hirdetés

Reggel mindenki siet. Pláne gyerekkel, mert mindig kiderül, hogy ma nem a cicás, hanem a kutyusos zokni kell, véletlenül kiömlik a kakaó és nyilván eltűnik annak a rohadt rózsaszín szandálnak a másik fele. Mi sem vagyunk kivételek, szóval nem tagadom: hangulatba kerültem, mire leparkoltam az ovi melletti Lidl parkolóban – merthogy az óvoda előtt ésszerűen parkolni nem lehet, végtére is minek az?

Valahogy így festhettem Hercegnő szemszögéből Fotó: Andrew Holt / Getty Images Hungary

A feleségem kiugrik a kocsiból, gyerek ki, elindulnak, bazdmeg itt maradt a kulacs! Vissza, újra nekiveselkednek a lehetetlennek, én meg a kocsiban várom, hogy Zsuzsi visszatérjen az átadás után, és kivigyem az állomásra. Én is mennék már. Még cikket kell írnom, el kell mennem a bankba, be kéne vinnem a fényképezőgépet a szerkesztőségbe; és akkor berobban a látóterembe, és ezzel a reggelembe Hercegnő. Nem akarom erősíteni a sztereotípiát, de hát mégiscsak egy hamuszürke 520d a hintó.

A lámpa után határozott tempóval adta a világ tudtára, hogy neki sincs ideje mindenfélével törődni. Lendületes bal után jobb három, fék, tökéletes parkolás a motoroknak fenntartott három helyből kettőn. Precíz, szinte látom, ahogy a két parkolót elválasztó fehér csík pontosan a kardánalagút alatt fut végig, így a BMW bal és jobb oldala is 50-50 százalékban terpeszkedik a két helyen. Rutint feltételezek. Hercegnő – csinos, harmincas csaj, fekete haj, tetovált váll, csajos napszemcsi – kipattan, nekem meg kiesik a számon, hogy “muszáj volt a motoros parkolóba állni, ugye?”

Nem tehetek róla, kijött. Nem volt mögötte megfontolás, csak pillanatnyi érzés. Az ablak meg éppen le volt húzva, mert azt hiszem jobb, ha a rövid ovitaxi utakon nem nyektetem a klímát. Csaj rám néz – a napszemüvegtől nem láttam jól, de megsemmisítő pillantást feltételezek – és kérdésre kérdéssel válaszol: “muszáj volt beszólni, igaz?” És végtére is igaza van. Nem volt muszáj. Amikor ő is visszalép a hátsó ajtóhoz, és kiveszi a láthatóan óvodás korú gyerekét, akkor persze elfog a kellemetlen érzés. Hát van neki láthatóan tényleg baja. De azért csak nyomja, és előkapja a lehető legrosszabb mentést.

Hogyaszondja nem tudom, ő mennyire siet, ami persze tényszerűen igaz, csak hát mindeközben ott tátongott üresen a motoros parkolóval szemben több üres hely. Mennyi lehetett a különbség? 3 méter? Az másodpercekre vetítve mekkora időnyereség? Egy, esetleg kettő, ameddig azokat a lépéseket egy egészséges ember megteszi? Persze vitatkozni nem emészti fel a drága idejét? Vagy a sérült önérzet fontosabb, mint a sürgős tennivaló? Sajnos újra hibát követtem el: rávilágítottam erre. Nem lettem elkönyvelve úriembernek.

Kb. így nézett ki a felállás, az utcakép jobb kézre eső részén lévő motoros parkolókkal szemben az üres-, mellettük a mozgássérült helyek Fotó: Google Maps

Amúgy Hercegnő tényleg nem foglalta sokáig a motoros parkolókat, így visszatérve még volt ideje újabb kör konfrontálódást kezdeményeznie. Azt vetette a szememre, hogy biztos jobban fogok aludni így, hogy beszóltam. Végtére is ebben is igaza volt: tényleg jobban érzem magam attól, ha szóvá teszem, hogy nincsenek egyenlőbbek az egyenlőknél. Igen, jobban alszok, amikor kiállhatok azért, hogy legyünk tekintettel egymásra és lássunk túl a saját nyomorult világunkon. Azt hiszem, mindenkinek szóvá kellene tennie, ha elé furakodnak a sorban, ha este túl hangosan hallgatják a szomszédok a zenét, és nem lehet pihenni, meg amikor letámadják a védtelen lányt a villamoson. Mert nincsenek többet érdemlők. Mind lényegtelenek vagyunk. Az élet csak egy állomás a sírig. Igazán tehetnénk úgy, mintha együtt várnánk a következőt.

Szóval ezt csak elfogadni kellett volna. Attól úgysem lett jobban igazam, hogy felhívtam a figyelmét a közeli mozgássérült parkolókra, mondván legközelebb abból is elfoglalhatna kettőt. És attól sem, hogy “BMW-s libának” neveztem. Sőt, a vitakultúra szabályai szerint a fölényeskedő személyeskedéssel csak saját magam lőttem lábon. Hát így lettem paraszt beszólogató. Még akkor is, ha azt gondolom, igazam volt. Csak most már úgy kell mondanom: annak ellenére.

Nem hiszem, hogy ettől jobb lett a világ. Hercegnőt nyilvánvalóan felzaklattam azzal, hogy szóvá tettem egyet nem értésem, de két emberhez mégiscsak eljuttattam az üzenetem. Hozzá, és ahhoz, akinek távoztában a fülén tartott mobillal elmesélte, hogy beleállt valami suzukis gyökér, miközben elhajtott.