Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Először egy PS4 Pro segítségével csöppentünk bele a Gran Turismo 7 világába, persze a játék jellemzően autós sztorizásba fulladt, és néha köröztünk is egyet-egyet a pályán.

Múlt héten már egy PS5-tel frissítettünk, és viszonylag sorrendben haladva próbáltunk autókat megszerezni, de javarészt így is dumálássá fajult a program, valószínűleg ma sem lesz ez másképp.

Ahogy minden pénteken szeretnénk, úgy ma is jelentkezünk, még mindig a Gran Turismo 7-tel, PS5-ön, jövő héten pedig egy retro címmel elevenítjük fel régi autós játékos emlékeinket. Délután 4-től élőben vagyunk a Totalcar Twitch-csatornáján, gyertek, nézzetek, kommenteljetek, ha feliratkoztok, akkor az összes, tematikus beszélgetős műsorunkról, élő Égéstérről és játékközvetítésünkről is elsőként értesültök!

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.