Ködbe veszett
Kevés pénzből is lehet különleges veteránja az embernek, bár, mindig el kell magyaráznia, hogy mije is van.
Közzétéve:
2025. 12. 14. 06:53
Három-négymillió forint alatt már lényegében alig akad szép és rendbe tett veterán autó, a szocialista országok gépeinek árai is kilőttek az űrbe. Aki különlegesebbre vágyik, de többet mégse szánna rá, annak sem kell hoppon maradnia. Még akkor is tud megoldást találni, ha nem mer annyira mélyére menni az erdőnek, hogy az onnan szerzett fából készítsen küllőt a fakerékhez, sőt, a krómlökhárítók világába sem nagyon akar alámerülni.
Nekik ideálisak a youngtimerek, amelyek már műanyag lökhárítóval szereltek, blokkolásgátlót is kaptak, esetleg még légzsákjuk is van. Aki ilyet választ, családja biztonságára is gondol. Viszont, ha nem szeretne egy sokadik 190-es Mercedes vagy BMW 3-as tulajdonosa lenni, akkor akad olyan típust is, ami annak ellenére, hogy olcsó és kis pénzből fenntartható, közben tele van olyan műszaki megoldásokkal, amik vonzzák az oldschool dolgok iránt rajongó lelket – s még a nagymotor luxusáról sem kell lemondania!
Ezért soha ne ítéld el azt, aki erre az útra lép, mert lehet, hogy több benne a bátorság és a kalandvágy, mint abban, aki a bevált és ismert autókkal szegélyezett úton lépdel.
Ilyen kocsi például ez, a GM-hez tartozó Buick által készített, itthon alig ismert Regal Custom! Sokan a gyártót sem ismerik, nemhogy a típusai között képesek lennének eligazodni. A GM palettáján az olcsó Chevrolet és Pontiac fölött, sőt, a náluk magasabb szintre pozícionált felső középkategóriás Oldsmobile szintje felett helyezkedett el a Buick, mint prémiumgyártó. Felette már csak a luxust képviselő Cadillac volt. A GM ezt a lépcsőzetes stratégiát tudatosan alakította ki az évtizedek alatt, a cél az volt, hogy a vásárlók élethelyzetük és jövedelmük növekedésével a GM portfólión belül lépdelhessenek egyre feljebb, érett vagy nyugdíjas korukra akár Cadillac-jük legyen.
A Buick azoknak szólt, akik prémium érzetet, kényelmet és fejlettebb technológiát kerestek, de még nem akartak / vagy tudtak megengedni maguknak egy luxuskategóriába tartozó Cadillacet. Jobb minőségű anyagokat és kidolgozást kaptak, mint az alap márkákkal megelégedők, motorjaik erősebbek voltak s a kényelmi extrákkal sem spóroltak egy Buick vásárlónak szánt modellen, miközben gyakran innovatív technológiák bevezetése (például korai automata váltók, fejlett futóműmegoldások) jellemezte a megfizethető luxust kínáló márkát.
A Regal eredetileg a Buick Century sorozat luxusváltozataként jelent meg. Az első generáció az A-body platformra épült és a personal luxury stílust képviselte: elegáns külső, operaablakok, formális tetővonal, valamint kényelmesre hangolt puha futómű, 350 köbhüvelykes (5,7 liter) V8-cal hajtva. A második generációval az olajválság miatt eljött a downsizing (1978–1987) ideje, ekkor váltottak vele a G-body platformra, azaz mindene kisebb lett. Az alapmotor 3,8 literes V6-os, de azért meghagyták a V8-asokat is. Műszaki újítás volt, hogy a Regal Sport Coupéban megjelent a turbófeltöltés! 1988-tól a Regal folyamatosan fejlődött, megőrizve a középkategóriás luxusautó szerepét, majd 1999-ben Kínában is piacra dobták. 2011-ben az Opel Insignia alapjaira épült már. Ez a cikk egy 1994-es, harmadik generációs Regal Custom csinosításáról és OT-vizsgára való felkészítéséről szól.
A Custom kifejezés egyébként a Buicknál általában felszereltségi szintet jelölt, amely extra kényelmi és esztétikai elemeket kínált, például prémium belsőt, drágább díszítő elemeket. A Regal Custom a korai generációkban a belépő luxusváltozat volt, amely a gyártó szerint a személyre szabott stílust és kényelmet hangsúlyozta.
E kocsi tulajdonosának egy munkáját már bemutattam itt a TC-n, ez pedig a Hymer gyártotta Mercedes lakóautó volt. Markó Ádám kocsija ez volt. Történt közben, hogy Ádám a lakóautót eladta. Kisgyerekekkel élve egyrészt túl sérülékenynek bizonyult, másrészt pedig kihasználni sem tudták, amennyire tervezték/szerették volna.
Viszont a „van a családban régi autó” érzés hiányzott, s gyakran szóba került az ebédlőasztalnál is, még Ádám 7 éves kisfiának, Vencelnek is hiányérzete volt. Ő annak idején örömmel segített a lakóautó felújításában is. Pár kép be is került róla a cikkbe. Vencel időközben első osztályos lett. Egy szónak is száz a vége, nagyon hiányzott mindenkinek, hogy valamilyen régi autójuk legyen, s Ádám és fia ketten, együtt dolgozhassanak valamin!
Ádám gondolt egyet s körülnézett a használtautókat hirdető portálokon, azon morfondírozva, hogy mivel lehetne ezt az űrt kitölteni. Viszonylag olcsó, járóképes, de azért némi kuriózummal „felszerelt” járművet, vagy járműveket keresett, olyat, ami azért nem áll minden sarkon.
Szeme megakadt egy Hollandiában hirdetett, bordó színű, alig 150 ezret futott Buickon. Nyolc képet látott róla. A hirdetés szövege – a kis futásteljesítmény mellett – szintén kecsegtetőnek tűnt. A gép épp OT-s korba lépett, 1994-ös volt, s nagy V6-os motorral szerelt, közepesen lelakott állapotban lévő kocsinak tűnt – ezt a sorozatot még egy évig gyártották miután ez elkészült.
Ádámnak fontos volt, hogy a beltere szép legyen, ennek az volt. Ráadásul a típus előző generációja – egy 1988-es Regal – korábban már volt Ádám birtokában, de annakidején a nem túl fényes állapotú kocsit nem restaurálta, viszont a márkát és a típus filozófiáját ismerte, tudta, hogy könnyen és jól szerelhető. Abban pedig reménykedett, hogy a fiatalabbhoz alkatrészek is lesznek. Szóval, volt – bevallása szerint pici – típusismerete. Nem kért több felvételt és ki sem ment megnézni, inkább megbízott egy trélerest és behozatta a kocsit.
Nem örült viszont felhőtlenül annak az állapotnak, amilyenben az udvarára gördített jármű volt, „rosszabb állapotban volt a kocsi, mint amit a képek alapján reméltem. Nem volt őrült rossz állapotban, de csalódás volt. Minden elemén volt valami sérülés, a szélvédője meg volt repedve már addigra. Valamit eltalálhattak vele, ezért volt a repedés s a sérülés az első sárvédőn és a géptetőn. Az alja szerencsére viszont meglepően jó állapotban volt, vagyis nem volt rajta rohadás. S bár a motorolaj színe is rendben volt és a váltója is szépen váltott, a V6-os GM motorban csak öt henger járt…”
Ez a 3800-as motor híres a tartósságáról, sok példány 300-400 ezer kilométert is teljesít komolyabb felújítás nélkül. A legnagyobb kockázatot a hűtőfolyadék-szivárgás jelenti nála, mert ha nem veszik időben észre, megsülhet. Vannak ismert hibái, különösen a 1990-es évek eleji szériáknál: ilyen a szívósor tömítés szivárgása, az olajfolyások, és különböző érzékelőinek a meghibásodása, amik miatt nehezen indul, vagy indokolatlanul leáll üzemelés közben.
Ádám elkezdte rendbe tenni a karosszériát. „A négy ajtó és egy sárvédő maradt eredeti fényezésű, a többit le kellett fújnom, mert mindenen volt valami sérülés, sajnos még a tetőn is – meséli. Egy darab gyári dísztárcsa is hiányzott, ami 150 dollárba került volna.” Mit tett Ádám? Rendelt egy hasonló stílusút az Aliexpressről, ami korhű. Javíthatatlan volt a kocsi elektromos antennája is, így egy univerzális került a helyére.
„A fiam csiszolni nagyon szeret, de inkább az összeszerelésnél segédkezett, mosta a lámpákat, a díszléceket. A kocsi első fényszórói nagyon sárgák voltak, de szerencsére szépen fel tudtuk őket újítani. Meggyűlt a bajom a csomagtartó fedelére szerelt – egyébként gyári – csomagtartóval is. Ennek fém részei szépen krómozottak, de van rajta pár műanyag elem is, amit bizony nem lehet szép felületűre krómozni.”
Lepucolta az alját, amit drótkoronggal tisztított meg. Az első bölcsőt nem kellett kivennie, a hátsó futóművét viszont darabokra szedték – a fiával közösen. „Az előre szerelt két tekercsrugó toronycsapágya a lengéscsillapítón lejjebb van, ezt a toronycsapágytartót is meg szerettem volna rendelni, mert szét volt rohadva. De nem kaptam hozzá, így le kellett gyártatnom. Érdekes egyébként, hogy hátul egy keresztbe beszerelt laprugón rugózik a Regal, ami ráadásul nem is fémből, hanem valamilyen kompozitból, vagy műanyagból készült, ami elég szokatlan megoldás.”
Futómű alkatrészek le lettek homokszóratva, majd kétkomponensű alapozóval és ipari festékkel fújva. A futómű csavarjait galvanizáltatta s alvázvédelmet is kapott a jármű alja, jó minőségű, később is mosható fajtát, nem a megszokott szurkos vackot. „A típus egyébként meglepően könnyen szerelhető, nálam egy klasszikus GM modellnek számít, annak ellenére, hogy itthon nemhogy a típust, de a márkát is alig ismerik. Felújítása során az alkatrészek beszerzése volt a legnehezebb, de azt is megugrottam pár kivételtől eltekintve – például a gyári, hátul becsúsztatható vonóhorgot a mai napig nem kapta meg hozzá, így ennek megléte nem került rá a Buick papírjaira. Itthon is létezik vállalkozás, amelyik Amerikából hoz be alkatrészeket. Az általam megrendeltek körülbelül nyolcvan százalékukat be is tudták hozni, de pár ki/lemaradt. Ezért végül többször rendeltem közvetlenül egy amerikai cégtől, ők szállítanak mindenhova, így Magyaroroszágra is. Ugyanis elég sok minden kellet hozzá. Teljes kipufogórendszer, szélvédő, lengéscsillapító, fékalkatrészek, fékbetétek, szilentek, gyújtókábel és még jópár apróság. Szerencsére ezek mindegyikét sikerült végül megszereznem hozzá, s a kezdeti nehézségek után elégedetten állapítottam meg azt is, hogy alapvetően olcsók hozzá az alkatrészek. Egy komplett hátsó, felületkezelt kipufogódob, csövekkel együtt – a katalizátortól hátrafelé – negyvenezer forintba került. A titánium gyújtógyertya – az, aminek darabja itthon ötezer forint – kintről nyolcszázért érkezett. A hátsó féknyereg 8 000 volt, ahogy egy általam rendelt hátsó lengőkar is. Szélvédő nem volt itthon, egyik nagyobb kereskedőnél sem, az 150 ezerbe került végül. No, azt azért már drágának éreztem.”
A belterével viszont nem kellett Ádámnak foglalkozni – s ezzel így is számolt. Egyedül a kormányról kellett kopásnyomokat eltüntetnie. Azt bőrözni nem lehet, festve lett. Érdekes, hogy a kocsi első ülései mintha háromszemélyesek lennének – nem lenne ez azért annyira kirívó egy amerikai gép esetében. Az ülőlapok padként összeérnek, a háttámla közepe előre hajtva könyöklővé alakul, amely egy dobozt rejt. Fel is tettem a kérdést Ádámnak, aki szerint, hogy elöl kettő vagy három személyes az ülőpad?
Valójában itthon ötre vizsgáztatták, de simán lehet, hogy Amerikában hat főre is le lehet vizsgáztatni. Az első ülések egyébként motorosan mozgathatóak. Ezt a háromszemélyes koncepciót támogatja a kormányváltó is – amely különben automata váltót dirigál, vagyis nem kell sokat szöszmötölni vele. Kézifék sincs, a rögzítőfék – mint a Mercedeseknél – lábpedállal működtethető.
A beltere tele van európai szemnek szokatlan megoldásokkal. Kezdjük a beszállásnál! A biztonsági övet ugye az ajtóba szerelték. Ennél is el volt törve az a fedél, amit az ajtóra szereltek és az ajtóba szerelt biztonsági övet vezeti. Ez egyébként típushiba.
Az ajtó, mint teherviselő elem felül is belekapaszkodik a karosszériába. Kezelőpanelt is kapott a burkolat, és kedves az ajtóbehúzója is, amely használatakor kiemelkedik síkjából, s megjelenésében a női táskákra emlékeztet.
Engem azonban inkább a kocsi műszerfala vett meg: a lapos egység végigfut a teljes szélességen s még a középkonzol tetejére is kerültek bele műszerek! Ezen felül van külön, visszajelzőket tartalmazó panelje is!
A kijelző a klasszikus, zöld színben mutatják a számokat. Ha jól tudom, ez az úgynevezett VFD (Vacuum Fluorescent Display) kijelző, ami a 80-as és 90-es években nagyon elterjedt volt autórádiókban, műszaki cikkekben, mint videómagnóknál, hi-fi tornyokban. Zöldes vagy kékeszöld fényű számokat és feliratokat jelenített meg, vákuumcsöves technológián alapult, ezért fényesebb és kontrasztosabb volt, mint az LCD abban az időben. Imádnivaló!
Vicces, hogy a műszerfalra ráírták, hogy a kocsi blokkolásgátlóval és négy tárcsafékkel szerelt modell! Van tempomat és rádió is, aranyos a kesztyűtartó fedelén átlépő levegő útjának kialakítása is. Sőt, a fedél alatt, alul is van egy levegőkilépő! A fedél mögött kapott helyet a biztosítéktábla is, s innen és a vezető ülése mellől is nyitható a csomagtartó fedele. Különben pedig az egész fa utánzat, amibe beágyazták mindezt, szép! Tudom, hogy ez már nem igazi fa, hanem szilánkos törése és az olcsóbb előállítása miatt már műanyag – ha jól tudom, ekkor már csak a drága Lincolnokba és Cadillacekbe építettek valódit – de annyira jól sikerült, hogy el tudnám hinni, hogy ez még igazi fa.
Aranyos megoldás, hogy a napellenzőkből a visszapillantó tükör felé kis lapok húzhatók ki, s a tetőtérbe is jutott egy picike irattartó zseb. A plüssel borított ülései kényelmesek, kifogásoltam viszont, hogy hátulra középső kartámasz és fejtámla sem jutott. Viszont a csomagtér is teljes kárpitozást kapott, s van benne rögzítőháló is!
A kocsi menetben teljesen azt hozza, amit a származási országa alapján gondolsz róla. Olyan, mintha egy hajóban ülnél és a hullámokon utaznál benne. Átmész egy rossz állapotú vasúti sínpáron, s alig veszed észre, hogy milyen volt az útfelület, mert csak a libegést érzed. Persze, gyorsan ezzel senki sem fog kanyarogni, célközönsége sem arra használta, hogy anyukaként csikorgó kerekekkel álljon be vele a gyerkőc iskolája elé, vagy a bevásárlóközpont parkolójába.
Különben egyébként normál tartományban a motor gázreakciója jó és eleven, a 3,8 literes 170 lóerős teljesítményt leadó, keresztben beépített s az első kerekeket hajtó motor jól meg is bírja lódítani a kasztnit, de nem kívánod ezt, mert hangossá válik, ha nagyon nyúzod, meg különben is, ötezer felett már a sárga tartományban jár a fordulatszámmérő mutatója. Hova pörgetnéd, meg minek?!
Sokkal inkább egyenletesen jó vele gurulni és élvezni a suhanást. Miközben azon mosolyogsz, hogy az utca népének fogalma sincs róla, hogy milyen autóban ülsz, s arról sem tud semmit, hogy ez az egész Ádámnak nem került kétmillió forintjába sem.
Mit adnak ma ennyiért, amikor egy restaurált, bármilyen szocialista kocsi is ennek a többszörösébe kerül?! S akkor még meg sem említettük, hogy azokból hiányoznak azok a „fícsörök”, amik ebben viszont minden utazáskor megmosolyogtatnak, s amire ott van még a hatalmas V6-os nyújtotta komfortélmény!
A cikkben szereplő Buickhoz a Motul ezt az olajat ajánlja:
MOTUL Specific FPW9.55535/03
„Ez a Motul Specific névre keresztelt SAE 5W-30-as viszkozitási fokozatú motorolaj kielégíti a PSA B71 2297, FPW 9.55535/03 gyártói előírásokat, így ezt ajánlom a Buickba. Verziószáma FPW9.55535 / 03. Alkalmas különböző Mercedes-Benzekbe, a Stellantis és a PSA márka típusaihoz és több GM modellbe is."
További cikkeink
