A történet – mint megannyi más – az ebédlőasztal mellől indult. Egy össznépi Totalcar-ebéd mellett derült fény arra, hogy Papp Tibi tulajdonképpen rajong a hidrós Citroënekért. Ezt a rajongást a manapság divatos, túlfeszített és feszes, pattogós futóművek mellett még meg is értenénk, na de éppen Tibi? Kifordult a falat a szánkból, milyen sötét titkaink vannak?
<page name="0"></page>
A beszélgetés persze azonnal új irányt vett, a mi lett volna, ha-téma mindig hálás, nincs ember, aki ne játszott volna még el a gondolattal. Ezért ki is küldtem egy levelet a kollégáknak:
Milyen járművekbe invesztálnál (vennél, felújítanál stb.) ha rád szakadna lottóötös képében 2,5 milliárd jelenlegi forint. Nem kell mindent elkölteni és ne szpemmelj, mert meghalsz! Jöttek is a válaszok sorban:
Zirig Árpád, Totalbike szerkesztő, kusztomizáló csepptank-művész
Fejben harácsolni könnyű, de megállni még nehezebb. Az ezt is, meg ezt is lendülete könnyen óvodás szintre viszi le az embert - talán mindenki emlékszik arra, amikor egymás kezét odább taszítva csapkodtuk apuka autósmagazinjának lapjait: enyém, ez az enyém, nem, mert ez!
Nem szeretnék óriási gyűjteményt. Ha nyernék a lottón, nem járművekre költeném, de biztos kerülne az is a házhoz. Egy Maserati Shamalt azt hiszem, hazavinnék. Gyerekkorom óta vágyom rá, és mióta utaztam benne pár száz kilométert, tudom, hogy nekem azt az autót teremtette az olaszokra mosolygó jóisten. (Winkliék próbáltak is anno egy Ghiblit, ami már majdnem Shamal).
Nevét a forró ázsiai szél után kapta: van benne valami, hisz a 3,2-es biturbó V8 képes némi hőt termelni. Nekem például megmelegedik a szívem, ha csak rágondolok. Nincs nagy választék belőle, mindössze 370 darab készült – gondolom, néhányat már össze is törtek, a másik felét meg klimatizált garázsok gyűjteményi részében tartják felpolírozva. Miért szeretem? Mert kicsi, mert hangos és mert az utolsó szögletes olasz sportkocsi. Úgy néz ki, ahogy egy autónak kell.
Motor is vennék, persze. A Vincent az alap, de most, hogy már kipróbáltam a gyári verziót, valami okosabbat szeretnék, mondjuk egy svájci Egli vázzal építettet. A nagy ezres V2-es az angol mérnöki hagyományok csodája – azt hiszem, ez volt a csúcs, se előtte se utána nem csináltak technikailag ennyire ötletes motort.
Persze vennék traktort is, feltehetőleg Zetort, de az nem annyira szerelem, inkább kíváncsiság és túlélés. Azonban ha engedné a lottóötös, ráalkudnék a világ számomra legszebb versenymotorjára, a három darab közül csak eladnák az egyiket. A 350-es, V4-es CZ typ 860 a csehek szinte összes mérnöki tudását megmutatja – nagy kár, hogy mire elkészült, az elvtársak leállították a versenyprogramot, és a céget a sikeres terepes kalandok irányába terelték.
Azt hiszem, ezek után bőven maradna della. Jutna földre, jutna fára, jutna pálinkafőzőre is.
Göbölyös Zsolt, motordoktor, hivatásos Bogár-guru, tolómérő-profi
Azt szereti igazán az ember, amit sokat használ, egyszerre meg nem tud használni sokat, úgyhogy hiába a nagy pénz, nem lenne sok autóm és sok motorom, kevés kell, de azokat szeretni kell.
Az első autót nem nehéz kitalálnom, nem kellett gondolkodnom, ez egy Singer Porsche 911-es lenne. Ez csodálatosan ötvözi a régmúltat a jelennel, jól megtalálva az arányokat. Mellé egy 356B is jöhetne, gyári állapotú, esetleg korabeli tuninggal. Ez egy örök kedvenc. Innen kezdve már nagyon sokat kell gondolkoznom, mert a mezőny számos és ezek már nem szívből jönnének, hanem mohóságból.
Az biztos, hogy családi kombinak egy keveset futott Mercedes W124-esnek is lenne helye. Persze megtartanám a két bogaramat is és használnám néha. Biztos bennem van a hiba, de a mai szupersport kocsik, Veyron és társai szinte teljesen hidegen hagynak. Kicsit szégyellem leírni, de a mai 911-es vizes Porschék is... Egy régi Ferrari benézhetne, de nem tudom azonnal megmondani melyik, tehát nem kell igazán. Ha elrúgnám a pöttyöst, akkor azonnal meg tudnék nevezni vagy 20 autót a Dodge Chargertől a 67-es Mustangon át a 635 CSi BMW-ig, de ezek inkább csak az agyamból jönnek, nem a szívemből.
Motorból nem számolom bele a sok krosszmotort, endurót és supermotót, ezek sporteszközök. Lenne egy BMW R100-as 1982 környékéről és egy Yamaha FJ1200-as, de patika állapotú.
Ennél többet nem halmoznék fel, mert a folyamatos autó és motor restaurálás mellett úgysem lenne időm autózgatni, motorozgatni.
Papp Tibor, tesztrovat-vezető, mindenkori Nissan Micra-lovag
Az Avensis mindenképp maradna, legfeljebb ha már kilehelte a motorja a lelkét, kísérleti jelleggel beleépítenék egy Prius-hajtásláncot. A Baleno kapna egy turbót, vagy egy komoly nitrószettet (majd még eldöntöm), hogy a következő TC Dragen jól szórakozzunk. És a Baleno 4x4 hajtásláncát is megkapná.
Ami a szenvedélyt illeti: azonnal vennék egy Citroën XM-et, hófehéret. Meg mellé egy C6-ost, mert már jó olcsón meg lehet kapni. Az ünnepnapokra meg egy Ferrari F430-ast, lehet, hogy nem a legalapabb verzió, hanem mondjuk egy Scuderiát.
Igazából, csak nézegetni azért vennék egy MV Agustát is, jó lesz motorhibás is, úgy halottam, van belőle bőven. Annyira csodálatos gép.
Persze, 2,5 milliárddal már lehet, hogy elgurul a gyógyszerem. Ez esetben egy Bugatti EB 112-t is beparkolnék az Agusta mellé, szintén csak azért, hogy gyönyörködjek benne.
B. Capellutti, raliblogger, a Murvával Kelők Szövetségének fiktív elnöke
Először az első versenyautónkat vásárolnám vissza. Nem egy nagy kaland, egy gömbölyű Suzuki Swift GTi, a HJW074. Szerettem, kérem, kívánom, akarom. Sőt, ha lenne helyem hozzá, lehet hogy lottónyeremény nélkül is.
Szeretnék egy Ferrari 246 Dino-t. Gyerekkorom óta a kedvenc piros autóm, biztosan azért mert nem lovacskás. Ha olasz, akkor egy Maserati Mistral Spyder is kell a garázsba. Nekem ez a legszebb nyitott olasz, és nagyon passzolna kedvenc baszk városomhoz, San Sebastianhoz (oppárdon: Donostia). Első két távirányítós autómat is megvenném igaziban: egy narancssárga De Tomaso Mangusta égett be a retinámba (lehetett tolatni is vele, de drótos irányítású volt), és egy sötétkék Renault 5 Turbo Maxi. Ez lehet színes gyorskocsi is.
Ja, és vennem kell egy Nissan Micrát is.
Koncz János, a végvári Pol-Pot, veretes világutazó és kalandor
Én pár hete összeraktam egy álomgarázst. Nos, ha megnyerném a kétmilliárdos lottóötöst, ezek helyett az autók helyett egy nagy MAN 4x4-es lakóautót vennék, és rendkívül ráérős tempóban lebonyolítanék egy-két-három világkörüli utat.
Ott és addig állomásoznék, ahol és ameddig jól esik, oldimer aukciókon nézelődnék anélkül, hogy bármit is vennék, versenypályákon köröznék pár órára kibérelt sportkocsikkal, filléres Royal Enfielddel pöfögnék a dél-indiai teaültetvények között, jakteát innék a tibeti szerzetesekkel, a tengerről visszatérő halászoktól frissen vásárolt halat sütnék nyárson az indonéz tengerparton. Átkelnék gyalog az Alpokon északról délnek, körbejárnám Izlandot, és ha beleuntam az egészbe, akkor eltöfögnék a Hortobágy közepére, és hosszasan bámulnám a naplementét.
És mindeközben egy jó blogot vezetnék, hogy ebből az öncélú életmódból egy keveset az emberiség is profitáljon.
Kőbájker, robogóguru, táplálkozási tanácsadó, a trollok barátja
Mint a robogóblog szerzője, nyilván megvenném a világ legjobb robogóit. Haha, csak vicceltem.
Nehéz erre mit mondani, mert most marha racionális álmaim vannak, amelyek nyilván megváltoznának, amikor rájövök, hogy megvehetek bármit. Mégis azt gondolom, nem szállnék el. Roppant módon vonz egy F355-ös Ferrari, különösen egy Lamborghini Countach, de azt hiszem, tökéletesen boldog lennék egy Honda NSX-el. Szerintem mindent tud, amit kell és egy normális felnivel maximálisan gyönyörű. Hétköznapra pedig vagy maradna a mostani tartósbérleti megoldásom, vagy a szokásos párszázezres autókkal járnék: felesleges pénzt ölni abba, hogy a barmok nekinyitogassák a sokmilliós autódnak az ajtót.
Motorok terén már kicsit jobban elengedném magam. Biztosan megvalósítanám az álmomat egy nagy légterű garázs képében. Biztosan megvennék egy XJR 1300-at, ez a elsőszámú vágyam. Sőt talán egy GSX 1400-at is mellé, hogy ne unatkozzon. Ebből is látszik, hogy legjobban a csupasz izommotorok vonzanak. Megtartanám az öreg Thunderace-t, mert az egy nagyon jó motor, viszont beszereznék egy erősebb, 400-as endurót, mert a kis TW 125-ös elég gyenge. Esetleg egy öreg Gilera Nordwestet, hogy legyen Supermoto közútra: valamiért marhára tetszik ez az ős-funbike, pedig nem az én stílusom. Az is biztos, hogy nekiállnék egy nagyon letisztult, de brutális chopper/crusier építésének is, hadd sikítson a flex. Vennék persze ezek szállítására alkalmas autót is, különösen ha messzebb lévő terepre kell menni.
Talán az asszony is megkapná a hőn áhított 2002-es Toyota RAV4-et a 98-as Corollája helyett. Ezt nem tudom megindokolni, bár kétségtelenül jobban örülök neki, mintha egy X3-as BMW-re lenne ráizgulva.
Ja, és majdnem kihagytam, legyen azért robogó is: mindenképp vennék egy Honda PXR-t, dísznek. Akármennyibe is kerül, 150 ezerig.
Sipos Zoltán, a Slovakiaring Napóleonja, kavicságyon fekvő RC-űrhajós
Jelentős összegről beszélünk, két és fél milliárdból kifussa nagyjából bármelyik álom sportkocsi. De nekem igazából egyik sem kellene. Nem tartom valószínűnek, hogy Porsche, Lamborghini vagy Ferrari állna a garázsomban. De tudom, hogy mi lenne az első, amit vennék.
Egy nagy, régi gyárépületet. ahol négy-öt csápos emelő lenne, komplett műhelyfelszereléssel. Itt nem csak én szerelgethetnék kedvemre, de a barátaim is. Lenne egy sarok, ahol moshatom a kocsikat, meg waxolhatom. Ha ezzel megvagyok, elkezdhetnék impulzusvásárolni. A meglévő autóim mellé még elférne a csarnokban (mondtam már, nagy lenne) pár gép, egymás felett is tárolhatnám őket.
Szeretnék egy Citroen CX-et. Ha lehet, kombit. Egy szép klasszikus boxer BMW-t, egy jó kiállású Shovelhead Harleyt. Kellene egy jó állapotú Ford Transit MK1. Mondjuk egy rövid tengelytávú busz, aminek a tetejébe is vágtak pár ablakot, babakék-fehér fényezéssel, dísztárcsás kerekekkel, piros műbőr belsővel.
Azt hiszem, egy patent Mazda 323 GT-R, meg egy Ford Sierra RS500 (a nagyszárnyas Cossie) még jó lenne. Aztán persze a fene tudja mi hozna lázba. Talán japán belpiacos gépekre izgulnék rá: Eunos (Mazda ) Cosmo, Nissan Skyline R30 és R32 és Hakosuka, csíklámpás Impreza (kétajtós és/vagy kombi), Honda City Turbo, sosem látott hátsókerekes nagy limuzinok, meg a fene tudja még mi. Azt hiszem egy kiadós japániai bevásárlókörút szépen felduzzasztaná az állományt.
De mindenekelőtt a nagy, szellős, világos, hűtött-fűtött csarnokra vágyom. Az egyik sarkába természetesen minden igényt kielégítő RC pályát is építenék, külön az 1/28-as és 1/10-es autóknak. És egész nap játszanánk a kis- és nagyautóimmal.
Rézmányi Balázs, csendes külső munkatárs, hithű Mercedes-beteg
Utálom ezt a kérdést, mert egyfolytában álmodozom, ráadásul nagyon sok autót szeretnék. De erőt veszek magamon, és belövök egy fő csapásirányt: a filmes autókat. Előrebocsátom, Sipos úrnál kelleni fog a hely,mert a lista hosszú. Elsőnek mindenképpen egy 1974-es Dodge Monaco, természetesen Blues Brothers-felszereltséggel. Azért is lenne ideális, mert a feleségem csodásan énekel, én meg úgy táncolok,mint egy gibbon aminek feltoltak egy sokkolót.
A következő a sorban Herbie lenne. Természetesen Göbi-tuninggal, pályanapokra, elvégre a Kicsi Kocsinak száguldania kell...hiányoznak azok a vasárnap délutánok a tévé előtt, a Forma 1 nem ugyanaz. Mivel Sipos úr gyárépületébe gyakran kéne cuccolni (igen Sipos úr, vedd úgy hogy beköltöztem!), ezért kell egy furgon. Hannibal Smith óta köztudott: minden jó terv alapja egy 1983-as GMC Vandura, feketében, piros csíkkal.
Az élet persze mit sem ér Batmobile nélkül, abból rögtön kettő kell! Egyrészt hatvanas évek tévésorozatából a Lincoln Futura Show Car, amiből George Barris hollywoodi kasztniszabász készített Adam Westnek batmobile-t. Másrészt pedig Chris Nolan Tumblere. Ha másért nem, már azért megérné, hogy halljam Mozaik utcai vizsgasoron kötényes bácsik állának koppanását.
Végül pedig Tony Curtis azaz Danny Wilde Dino 246 GT-je a Minden lében két kanálból. Sipos úr, van még hely? Mert akkor szeretnék egy hotrodot is, Mercedes W191-ből, egy ilyet, persze V8-cal. Mivel ilyen filmben nem szerepelt, majd forgatunk neki, annyi pénz csak marad...
Maradt még eszement ötlet és jó befektetés, lapozzanak!
Csikós Zsolt, Zuglói remete, hivatásos kollektor, a Totalcar mindenkori állólámpája
Milyen járművekbe invesztálnál (vennél, felújítanál stb.) ha rád szakadna lottóötös képében 2,5 milliárd jelenlegi forint?
Hihi, lehetetlen, nem is lottózom...
Talán az a szerencsém, hogy világéletemben olyan dolgokra vágytam, amik a saját dimenziómon belül voltak – értsd: megszakadva, nagy rizikóval be lehetett vállalni őket. Emiatt elég sokszor boldog vagyok, mert teljesülnek az álmaim. Persze azért vannak vágyaim olyan időkből, amikor még úgy gondoltam, egyszer gazdag leszek. Szerintem a 2,5 milliárd az összes vágyam megvételére elég lenne, és bőven maradna még befektetni, nagy házat, hangárt venni is.
Volt egy könyv, ami elindított engem ezen a roncsgyűjtős, szereld-magad lejtőn. Kamasz koromban vagy hússzor olvastam, s most nemrég megint végigmentem rajta újra. A címe: The Red Car, írta Don Stanford, sajnos magyarra nem fordították, pedig vérbeli autóbuzéria. A háború utáni Amerikában, egy vidéki faluban élő srác megvesz egy roncs sportautót, a titokzatos, francia származású szerelővel együtt felújítja, mindenkivel összetűzésbe kerül, majd a nagy regionális versenyen, amit a falu környékén tartanak, első lesz az autó, a szerelővel (aki, mint kiderül, híres autóversenyző volt) a volán mögött. Egy időben fejből tudtam a sztorit. Az autó? MG TC. Egy időben (szinte) meg is tudtam volna venni, de mára bazi drága lett, egyetlen esélyem a lottóötös. Ez az abszolút, örök vágyam.
Mellé bevállalnék egy Steyr-Puch 650 TR-t (abszolút mánia), egy Dino 246 GT-t (ami most már elfogadottan Ferrari lett), mint Andróczi kolléga. Egy rendes tuninggal ellátott Stepnose Alfa Romeo GT-t, azaz a Bertone-kupét (kell ezt magyarázni?).
Egy Triumph TR5-öst (mert gyönyörű, egyike a kevés igazán jó brit autóknak, és nagyot lép), egy Toyota 2000GT-t (ha találnék olyan hülyét, aki elad ilyet).
No meg biztosan vennék ős-autókat, egy Bugatti Typ 35-öst, és egy harmincas évekbeli Stanley gőzautót, hogy két 140 km/h-s veretés közben (mert ezek ennyit tudtak) néha megálljak egy kávéra, és szódával locsoljam a teljes természetességgel, rendre kigyulladó motorteret. Persze egy dízel állólámpást tartanék a hétköznapokra – nini, ez megvan most is...
Ez eddig:
650 TR: 8 000 000
MG TC: 15 000 000
Dino 246 GT: 50 000 000
Alfa GT, tuninggal: 8 000 000
TR5: 12 000 000
2000 GT: 60 000 000
Bugatti Typ 35: 250 000 000
Stanley: 100 000 000
Összesen: 503 000 000
Ugye, hogy bőven maradna? Akkor még jönne egy Vincent Black Shadow, egy Aermacchi-Harley-Davidson 350, egy Brough Superior SS100 és egy BMW 1200GS is, hogy motorokat is kipipáljam – ez itt maximum egy százas.
Ha egyben kellene elkölteni? A Ferrari 250 GTO nem férne bele, sebaj. Annál is jobban szeretem a 250 GT SWB-t, az megkapható 2,5 milliárdból. De egy Saoutchik-karosszériás Delahaye 235M, vagy egy bármilyen, első világháborús repülőgép-motor köré épített, akármilyen európai országban rendszámot kapott szörny simán el tudna tántorítani...
Stump András, oroszláncímeres futóműguru, a nyugodt erő
A lottómilliomosok szerencsétlen flótások, mindenki tudja. Vadul nekiállnak főfoglalkozásban pénzt költeni, jellemzően olyan holmikra, amikre semmi szükségük, és hosszú távon nem is tudják ezeket fenntartani. Aztán egyszer csak elfogy a pénz, és rájönnek, hogy sokkal nagyobb adósságokat halmoztak fel, mint amit el tudtak volna képzelni a nyeremény előtt. Ezért én nem is szeretnék nyerni a lottón, két és fél milliárdot semmiképpen. Kis pénz, kis gond.
Másrészt a birtoklás önmagában nem is okoz örömet nekem. Kinőttem belőle, hogy egy hosszú garázssorra vágyjak, minden kapu mögött egy-egy különlegességgel. A birtoklás nyűg, tucatnyi autót rendes állapotban tartani, javítgatni és még használni is - szinte lehetetlen. Persze, meg lehet fizetni a garázsmestert, aki szép időben elviszi sétáltatni a flottát, lecseréli a folyadékokat, váltogatja a gumikat. De tényleg akkora öröm a más által vakszolgatott, gondozott, amúgy idegen tárggyal havonta egyszer villantani?
Az álomautók kapcsán mindig eszembe jut Malcolm Wilson, akinek ott a garázsában egy Ford GT, de saját bevallása szerint sose megy vele, mert amikor kedve lenne hozzá, kiderül, hogy lemerült az akksi. Úgyhogy nekem nem is kéne ilyen.
A jó öreg Malcolmon keresztül viszont eljutottunk legalább a Fordig. Proli márka, mondja mindig Sipos úr, de egy Mk2-es Escortnál ez egy cseppet sem zavarna. Nyilván egy alapjaiból újjáépített, korhű, BDA-motoros raliautó lenne, és nem átallnám használni. Megvenni sem olcsó már egy ilyen gépet, de fenntartani, hobbiból versenyezni vele még sokkal több pénz - arra már el lehet költeni egy kisebb vagyont. Egy jó kis Historic Monte Carlo vagy egy finn libakergető rali a bömbölő BDA-val: ez az igazi álom.
Természetesen megvenném a számomra legszebb autósegget is, amit a TVR Tuscan hord, és egyben le lenne tudva az utcai élményautó is. De mivel még ezzel sem jár az ember szívesen a pékhez friss zsömléért, valószínű, hogy egy mezei X3 35i-be tenném a legtöbb kilométert, ha nem számítana a pénz. Az egy normális civilizációban sem irigységet, sem ellenszenvet nem vált ki, nekem pedig pont jó lenne a szürke hétköznapokra.
Akárhogy töröm a fejem, még az első milliárd sem ment el, innen is látszik, mennyire földhöz ragadt vagyok. Pedig öt autónál többet semmiképpen nem tartanék egyszerre, mindegy, hány kiló arany figyelne a trezorban. Ha megunnám, inkább cserélgetném őket. De a 02-esem és az 504-es a jelenlegi állás szerint maradna, az fix. Igazából nem is vágyom nagyon másra, inkább csak arra, hogy ezek olyan állapotban legyenek, ami elégedettséggel tölt el. És ha nagyon unatkoznék a dollárkötegek között, átmennék Sipos úrhoz egy kicsit reszelgetni.
Winkler Róbert, főszerkesztő, tévés majom és fotóművész, de gitározik is!
Furcsállom, hogy nem tudom egy ennyire egyértelmű dologról meggyőzni a kollégáimat, de hát ez van: vesztettem. Eleve ugye nem lottózok. A lottóötösnek nagyságrendileg hasonló a valószínűsége, mint egy repülőgép-szerencsétlenségnek. Ezért hát simán utazok repülővel, és nem pazarolom az időmet lottózásra. Elképzelni persze el tudom, hogy a nyakamba szakadna 2,5 milliárd, és a seggére kell verni, de az biztos, hogy nem lenne nálam nagy járműszaporítás. És ez az, amivel belefutottam a meggyőzési kudarcba: a kollégák nem így gondolják. De akkor térjünk is rá unortodox milliárdos autóvásárlási elképzeléseimre.
Motorban nem nagyon van mit ugrálnom: az XJR 1300 tökéletesen bevált
Hogy mennyire az elvekről van szó: vagy egy hónapig nézegettem egy lepukkant Vespát 80 ezerért, mert erősen vágyok egy lepukkant Vespára. 80 ezer forint aztán végképp nem vágna a földhöz, helyem is lenne neki, de inkább addig vártam, míg elmúlt a vásárlási impulzus, meg elvitte más azt a Vespát. Teljesen persze nem tettem le róla, lehet, hogy ha egyszer szembe jön egy minősíthetetlenül bemattult rettenet, azt majd megveszem,
Van tehát az XJR, és egyszer talán Pistike is elkészül a Virago 1000 alapú patkány-cruiseremmel. Vino-XJR-Virago, és esetleg egy Vespa – minek bármi más? Na jó, ha a 2,5 milliárdból indulok ki, nem tekinthetek el attól a mellékhatástól, amit az jelent, hogy mondjuk muszáj kivenni egy év fizetés nélküli szabadságot, és össze-vissza motorozni. Arra a céléra esetleg lőnék valami jó túragépet, de csak egyet, és azt úgyis csak akkor tudnám kitalálni, milyet.
Száz szónak is egy a vége, még a Mazda MX5-ösöm idején megtanultam, mekkora nyűg tud lenni egy autó, amit nagyon keveset használunk. Időnként megsétáltatni, az akksiját töltögetni, olajat cserélgetni évente arra a minimális kilométerszámra, és bármilyen vicces, időnként elvinni műszakira és zöldkártyára, hiába használtuk csak néhány napot az évben. Minden egyes jármű plusz egy szívásfaktor. Ha meg annyi van, amennyi lehet, már minden napunk a flottamenedzselésről szól. Akkor pedig ideje felvenni egy intézőt, aki sétáltatja, műszakiztatja és karban tartja a flottát. De hol találok megbízható embert? Aki nem üvegeli hidegen a a Lambót, csak mert egy síkagyú barom?
Így tehát megtartom a Tehenet, mert szeretek vele közlekedni télen. Megnyugtató, ahogy selymesen duruzsol, és néha barátságosan felbőg, egyébként is érdekel, milyen lesz öt év múlva, húsz évesen. Egy drága fejlesztést azért végeznék rajta: a Prodrive-val, vagy valamelyik specialistával csináltatnék rá ultrakönnyű felniket, mert évek óta úgy érzem, azokkal szebben futna. Nyáron a városban úgyis a Vinóval járok, túrázni az XJR-rel megyek, tavaszra meg elkészül a Cougar. Hát igen, nekem ez már így is kicsit sok. Annyi engedményt azért tennék, hogy házasodás esetén vehetnék egy Fiat Panda 100 HP-t. Akkor anyu vihetné a Tehenet, én meg adnék a száguldásnak.
Andróczi Balázs, autóipari kaszáspók, a Totalcar mázsás lexikona
Milyen autót vennék 2,5 milliárdból? Pokoli nehéz kérdés, és napról napra változik, hogy mit felelnék rá. Szeretem az autókat, mindet más miatt, de azt is tudom, hogy egy fenékkel már kettőt is nehéz megülni. Így ha végtelen sok pénzem volna, sem állnék neki féktelenül gyűjtögetni – a roncsrohasztásnál kevés ellenszenvesebb szokást ismerek – inkább ésszel próbálnék választani a vonzó lehetőségek közül. Azt hiszem, négy autóval meg is elégednék, ennyihez még nem kell hangár, nem kell külön személyzet a gondozásukhoz, elég egy tágasabb garázs a ház aljában, és viszonylag egyszerű eldönteni, hogy épp melyiket használnám épp szívesen.
Természetesen kell egy gép, amivel el lehet gurulni a városba, nem okoz gondot a parkolás, és nem a pótlás sem, ha esetleg sérül. Erre a célra leginkább egy Citroen DS3-ast választanék, 156 lóerős turbómotorral, hogy menjen is, ha kell. Ez a típus nagyszerű futóművével és igényes belsejével egyfelől kellemes élményautó, másfelől élhető környezet – azt hiszem, a hétköznapokhoz nem is kívánnék többet.
A családot persze nem lehet bekényszeríteni egy kiskocsiba hosszabb utazás alkalmával, és az utánfutót is vontatni kell valamivel a versenypályáig – erre a célra más gép való. Itt már hagynám érvényesülni a romantikus szempontokat: mindig szerettem a szögletes autókat, a Volvo 200-as pedig gyerekkori kedvencem – egy szép állapotú 264-es kiválóan megfelelne a célnak. Egy vagyonnal az ember háta mögött egy ilyen régi autót is talpon lehet tartani, és a svéd páncélszekrény kényelmes, hangulatos csatahajó, amely még ma is elfogadható biztonságot nyújt. Mivel hosszú útra együtt ritkán megyünk kocsival – a reptérre meg taxi visz ki – szó sem volna napi használatról, havi egy-két alkalmat pedig röhögve ki kell bírnia.
Ezek után már nem maradt más, mint játékszereket venni. Egyet utcára és egyet pályára. Bár Schumacherré válni öreg vagyok, a pályaversenyzés még mindig vonz, és egy lottónyereményből az ember próbáljon ki mindent, amihez igazán kedve van. Az együléses, nyitott karosszériás versenyautók tetszenek leginkább: egy Osella, vagy egy komolyabb Radical jöhetne szóba, persze miután végigjártam Európa nevesebb versenyzőiskoláit. Utána jöhet az új hobbi – egy-egy klubverseny Európában, vagy csak néhány kör a Hungaroringen, ahogy épp a kedvem tartja.
A képzelt garázs negyedik helyére valamiféle klasszikus utcai versenyautót állítanék, amilyen az ős-BMW M3-as, a középmotoros Renault 5 Turbo Maxi vagy egy Opel Manta 400. Persze szigorúan a gyári versenyfestéssel, homológ csővel, ahogy kell. Egy ilyen géppel is lehet versenyezni, túrákra járni, de arra is jó, hogy az ember csak úgy spontán elveszítse az eszét.
Ezzel persze csak egy töredékét költeném el a nyereménynek, de a mai eszemmel többre nem is vágyom. Persze könnyen lehet, hogy sok pénzzel és temérdek idővel másként gondolkodnék, és megvalósításra váró elborult ötletek mindig akadnak – ha megunnám a konyhakész megoldásokat, talán megépíteném a V6-os Daewoo Ticót, a Trabant formájú V8-as tereprali-versenyautót, vagy valamelyik másik lázálmot, ami a képzeletemben formát ölt.
Vályi István, hivatásos palóc fergeteg és szókimondó kisiparos
Az első gondolat, ami eszembe jutott, az az ilyenkor tipikus annyira-nem-is-sok-pénz a 2,5 milliárd forint. Bár a mai árfolyam akár kedvezőnek is mondható, azért én inkább tartalékolnám bizonyos részét rosszabb időkre is. Ezért óvatosan költekezek. Szerencsére hitelünk nincs és nem is lesz, így a kellemetlen törlesztős játék nélkül vághatunk neki a költekezésnek.
Először is kell egy bődületesen nagy telek, földszintes (mászkáljon a fene a lépcsőkön), energiatakarékos zöld házzal, két óriásschnauzerrel, valahol a telek végében egy privát gokartpályával, ahol akár télen is csapathatunk a haverokkal, ha úgy kívánja kedvünk. Egy fél tucat 100-as, fixes Comer gokart elég is lesz, hozzájuk való pótalkatrészekkel, szöges gumikkal, tárolóval. Természetesen Spa-Franchorchamps miniatürizált változatát építtetném meg, a boxutcában egy sörcsappal és kerti grillel.
Következő lépésként Cselényi Árpád barátommal, a fa nagymesterével, építtetnék egy Carriage House-t, ez a terminus technicus lényegében a beépített tetőterű/emeletű garázsházakat jelenti. Mindezt fából, két fedett és két nyitott beállóval, elég magasat ahhoz, hogy beférjen a csápos emelő. Itt kialakítanék egy remek kis klubsarkot wurlitzerrel (60-as, 70-es évek rock'n roll zenéivel), nagy heverőkkel a falnál kedvenc Petrof pianínómmal, pár PS3-as konzollal és mozgatott cockpitekkel. Amolyan kerti lakként szolgálna, természetesen fűtve-hűtve. Ez mondjuk kiadná 200 millióból vastagon.
Aztán következnének a járművek. Először is egy Radical SR3SL, ez a második legerősebb a brit gyártó kínálatában, full FIA-kompatibilis, kétliteres Ford motorja 300 lóerős, súlya nincs és potom 67 750 fontba kerül. Ehhez kellene majd egy tréler és egy BMW 530xD touring, hogy a feleségem is boldoguljon vele a hóban. Ez olyan 18 millió forintból megáll és spórolunk, mert nem fogyaszt sokat, a nyomaték pedig jól jön, ha cibálom a trélert szerte Európában.
Ezek után beiratkoznék Rauno Aaltonen versenyzőiskolájába, úgy is meghívott már egyszer, azt pedig illik elfogadni. Csak ragadna rám valami attól az embertől, aki feltalálta a scandinavian flick-et és anno egy Röhrl nevű hórihorgas gyereknek adott kölcsönautót, hogy versenyezhessen. Ezek után végigcsinálnék még egy hasonló iskolát Spa-ban vagy Brands Hatch-en, hadd legyen már valami licenszem is, mielőtt ugatni kezdem a versenyzést. Aztán eljárnék a kis szerelvényemmel ide-oda, jól érezném magam.
Télen egy Radical azonban nem használható, így beújítanék egy szép és könnyen szerelhető, becsövezett E30-at. Mondjuk 25i-t, egy M3-at mégsem lenne szívem széthajtani a hegyen, arra a sorhatos M20 a legjobb. A kupás E30 jó alap és megvan egymillió forintból, tökéletes téli hójáró.
A 911-es nem maradhat ki, egyszerűen azért, mert tudom, hogy minden idők leghasználhatóbb, mindennapi sportautója. Egy 408 lóerős 911 GTS ideális. Kicsit keményebb és könnyebb, mint a mezei 911-esek, de még nem trackday-car, mint a GT3 és az RS. Ráadásul szívómotoros, azt pedig a Porsche nagyon érti. És megbízható. 130 ezer euróért már egész pofásat lehet konfigurálni.
A kortalan szépség oltárán is áldozni kell, ezért mindenképpen rágyúrnék egy első szériás E-Type kupéra, amely szerintem minden idők egyik legszebb autója és potom 45 ezer fontért már hozzá lehet jutni. Az igazi orgazmus azonban egy Figoni et Falaschi-karosszériás Delahaye vagy Talbot-Lago volna, soha nem készültek elegánsabb dolgok négy keréken. Egy ilyen 135M a maga független felfügegsztésével, felülvezérelt sorhatos 3,6 literes motorjával korának egyik legsikeresebb versenyautója volt. Jean Francois karosszériája pedig eszméletlen gyönyörű. 225 000 font az ára, de minden millimétere megéri, hiszen egy sárvédőindexében több a stílus, mint a komplett mai Audi-palettán.
Ez annyi mint: 200 millió + 25 millió + 18 millió, valamint 4 millió forint a két iskolára, egy milla az E30-ra, 39 a Porschéra, 16 a Jaguar és mondjuk 90 millió a Delahaye. Az annyi mint: 393 millió forint. Maradna még talán házra, miegymásra, ha eszembe jutna még mondjuk egy Maserati GT, egy hot-roddá épített Skoda Octaviára és persze egy OT64-esre, mert sosem lehet tudni, mi lesz még itt...
Most pedig rohanok a lottózóba, szombaton volt sorsolás és még nem tudok semmit, pedig Fülig Jimmy is megmondta már, hogy a pénz az egyetlen jó, amiből nem árt a sok.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
