Kritika: az üldözés jó, de valójában szar film a Bullit
Az van, hogy én valamikor kajak benyaltam ezt “az autós újságíró az élet császára” totalcaros toposzt. Nem mondom, hogy ezért fordultam a zsurnalisztika homályos bugyrai felé, de huszonéves fejjel még valahogy úgy képzeltem, egyszer majd egy megfelelően távoli ország szállodai szobájában felsőpolcos csajok búgják a fülembe, hogy kedves Perlaki úr, legyen már olyan kedves ma a Ferrarival baszatni. Csak mert van az a kor, amikor olyan marha értékesnek hiszi az ember a véleményét, hogy szíve szerint aranyba öntené és grammról grammra osztogatná, mint kokaint az adriai tudjukmilyen bulin. Nem valamiféle gender shamingből, ellenpélda is van, de mintha ennek köze lenne a tesztoszteronhoz. Valakinek flexelnünk kell, ha másnak nem, hát a csajunknak, hogy itt jobbra menjél, aztán elsőbbséged lesz cica.
