Meghülyül az ember vénségére
Elmondom, hogy egy ilyen meggondolatlan lépésnek mik a lélektani rugói. Szép nyári alkonyat volt, békésen üldögéltem a kertben, kezemben egy jegeskávéval. A Nap hirtelen lebukott a vén eperfa lombkoronája mögé, és az aranyló ragyogásban eszembe villant hirtelen, hogy rövidesen, vagy kicsit később, vagy még későbben, de történelmi léptékkel mérve akkor is durva gyorsan meg fogok halni. Ötven körül nem árt hozzászokni ehhez a gondolathoz.
