
Ilyen a Suzuki Vitara, ha turbós
Az Erőmérőben hitelesített, profi teljesítménymérő padon vizsgáljuk az autókat az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, most egy korszerű, mai motornak adjuk meg az esélyt, hogy bebizonyítsa, a technológia vele van, többet tud, mint a régi, hagyományos motorok.








Lajos megvette a BMW-t, amit te nem mersz
Miért csörög? Kérdezheted, ha láttad a MűhelyPRN legújabb epizódjában szereplő E53-as BMW, vagyis az ős-X5-ről szóló Fotelnepper-epizódot. Lajos nagy lelkesedéssel hozta el nekünk ezt a 4,4i V8-as motorral szerelt verziót. Ő az a tulajdonos, aki tudja, mivel jár a BMW-zés, hiszen elárulta, hogy másik autója egy E46 330ix. Azért így is nagyon kíváncsiak voltunk, mit mond Csabi és Bálint, miután alaposan átvizsgálták a közel 300 ezer kilométert futott, tizenkilenc éves X5-öt az Avalon Bosch Car Service-ben.

Mi lehet jobb egy pörgős bokszernél?
Folytatódik a Totalcar Erőmérő című műsora, amelyben hitelesített, profi teljesítménymérő padon, Autokorbelnél nézzük meg, valóban erős-e a jelentkezők autója. Korábban már elmondtuk, hogy miért készítjük hetente jelentkező műsorunkat, azóta sorban válogatjuk az nézőink autóit. A járványhelyzet miatti kis kényszerszünet után, megújult erővel térünk vissza. Ezúttal egy Toyota GT86-ot láthattok, amelyről eddig mindenki áradozott, akinek köze volt hozzá. Vajon erős is? Lássuk!



