyagok nem kellemetlen tapintásúak, de azért inkább
strapabíróak, mint lágyak. A japán designerek is kevésnek vélhették a
Corolla eredetiségét a tervezés vége felé, ezért megpróbálták legalább
a műszerfalat feldobni valamivel.
Térhatású
Optitron műszerek, mondja a gyári prospektus. Hát, az
áttetsző kékes műanyaggal szegélyezett, teljesen átvilágított órák a
térhatásból keveset mutatnak, de nem néznek ki rosszul. Egy kicsit
emlékeztetnek ugyan a gyerekeknek készülő lábbal hajtós autók rajzolt
műszereire, vagy a 807-C8-Ulysse-Phedra testvérek mókás óráira, de
legalább rámondhatjuk: az ezer éve ugyanilyen bajuszkapcsolók között
végre van egy egyedi azonosító jegy az autóban.

Még egy idegen szót tanultam a prospektusból: a belső tükör
elektrokromatikus, azaz fényre sötétedik. Ahogy a
kifinomultabb elektronikájú mai autóknál megszokott, az ablaktörlőnek
is van esőérzékelő fokozata. Kevésbé modern az automata klíma. Bár jól
működik, gyorsan eléri és stabilan, huzatmentesen tartja a kívánt
hőfokot, csak egyzónás, ami manapság már jóval kevesebb személyes
autókban is szokatlan.

Még egy-két sirám, aztán ígérem, befejezem: nehezen nyílik a
doboz a műszerfal tetején, zavaró a két függőlegesre állított
szellőzőrostély középen. A napellenző beletakar a tükörbe. A Renault
kulcsnélküli rendszere sokkal könnyedebb, mint a Toyotáé, ahol fix
helyre kell dugni a vaskos modult, csak kuplunggal indíthatunk, üresben
fékezve nem, az ablakok csak járó motorral (!) működnek és bezáráskor
nem csukódnak az ablakok.

A Toyota annyira bízik a Corollában, hogy ad egy kis előnyt az
európai versenytársaknak. Korábban számtalanszor ecseteltem, hogy a
japánok érzik a legjobban, hová kell tenni a villanyablak
kapcsolótömbjét. Most a Versóban az egész pont annyival került előbbre,
hogy már ne lehessen kényelmesen elérni. Kárpótlásul minden ablak
automata. Hamisítatlan japán dolog viszont, hogy a tanksapka a
vezetőülés melletti karral nyílik - mások ezt megoldják a központi
zárral. A sok nyavalygás-fanyalgás után mégis a Versóé az utolsó szó:
tizenegy darab pohártartó jut hét személyre.

A kocsi zsenialitása akkor bontakozik ki, mikor már nem is várnánk: ha
hátraülünk. Már az állítható magasságú utasülés is jelzi,
a Verso az utazók kényelmére koncentrál, de hátul van a lényeg.
Nagy meglepetésemre a leghátsó két ülés valóban csaknem teljes értékű,
sokkal kényelmesebb, mint a hasonló lehajtható lócáktól általában vár
(és kap) az ember. A két szék egyszerűen nyitható fel és simítható
vissza a padlóba, egyedül a kalaptartó roló ki-beszerelése okoz
nehézséget. Jobb is, ha ezt betesszük a neki kialakított kis ficakba a
padló alá, és soha többé nem vesszük elő. Ugyanezt kell tenni a második
sor középső ülésének biztonsági övével is, ezt a plafonban dughatjuk
el. Ez az ülés még a hetedik törpét is megkínozná, a hetedik
mesterlövész pedig valószínűleg pisztolypárbajt vívna valamelyik
társával egy másik helyért. Nem csak buszoztatást, költöztetést is
vállalhatunk a Versóval; a hátsó és a középső üléssort teljesen
eltüntetve kiváló furgont kapunk.

Az utasokat nem csak kényezteti, óvja is a Verso. Front-, oldal-
és függönylégzsákok, sőt, még egy vezetői térdlégzsák is van az
autóban, ha a fékasszisztens és a
kipörgésgátlóval-ABS-szel-fékerőelosztóval operáló VSC nevű
Toyota-elektronika kevésnek bizonyulna a vezető ügyetlensége ellen.
Vagy a vakmerőség ellen: a VSC bármilyen sebességnél teljesen
kikapcsolható. A legmókásabb biztonsági felszerelés az utas övének
bekapcsolására figyelmeztető lámpa, amely már 3-4 kilós hátizsákomat is
be akarta köttetni velem. Ide kívánkozik még egy apróság: amilyen
agresszív ez a lámpa, olyan zárkózott a fényszóró bekapcsolva
felejtésére figyelmeztető cincogás. Nem egyszer mentem vissza a
sarokról villanyt oltani.

"Új Corolla Verso. Önből mit hoz ki?"- kérdi a Toyota reklámja.
Ha jól értelmezem a kissé hülye kérdést, akkor a válasz: mikor mit. Ha
messzire mennénk és sokan, akkor békés, takarékos, nyugodt közlekedői
szellemet hoz ki belőlem az autó, hangulatos beszélgetésekkel, kellemes
zenehallgatással. Ha egyedül kell elugranom vele valahova, gyorsan,
akkor - bármennyire nem illik ez a Verso egyéniségéhez - akár eszelős
vadállatot is kihozhat belőlem, kikapcsolt menetstabilizálóval, visító
gumikkal.

Két személyt hátra is zárhatunk

4 910 000 forintért már Corolla Verso-tulajdonosok lehetünk, igaz
ennyiért csak ötszemélyes, 1.6-os VVT-i motoros autó jár, Terra
becenevű alapfelszereltséggel. Tesztautónk, a kétliteres D-4D Sol az
árlista másik végén helyezkedik el,
ez a legdrágább Verso, ára 6 165 000 forint. Mi a helyzet ebben
a kategóriában a konkurenciánál? Mivel divattá vált mostanság, sokan
kínálnak alsó-közép egyterűt, hétülésest azonban már kevesebbet
találunk. A
Renault Grand Scénic 1.9dCi Privilege csúcsmodell egy picit erősebb, de 115
ezerrel drágább és nincs benne alapáron se tempomat, se
menetstabilizáló elektronika.

A 140 lovas, kétliteres PDTDI VW Touran tesztautónkhoz hasonló
felszereltségű Highline verziója 6 951 000 forint - ráadásul a hatodik
és hetedik ülés további kétszázezres pluszt jelent. Az Opel Zafira 2,2
literes, 125 lovas dízelváltozata Elegance kivitelben 6 264 000 forint,
de ehhez még ezt-azt össze kell vásárolnunk, hogy megüssük a
teszt-Verso szintjét. Ezek után nem mondhatunk mást: hét üléssel ebben
a méretkategóriában kimondottan jó vétel a luxus-dízel Corolla-busz.
Elvégre nem csak szürkében létezik.

Értékelés: 4 - Vágyni nehéz rá, van sok apró bosszantó hibája, de minél többet használja az ember, annál jobban szereti. Higgyék el!