Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Sokszor csúsztatták már a Tesla Cybertruck sorozatgyártását, a 2019-es bemutatás után eredetileg 2021 végétől kezdték volna szállítani a meghökkentő külsejű villanyautót, most a hivatalos álláspont szerint 2023 közepe várható, de a Reuters informátorai szerint 2023 vége előtt semmiképpen nem lesz Cybertruck.

Fotó: Nic Coury / Getty Images / Bloomberg

Magyarországon élő olvasónk – hiába volt nagyon gyors a rendeléssel – vélhetően egyáltalán nem kap Cybertruckot törvényi okok miatt, de az amerikai vevők is régóta várnak már, ami mindig tolódik legalább fél évet.

A GMC Hummer EV-ből sincs bőség, de legalább már vannak leszállított példányok

Sovány vigasz, hogy a többi gyártónál sem egyszerűbb a helyzet, a GMC Hummer EV-ről is azt mondják, hogy 783 leszállított darab után a következő 90 ezer előrendelt darabot legalább 2 éves várólistával tudja előállítani, pedig az egy jóval kevésbé feltűnő, aminek nincsenek olyan nehezen gyártható karosszériaelemei, mint a Cybertrucknak.

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.