Ahogyan a tavalyi, úgy az idei Forma–1-es szezonban is a Kanadai Nagydíj hozott fordulópontot a világbajnoki küzdelemben. Meglehetősen hiányos volt a sprintverseny rajtrácsa, ugyanis négyen is a bokszutcából vágtak neki a 23 körös távnak: a hétvége elején mormotát gázoló Alexander Albon (Williams), Pierre Gasly, Oliver Bearman (Haas) és Valtteri Bottas (Cadillac) is csak utólag eredt a mezőny után.
A sprintkvalifikáción 68 ezredmásodperces előnnyel elért elsőségét kihasználva George Russell simán elkapta a rajtot, sőt, csapattársának, Andrea Kimi Antonellinek a mclarenes Lando Norrisszal szemben kellett védekeznie a rajt után. Az olasz azonban alig néhány kör alatt Russell nyomába eredt,
a 6. kör elején meg is volt az első pengeváltás, aminek következtében össze is ért a két Mercedes.
Videón Russell és Antonelli csatájának első felvonása:
THIS. MOMENT. 😱#F1Sprint #CanadianGP pic.twitter.com/bwYtMUEc6g
— Formula 1 (@F1) May 23, 2026
Antonelli így a fűre került az 1-es kanyar féktávján. A 19 éves pilóta azonban nem adta fel, és a 8-as kanyarban újra megpróbálta az előzést, de túlcsúszott, ennek következtében pedig Norris is elé került. Antonelli többször is hangot adott nemtetszésének a csapatrádión: megjegyezte, hogy Russell kiszorította őt a pályáról, és ez „nagyon piszkos húzás” volt tőle – ezután nemcsak Peter Bonnington vezető versenystratéga, de Toto Wolff csapatfőnök is próbálta nyugalomra inteni a versenyzőjét.
Videón Russell és Antonelli csatájának második felvonása:
A crucial moment in the Sprint! 🤯
— Formula 1 (@F1) May 23, 2026
This is the view from Antonelli's onboard of the earlier moment at Turn 10 💨#F1Sprint #CanadianGP pic.twitter.com/mPdpPlT66W
Russell és Antonelli csörtéjét követően egy időre szétszakadt az élmezőny, azonban az utolsó öt körre hármas csata alakult ki a győzelemért. Az utolsó körre fordulva Antonelli megpróbálta visszaszerezni Norristól a második helyet, de az 1-es kanyar külső ívén lecsúszott a fűre, majd azon átszánkázva kénytelen volt visszasorolni a címvédő mögé.
AROUND THE OUTSIDE... 👀
— Formula 1 (@F1) May 23, 2026
Antonelli tries on the outside of Norris, but goes deep and into the run-off! 💨#F1Sprint #CanadianGP | LAP 23/23 pic.twitter.com/oCZeKtI9pe
Ennek köszönhetően Russell lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, így megnyerte a sprintfutamot Montrealban.
Norrist intették le másodikként, Antonellit pedig harmadikként, így a világbajnoki pontversenyben két ponttal csökkent a különbség a Mercedes pilótái között, vagyis az olasz a jelen állás szerint 18 pontos előnnyel vezet. Antonelli azonban a leintés után ismét rázendített a rádión. „Jó tudni, ha így kell versenyeznünk” – jegyezte meg pikírten. Ezután megint Wolff kapcsolódott be a beszélgetésbe: „Kimi, erről nem most kell beszélnünk. Majd beszélünk róla csapaton belül, de semmiképpen sem a rádión, rendben?” – csította a 19 éves felfedezettjét az osztrák csapatvezető.

Az utolsó körökben Oscar Piastri (McLaren) még levadászta Lewis Hamiltont (Ferrari) a negyedik helyért, majd a hétszeres világbajnok a csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben is veszített egy pozíciót. Max Verstappen nem tudott elmozdulni a rajtpozíciójából, tehát maradt a hetedik a négyszeres világbajnok, viszont a másik Red Bullnál motorgondok jelentkeztek, ezért Isack Hadjar nullázott. A francia problémáiból Arvid Lindblad profitált, mivel a Racing Bulls újonca az utolsó pontot érő nyolcadik helyen futott be.
A pontszerző helyeken kívül érdemes említést tenni Sergio Pérezről, aki a 12. helyen hozta be a Cadillacet, ami az új csapat eddigi legjobb eredményét jelentette volna. Habár a mexikóinál működtek a lágy gumik, mégis ott van az a volna: a leintés után 10 másodperces időbüntetést szabtak ki rá, amiért egy korábbi csata során leszorította a pályáról Liam Lawsont (Racing Bulls), így hivatalosan a 14. pozícióban rangsorolták.
| Poz. | Versenyző | Nemzetiség | Csapat | |
|---|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | brit | Mercedes | 23 kör |
| 2. | Lando Norris | brit | McLaren | +1,272 mp. |
| 3. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | +1,843 mp. |
| 4. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren | +9,797 mp. |
| 5. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | +9,929 mp. |
| 6. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | +10,545 mp. |
| 7. | Max Verstappen | holland | Red Bull | +15,935 mp. |
| 8. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls | +29,710 mp. |
| 9. | Franco Colapinto | argentin | Alpine | +31,621 mp. |
| 10. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Williams | +36,793 mp. |
| 11. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls | +1 p. 1,344 mp. |
| 12. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | +1 p. 1,814 mp. |
| 13. | Esteban Ocon | francia | Haas | +1 p. 4,209 mp. |
| 14. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac | +1 p. 10,402 mp. |
| 15. | Nico Hülkenberg | német | Audi | +1 p. 12,158 mp. |
| 16. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin | +1 kör hátrány |
| 17. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac | +1 kör hátrány |
| 18. | Oliver Bearman | brit | Haas | +1 kör hátrány |
| 19. | Alexander Albon | thai | Williams | +1 kör hátrány |
| 20. | Pierre Gasly | francia | Alpine | +1 kör hátrány |
| 21. | Isack Hadjar | francia | Red Bull | +3 kör hátrány |
| Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin | kiesett |
A vasárnapi Kanadai Nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzést magyar idő szerint szombaton 22 órától rendezik meg.
Program – Forma–1 Kanadai Nagydíj, 2026
2026. május 22., péntek
- 18:00–19:30: 1. szabadedzés
- 22:30–23:15: Sprintidőmérő
2026. május 23., szombat
- 18:00–: Sprintfutam (23 kör)
- 22:00–23:00: Időmérő edzés
2026. május 24., vasárnap
- 22:00– : Futam (70 kör)
Borítókép: Bryn Lennon/Formula 1/Getty Images










