Ha vészfékezett már nyüszítve a leállósávban, majd 0,2 másodperc alatt kiugorva furcsa indiántánc kíséretében próbálta tenyereinek sűrű csapkodásával eloltani az ölében izzó tüzet, alighanem egyetért velem: a gépkocsiban való dohányzásnak vannak veszélyei.

hirdetés

Persze nemcsak az autóban vannak kockázatai, hanem úgy általában is.
Ezt ma már maguk a gyártók is elismerik, a kormányok pedig −
elsősorban Észak-Amerikában és Európában − egyre szigorodó
rendeletekkel próbálják visszaszorítani és a magánszférába terelni
a világszerte igen népszerű szokást.

Politikailag korrekt, vagy sem, az én véleményem, hogy a világ
dolgaiban tájékozott, felnőtt emberek el tudják dönteni, mi az, ami
nekik jó, és mi az, ami nem. Ha másokat nem zavarnak, nem
veszélyeztetnek vele, akár dohányozhatnak is. Tudniuk kell persze, hogy
előbb-utóbb megfizetik majd a szenvedélyük árát. A csülök
sokszor jobban ízlik a párolt répánál, a sör valahogy jobban
esik egy kellemes társaságban, mint a víz, helikopterekből
ejtőernyővel kiugrálni jó, az autók pedig úgy füstölnek, mint száz meg
száz dohányos.

Én még nem találkoztam egyetlen ezredik születésnapját ünneplő
vegetáriánussal, jógázóval, bicsérdistával, hosszútávfutóval,
fényevővel (na, azzal pláne nem), pedig biztosan apait-anyait beleadtak
a hosszúélet-projektbe. Nyugodtan rá lehetne ragasztani
a hivatalos egészségügyi figyelmeztető matricát minden újszülött
bársonyos, illatos popsijára, hogy "Az élet halálhoz vezet!". Sokkal
fontosabb kérdés, mennyit élünk a halál előtt, mint hogy van-e
élet a halál után. És most nem az évek számára gondolok − bár
kétségtelen, hogy rendkívül hasznos és helyénvaló, ha látjuk felnőni
gyermekeinket és unokáinkat −, hanem az intenzitásra. Hogy van-e
térfogata, tartalma az életünknek, hogy tudunk-e melegíteni, mint
a kályha, ragyogni, legalább néha, mint a Nap. Ehhez képest
másodlagos, hogy cigarettával-e vagy anélkül, bár természetesen nem
lényegtelen.

Szakterületünknél, a közlekedésnél maradva én három részre
bontanám az autóban történő dohányzás témakörét.

1. A dohányzó autós, mint potenciális baleseti
veszélyforrás

Közlekedési szempontból nyilvánvalóan ez a kérdés legfontosabb
vetülete. A dohányzással alapvetően ugyanaz a baj, mint
a mobiltelefonálással, a rádió tekergetésével,
a benzinkúti egyenszendvics majszolásával és az utastérbe tévedt
darazsak kergetésével: bizonyos mértékig elvonja a figyelmet
a vezetéstől. Elővesszük a cigisdobozt, kiveszünk egy szálat,
nyomkodjuk a szivargyújtót, keresgéljük az öngyújtót vagy
a gyufát, a lángra koncentrálunk, félig lehunyt szemekkel
hosszan beszívjuk az első slukkot − tömegbalesetet lehet előidézni
ennyi motoszkálással.

Megátalkodott láncdohányosok átlag negyedóránként veszélyeztetik e
műveletsor következtében a körülöttünk haladó autóstársakat.
A figyelem elterelődésének szélsőséges, de nem példa nélkül álló
esete, amikor a cigarettából kiverődött parázzsal küzdünk, nehogy
kigyulladjon a padlószőnyeg, az ülés, esetleg mi magunk. Na, ebből
nagyon komoly galiba lehet, akár azt is bemutathatjuk, hogyan lehet
cigaretta és autó segítségével embert ölni.

Hozzá kell tenni ugyanakkor azt is, hogy a cigaretta sok
dohányosnak segít, hogy leküzdje a stresszt és összeszedettebben
vezessen. A dohányzásnak ugyanis a hosszú távú súlyos
egészségkárosító hatásai mellett rövid távú pozitív hatásai is vannak –
különben miért gyújtana rá bárki is? Kísérletekkel bizonyították, hogy
a nikotin bevitele elősegíti a koncentrálást, oldja
a szorongást és javítja a kedélyállapotot, ami vezetés közben
nem biztos, hogy hátrány.

Egy gerillavideó szerint a közlekedés sokkal több kárt okoz,
mint a dohányzás

A mérleg azonban összességében alighanem negatív, amit az is igazol,
hogy jó pár országban komolyan fontolgatják: be kellene tiltani
a dohányzást a gépjárművekben. Ausztráliában és Kanada egyes
tartományaiban elkészültek a törvényjavaslatok, már csak
a honatyákon múlik, lesz-e tilalom. Nagy kérdés persze, hogyan
lehet ellenőrizni egy ilyen rendelet betartását, és hogy van-e joga
ilyen mélyen beavatkoznia az államnak polgárai magánszférájába. Ha
vállalati a kocsi, az persze más szituáció: szép számmal vannak
olyan cégek a világban, amelyek nem engedélyezik munkatársaiknak
a füstölgést a vállalati autókban.

Hogyan kerüljük el, hogy anyagi kárt és sérülést okozzunk másoknak
az autóban való dohányzás következtében? Ennek csak egyetlen módja van.
Ha rá akarunk gyújtani, álljunk meg egy parkolóban, autós pihenőben,
bekötőúton − valahol, ahol nem zavarjuk a forgalmat, és
a forgalom sem zavar bennünket. Ha már mindenképpen muszáj, ott
gyújtsunk rá, lehetőleg a szabad levegőn, és ne az autóban. Közben
esetleg kicsit tornázhatunk is... Na jó, vicceltem.

2. A dohányzó autós, mint kulturálatlan egyén

Ez a pont nem csak a dohányzásról szól, inkább az
általános kulturálatlanságról. Aki a cigarettacsikket kihajítja az
autójából, kidobál mást is: papír zsebkendőt, csokipapírt, rágógumit,
pillepalackot, bármit, ami a keze ügyébe esik, és úgy gondolja,
felesleges. Ebben a siralmas, nyugat-balkáni szemetelésben
a csikk még a kevésbé ártalmas tárgyak egyike, hacsak nem
gyújtjuk fel vele az árokpartot vagy az út menti erdőt. A dohány
is, a papír is gyorsan elmorzsolódik, szétázik, míg egy
pillepalack, egy nejlonzacskó hosszú évek alatt sem bomlik le.

Szíves-örömest kijelenteném, hogy ez a csikk- és
szeméthajigálás csak egy törpe kisebbség rossz szokása, de
tapasztalataim szerint sajnos részt vesz benne nagyon sok derék
autótulajdonos, akik, amikor nem dobálóznak éppen, biztosan nagyon
rendes családapák, jó szakemberek és aktív választópolgárok. Egy
felmérés szerint a dohányzó magyar autósok negyede nyíltan
bevallja, hogy kidobja a csikket az autóból. Na ja, további
hetvenöt százalék meg nem vallja be, csak dobál. Hajigálnak Trabantból,
pöccintenek Mercedesből, dobálnak az orvosi ügyelet Nivájából és az
Orbáncfű Patika Pajerójából. De mit is várhatunk egy olyan néptől,
amelynek számos tagja képes az otthoni szemetet gondosan, szakszerűen
fekete nejlonzsákokba gyűjteni, és ahelyett, hogy a kukába dobná,
megautóztatni, és belevágni az árokba valahol? A csikkdobálás
undorító szokás, de csak része egy nagyobb problémának.

Hogyan kerülhetjük el, hogy szemetelő tahónak nézzenek bennünket?
Na, ez tényleg egyszerű: ne szemeteljünk! A csikkeket
a hamutartóban gyűjtsük, amit a megfelelő helyen ürítünk.
Számos autótípusban már nem alapfelszereltség, hanem az opciós listán
található a hamutartó. Ha dohányosok vagyunk, rendeljük meg. Ha
van pénz cigire mindennap, ötévente egyszer lehet hamutartóra is.

3. A dohányzó autós, mint egészségre ártalmas lény

A dohányzás kockázatos tevékenység, és ma már közmegegyezés van
idehaza is, hogy a dohányosnak nincs joga arra, hogy másokat is
kitegyen ennek a kockázatnak. Egyszerűbben: nem gyújtunk rá olyan
emberek jelenlétében, akik maguk nem dohányoznak, és semmiképpen nem
cigarettázunk gyerekek társaságában. Ugyancsak sok kísérelttel igazolt
tény, hogy a passzív dohányzás, vagyis mások cigarettafüstjének
a belégzése majdnem olyan veszélyes, mintha az ennek kitett
személy maga is cigarettázna.

Floridai társadalmi célú hirdetés az autóban való dohányzás
ellen

Az autó szűk légterében ez a hatás felerősödik, így
a belőle fakadó kockázat is megnő. Ha igazán szeretjük
családtagjainkat, gyerekeinket, ismerőseinket, ha komolyan gondoljuk,
hogy mindent megteszünk az egészségükért, a komfortérzetükért,
akkor nem tesszük ki őket ilyen veszélynek. Ez annyira magától
értetődő, hogy nem is ragozom tovább. Önök viszont megtehetik
ezen a blogposzton .