Kéne egy szuperritka sirályszárnyas Mercedes, ami nem a 300 SL? Itt a lehetőség

Alig kell hozzá párszáz millió forint.

gumipor
Pásztor Csaba

Közzétéve: 2023. 07. 30. 14:54

Közzétéve: 2023. 07. 30. 14:54

Nem éppen mindennapi Mercedes kerül kalapács alá az Egyesült Államokban. Valaki ugyanis megválna egy 1991-es Mercedes-Benz Isdera Imperator 108i-től.

A piros 108i -t az Egyesült Államokban, Monterey-ben fogják elárverezni augusztus 17-én. A mindössze 30 példányszámban készített autó összesen 3494 kilométert ment. Ez a 13. darab volt, ami az első szériás Isdera Imperator utolsó példányai közé tartozik. 

A leírás szerint ez az egyetlen balkormányos, amit az Egyesült Királyságban forgalmaztak, majd valamikor onnan került át az Egyesült Államokba, egy magángyűjteménybe.

Az üvegszálkarosszériás autót egy 5-literes V8-as motor hajtja a hátsó kerekekre, aminek végsebessége 282 km/h, és a 0-97-es sprintet pedig 5 másodperc alatt tette meg, ami nem csak a '90-es években, de a mai napig egy kiemelkedő eredmény. És mindezt egy ötsebességes manuális váltóval. 

Az 1,25 tonnás Isdera Imperatornak viszont megkérik az árát. Becsült értéke 800 ezer - 1 millió dollár között van, vagyis 279-349 millió forint. Vagyis ha valaki nagyon szeretne egy ilyen különlegességet venni, annak nagyon mélyre kell nyúlni a zsebében.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Senior Staff Member