Egyszerre kombi, buszlimuzin és szabadidő-autó. A marketingmaszlagot jól ismerő olvasóink már rá is vágják a megoldást: újabb crossover (magyarul öszvér) született. Frászt. Inkább személyautós alapokon épített, magasított kombi – nem új találmány az autóiparban. Viszont a Dodge Journey variálhatóságában visszaköszön, hogy távoli rokona minden buszlimuzinok ősapjának, a Chrysler Voyagernek.
A konszernen belül a Chrysler a konzervatív, polgári
értékeket hordozó, míg a Dodge a fiatalos, vagány márka.
A Journey is ezt a faragatlan agressziót hozza
a buszlimuzinok és kombik puhány világába – bár
testvérmodelljeinél jóval visszafogottabban. Hiába a króm
célkereszt a hűtőmaszkon, közepén az öklelő kos szarvaival,
a vaskos kerékjárati szélesítések, a brutális lökhárítók és
a jól kivehető tetőszárny – rögtön látszik, a stílusjegyeket
egy jóérzésű amerikai családanya számára is emészthető formába kellett
gyúrni. Pedig a Dodge a
Viper és a
Charger
márkája, viszont a Journey célcsoportja nem izomautókra indul be,
hanem a tökéletes csokoládés szuflé receptjére. Meg
a nedvességet taszító kárpitokra.
Gyerekesek, figyelem! Ezzel ugyanis elérkeztünk a Journey
legjobb részéhez, az utastér használhatóságához. A beltér tágas,
és szinte végtelen mennyiségű pazar ötletet rejt. Rekesz került
a középkonzol tetejére, a két kesztyűtartóból a felsőt
légkondicionáló hűti. Öblös a térképzseb és a könyöklő alatti
rekesz, minden ülés mellé jutott legalább egy pohártartó. Az igényesebb
hifihez nemcsak Infinity hangszórók, de 30 gigabájtos merevlemez is
jár, amire mind a hét utas kedvenc zenéje feltölthető.
A kipróbált jobbik (SXT) felszereltséghez tartozó fotelok
kárpitozásán nem hagy foltot a kilöttyent ital. Az anyósülés
háttámlája hosszú tárgyak szállításához előrehajtható, az ülőlapja
alatt pedig újabb nagyméretű rekeszt találni. A belső
visszapillantó alól kis panorámatükör hajtható le, amiben könnyen
szemmel tartható minden utas a 4,8 méter hosszú Journey
fedélzetén. És eddig még csak az első üléssorról beszéltünk!
Eggyel hátrébb is pazar a helykínálat. Az Avengernél 12
centivel hosszabb tengelytávnak hála keresztbetett lábbakkal
terpeszkedhet a két szélső utas. Sőt, a félmilliós felárért
kapható hétszemélyesítési csomag része a külön szabályozható hátsó
klíma, így ezt nagycsaládosoknak nem szabad kihagyni. Leghátulra is
viszonylag könnyű bejutni, a középső pad egy kar meghúzására
összecsuklik és előreszánkázik, így elég tágas nyíláson át lehet
hátramászni. Az egész mérhetetlenül egyszerű és könnyen kezelhető:
a fotózáskor segítségemre siető hostess még rémisztően hosszú
műkörmökben is sikeresen abszolválta a mutatványt. Persze
a második sor középső ülését fel lehet venni a modernkori
kínzóeszközök listájára, mert olyan keskeny és annyira kemény
a felülete, hogy azt huzamosabb ideig csak egy gyakorló fakír
viselné el. Cserébe viszont előrehajtva két újabb pohártartót és egy
kényelmes könyöklőt kapunk. Okos ötlet, hogy az első ülések háttámláján
kampó várja a bevásárlószatyrokat. A padlóban tárolórekeszt
alakítottak ki, amelynek műanyag belseje vízhatlan, kivehető és
elmosható, így némi jeget beleszórva hűtőként funkcionálhat.
Mivel a Journey a Voyager rokona, képtelenség olyat
kitalálni, amit a második sor ülései ne tudnának. Szükség szerint
előre-hátra húzogathatók, háttámlájuk alvó pozícióba dönthető.
Természetesen előre is hajthatók, így teljesen sík és 1610 literrel
gigantikus csomagteret kapunk, amely öt üléssel sem kicsi: 783 litert
rámolhatunk bele, és még egy alsó, rejtett rekesze is akad. Pakolni
könnyű, a csomagtérajtó műanyag, ezért egyszerűen
nyitható-csukható, a pakkokat pedig nem kell magasra emelni.
Viszont a befogadóképesség hétszemélyes felállásban minimálisra,
155 literesre szűkül. Csodák márpedig nincsenek.
Még a harmadik sor helykínálatában sem, bár én a magam 176
centijével még egész jól elfértem. Sajnos az ülőlap meglehetősen
alacsonyra került, túl közel a padlóhoz – egy hosszú utazás
fárasztó lenne itt. Aki klausztrofóbiára hajlamos, meg se próbáljon
leghátulra bemászni, előre a fejtámlaerdő, oldalra a vastag
oszlopok és a magas övvonal korlátozza a kilátást. Ide is
jutott pohártartó – kár, mert a mélyedését rejtő műanyag burkolat
hónaljban szorít. Viszont sok kényelmetlenebb, szűkebb hatodik és
hetedik üléshez volt már szerencsém, úgyhogy a Journey-nek azért
bevéshetünk egy kövér piros pontot.
Súlyos megrovás jár viszont az összeszerelés és a felhasznált
anyagok minőségéért. Persze annyiért, amennyibe Amerikában kerül az
autó (3,5 millió forintnak megfelelő dollár listaáron), jó lenne így
is, de a magyar árakon ez a minőség elfogadhatatlan. Kicsivel
7 millió alól indul a Journey, ám a kipróbált, extrásabb
változatokért 8 gurigát kell kicsengetni, ennyiért pedig szebbet-jobbat
remélünk: az eldobható műanyag pohár anyagánál tartósabb burkolatokat
és a kőbaltás ember esztétikai igényességén túlmutató formákat.
Ráadásul bármihez ér az ember, az lötyög, és ki akar esni
a helyéről; nehéz elképzelni, hogy a belső egy tizenéves
testvérpár rohamának néhány hétnél tovább ellenállna.
A Journey busznak jó, nappalinak igénytelen. Ha arra is kíváncsi,
hogy milyen autó, lapozzon!
Minden adott ahhoz, hogy a Journey nevéhez illően kellemes társ
legyen hosszú utazásokhoz. Személyautós, a Chrysler Sebringgel és
a
Dodge Avengerrel
közös műszaki alapok, de amazoknál hosszabb tengelytáv és picit
megemelt karosszéria, VW-eredetű dízelmotor, dupla kuplungos
automatizált váltó, igényes, több lengőkaros hátsó felfüggesztés, mi
kellhet még? Némi zajszigetelés például nem ártott volna, mert az
adagolófúvókás motor
kerepelése állandó – gyorsításnál tolakodó, egyébként visszahúzódó –
útitárs. Szerencsére másik hibáját, az alacsony fordulati gyengeséget
a zseniális
DSG váltó nagyrészt
leplezni tudja. Sőt, annyit javít a tádé élményen a váltó,
hogy én kötelezővé tenném: hála neki, elmarad a hátbavágásszerű
megindulás, lineárisan épül fel a nyomaték. A legjobb D-be
húzni, és utána nem is törődni az egésszel. Már csak azért is, mert
a kormányra nem tettek a kézi kapcsoláshoz füleket,
a váltóbot pedig rémesen hátra került. Utóbbi a hosszú úton
járó és pontatlan kézi váltóra is igaz – még egy érv az automata
mellett, 300 ezer forintos felára ellenére.
A Dodge szerint DSG-vel a fogyasztás fél literrel több, mint
a kézi váltó esetében, de még így is elfogadhatóan alacsonyan
marad egy 1,7 tonna önsúlyú batárhoz képest. A vegyes átlag 6,5
liter/ 100 km a hatfokozatú kézivel, ami városban sem szökik 8,5
liter fölé – a PD TDI-nek azért vannak előnyei.
A menetteljesítményeket illetően a Journey jó átlagot hoz,
méreteihez képest tűrhetően gyorsul, de fürgének nem mondanám.
A zöldhullámot gond nélkül tartja, de ennél nagyobb bravúrt ne
várjunk tőle. A fék se rossz, elöl-hátul tárcsa,
vészfékasszisztenssel és elektronikus fékerő-szabályozással, de azért
beletaposva közel sem olyan, mintha betonfalnak mennék.
Ami a haladás élményét illeti, a Journey fényévekre van az
európai ízlésvilágtól. A hangolás döbbenetesen fura, mert lassú
tempónál a kisebb egyenetlenségeket alig szűri meg, csak 60 km/óra
felett vasal a rugózás, hosszabb úthibákon pedig egyenesen
hintázni kezd. Kanyarokban sem sokkal jobb a helyzet.
A kisebbik gond, hogy az első kerekek képtelenek átvinni
a motor erejét az útra. Nagyobb baj a karosszériadőlés, ami
még tapasztalt vitorlázókra is a frászt hozza. Húzósabb kanyarban
akkorát dől a felépítmény, hogy úgy érezzük: a visszapillantó
tükör alsó sarka már az aszfaltot karcolja. Mintha kemény rugók, puha
lengéscsillapítók és hatástalan kanyarstabilizátorok dolgoznának
a futóműben. Persze a Journey nem kanyarvadászatra született,
de a
Ford S-Max se,
azzal mégis lehet haladósan autózni.
Apropó S-Max: a Ford nagy és vagány buszlimuzinja
a Journey legnagyobb problémája. Ugyanazért az árért kulturáltabb
dízelmotort, igényesebb utasteret és európai vezethetőséget kínál
a kék ovál, így számomra nem is kérdés, melyiket választanám
a családi létszám hirtelen megugrása esetén. A Dodge parádés
variálhatóságával, szuper automatájával és gazdag felszereltségével
csak akkor tudna labdába rúgni, ha jelentősen olcsóbb lenne. Mint
a független importőrök kínálatában.
Dodge Journey Amerikában
Magyarországra hivatalosan csak a kétliteres
dízelmotorral és elsőkerék-hajtással jön a Journey,
a
gyártó weboldala szerint
sokkal többféle változata létezik. Kint az alap egy 2,4
literes, soros, négyhengeres benzinmotor, ötös kézi váltóval
vagy négyfokozatú, hagyományos automatával. Persze ez is csak
elsőkerék-hajtásos. Kint a nagyobbik motor 3,5 literes
V6-os, hatfokozatú, szintén hagyományos automata váltóval.
Ennek létezik az elsőkerekes mellett összkerékhajtású verziója
is. Mi, szegény európaiak a csúcsfelszereltségből is
kimaradunk, az R/T-hez 19 colos könnyűfém felnik, bőrülés,
kulcsmentes indítás és egyéb finomságok járnak. 4,5
millióért.
További cikkeink
