hirdetés

Kívülről a kocsi olyan, mint a legújabb divatú, jó minőségű konfekciókabát: tavalyi haute-couture szolidan visszafogva. A gondos munkát végzett francia szabászok nyilván tudták, az új fazon sokaknak készül, nem lehet olyan, mint a kifutott kollekció, de nem is lehet túl vad. Elsőre kicsit furcsa a meredek, egybe-szélvédő-motorháztető, az enyhén turcsi orr, a feltartott hátsófertály, kipúposodó tető. De egy-két menet után egyszerűen jó érzés megpillantani a sarokról.

A kipúposodó tető - a Verso 1 méter 61 centi magas - egyébként tiszta adomány. Először is akár bonyolult kalapkreációkkal a fejünkön is be lehet férni, már annak, aki hord ilyet. Másrészt egy-egy idegtépőbb havi nagybevásárlás után akkor sincs gond, ha elfelejtettük, hol álltunk meg az óriás parkolóban. Elég végignézni a kocsitetők felett, hol aranylik a púp, és már meg is van. Apropó, aranylik. Az "arany metál"-nak nevezett, enyhén zöldes-barnás mélysárga szín azonnal bejött a nagy család minden tagjának.

Egy, a legszebb férfikorban levő háziasszony, az bizony lakik az autóban. A közlekedés egész csomó kis rituális tevés-vevéssel jár, amihez az kell, hogy mindenféle bigyónak, mütyürnek, izének belakott helye legyen. A Versóban állítólag 22 db különféle rekesz, rakasz, fiók és dughely van, több mint fél hektó össztérfogattal. (Csak az édes férjem nem találta sehogy sem azt a rekeszt, amiben a "használati utasítás" van, de ez legyen az ő baja.)

Kedvenc benzinkutam kihagyhatatlan kávéautomatájának pohara például azonnal betalált a pohártartóba, bár eléréséhez nyújtózkodni kell. Az jobb oldalon hasonlóan járt egy sörösdoboz. A kormánytól balra, a kezem ügyébe eső kis doboz a zsebkendőnek, ajakírnak, cukorkának van kitalálva, jobb kéz felől meg épp van egy rekesz a törlőkendőnek.

A műszerfaltetőben levő dobozban pedig elfér egy jól felszerelt női retikül teljes tartalma. Rekesz-ügyben csak az zavart, hogy egy - hosszabb úton nálam elengedhetetlen - ásványvizes palackot vagy ajándékba vitt üveg bort sehova se lehet ide-oda kalimpálás nélkül elhelyezni.

A belső műanyag burkolatok, kárpitok, üléshuzatok egyszerűen semmilyenek. Ez inkább jó, mint rossz. Felül vajszín, alul szürke, kész. Nyugis, semleges, észrevehetetlen, nem oszt, nem szoroz, nem zavar. A váltón, a kilincseken, a szellőzőkön "diszkrét krómdíszítések" vannak. Tőlem akár hiányozhatnának is.

Az üléskárpittal talán csak annyi baj van, hogy egy gyapjú vagy nyersselyem pulóverről minden szöszt-bolyhot begyűjt - aztán áttelepíti az egészet az első arra tévedő szövetkabátra. És hát a műszerfal borítása az a szokásos kopogós műanyag, ami két perc alatt hoz össze magán ronda porfoltokat. Hiába, a szürke poliuretán az szürke poliuretán. Az illesztések viszont szépek, pontosak.

A műszerfal bal fele, fehéren izzó fényeivel egyszerűen szép (egyszerű és szép), a zölden derengő középső rész viszont egyszerűen ormótlan (komplikált és ormótlan). Igaz, a szellőzés-fűtés szokásos tekertyűit-tolattyúit lehetetlen jól elhelyezni, minden kocsiban úgy néznek ki, mintha ők lennének a legfontosabb kezelőszervek. A fönt levő rádió meg vízfejszerű burkolatban árválkodik.

A fedélzeti számítógép kijelzései a rádió LCD-éjén láttathatók, ez némi fejforgatással jár, váltógombja meg a jobb szélen van, így kiválóan tud matatni rajta - az utas. (Zárójelben: a Versóban nem ajánlatos bagózni - mellettem persze sehol. Az elülső utasnak egyenesen életveszélyes, annyira közel van a váltóhoz a hamutartó. Egy véletlen csikkelnyomás a vezető kezén, és kész. Hátul meg nincs hamutartó.)

Az ülés viszont nincs egészen rendben. Ami a támlát illeti, jó kis biztonságos, beletelepedős fajta, de ha valaki ülve, vagyis egyenes derékkal szeret vezetni, hosszútávon kis izomlázzal kell kalkulálnia. Az állítható magasságú kormánnyal és vezetőüléssel a pozíció összejön ugyan, de az ülés rövidebb a kelleténél, még az - egyébként normálisnak mondható - 1,65-ös testmagasságú nősofőrnek is. A gumiszőnyeg viszont csúnya, és félig takarja a bal oldali lábtámaszt, bele is lehet akadni.

A hátsó ülésre három karcsú, magas leányzó csont nélkül nélkül befér. Még Flóra lábai is, ami egy végzős balettnövendéknél határozott szükséglet. Csak Anna jegyezte meg, aki kicsit a kákán is csomót keresős fajta: "kemény az ülés". "Nem mindenki utazhat Volvo S70-essel Párizsig" - jegyezte meg Sára, kicsit kajánul. Persze a Corolla nem is kerül annyiba, mint egy S70-es. (Az 1.8-as Verso 4 675 000 HUF, az 1.6-os 4 370 000, a D-4D dízel 5,3 millió.) Langaléta öccsük nem szólt semmit, csak lemondóan legyintett ("nők" - gondolta a szokásos felsőbbséggel), és betelepedett a csomagtérbe.

Különösebb összehajtogatás nélkül befért. Kéne oda is egy biztonsági öv. Összes gyermekeim atyja beszusszant az anyósülésre, és mérnöki alapossággal kipróbálta a terpeszkedési lehetőségeket. Hátratolva az ülést simán ki tudta nyújtani megfáradt lábait, pedig nem kis termetű. Keresztirányban azonban a kategóriahatárba ütközött (alsó közép). Bal lábával az - a vezetéshez különben kitűnő helyen levő - elöl kiemelt váltódobozt, jobb térdével az ajtókarfát verdeste. Azért így is bele tudott kotorni az ülés alól kihúzható fiókba.

Az ajtókarfák magasságát nem sikerült eltalálni. Alacsonyak. Nekem bosszantóan hiányzott a kényelmes vezetéshez az a pár centi, öntudatlanul felkönyököltem az ablakba, de az túl magas. És a karfákban levő dobozszerű nyílás túlságosan hátul van. Ajtó nyitáshoz-csukáshoz még csak-csak, de - ha mégis rátámaszkodunk - böki a könyökcsontot, és egyszerűen nincs mibe kapaszkodni. Hirtelen fékezésnél az elöl ülő nagymama reflexszerű odakap - és megrántja a kilincset. Ezért is ajánlatos használni a központi zárat.

Az ilyen sima padlós, egylégterű kocsiknál (férfiul: "kompakt buszlimuzin") az egyik legfontosabb tulajdonság a terek változtathatósága. Az alaphelyzetben 417 literes csomagtér simán nyeli el egy héttagú család napi bevásárolmányait. Ha ez nem lenne elég, a fedél néhány mozdulattal kikapható, a 4:6 arányban önállósítható hátsó ülések 15 centit előbbre húzhatók (ilyenkor azért a hátra tolt első üléssel összeérnek). Ha ez se elég, a három hátsó támla lehajtható, vagy az ülések az elsők mögé hajtogathatók. A műveletsor pofonegyszerű. Első alkalommal, éji sötétben, gépkönyv nélkül, vakon, 10 percen belül sikerült.

Ha még ki is vesszük a hátsó üléseket, tűrhető, 1 méter 64 centis hálóhelyet kapunk két személyre. Ide majd egy köbméter apróholmi rámolható be úgy, hogy zavartalanul kilátni a hátsó ablakon (937 liter az "övvonalig"). Erre "rendes" családi körülmények között azért ritkán van szükség. A nagymamának vitt gáztűzhely (plusz zsákok, dobozok) elfuvarozásához is elég volt a csomagtér fedelét levenni. A ki-bepakolás az égig nyíló hátsó ajtó, a padlószinten levő küszöb meg az össze-vissza hajtogatható hátsó ülések jóvoltából könnyebb már nem is lehet.

A Corollák műszaki és menettulajdonságait szerencsémre különböző urak már többször taglalták. A motorházról szólva (gondosan feledve a wartburgos elosztórotor-cseréken, indítómotor-kalapálásokon és akkukiszereléseken szerzett tudományt) csak annyit, szép rend van odabent. Az összes, az úr(nő)vezető számára számba jöhető szerelvény - kitámasztórúd, olajszintpálca, hűtő- és ablakmosófolyadéktartály-kupak elöl, alacsonyan van. És ruhakoszolás nélkül elérhető.

A váltóra unott szakújságírók egyszerűen azt szokták mondani: Toyota-váltó. Hát az. Könnyű járású, pontos és, mint mondtam már, nagyon jó helyen van. A pedálok - ha nem vagyunk magas sarkú cipőben - kényelmesek és "visszabeszélnek". A fék (ABS, elektronikus fékerőelosztóval) azonnal lecövekeli a kocsit (igaz, esőben, hóban, jégen nem volt szerencsém kipróbálni).

Az 1.8-as (1794 ccm) VVT-i motor állati (na jó, férfias) ösztönvilága egy rutinosan és csak némileg rámenősen vezető városi nőnek kicsit túlzás. Az a 9,9 másodperces gyorsulás százra meg a hivatalosan 185 km/h-s végsebesség persze imponáló még olvasva is egy ilyen kategóriájú kocsinál. Az biztos, hogy 135 lóerő (99 kW) igen jó érzés az ember feneke alatt, a Verso nagyon nyugis, biztonságos érzeteket sugároz, ahogy a dunakanyari utakon tapad, még (némileg) a megengedett sebesség fölött is.

A Szentendrei út betéve tudott gödrei szinte maguktól kerülődnek ki, előzés, vészhelyzetből szökés pedig magától értetődő könnyedséggel zajlik. Azt hiszem, közelébe se értem az erőtartalékoknak. A kormány nagyon kézre állt, különösen parkolásnál. ( A parkolás egyébként is nagyon kényelmes a Versóval, még ha az első ülésből nem is látni a kocsi elejét. Hátul viszont nagy könnyebbség, hogy nincs az ablak mögött egy méternyi Wartburg-csomagtartó.) A fogyasztás a gyári adatok szerint: 10/6,3/7,6. Mi 6,8 litert mértünk, fele város, fele országút.

Végül is a Corolla Verso családi autónak szinte ideális. Sokat tud, gazdaságos, biztonságos és viszonylag kényelmes is. Ha ezentúl ezzel kéne járnom, nem tiltakoznék.

Értékelés: 4, - mert csak kisebb hiányosságok választják el az ideálistól...