A teherautós tulkok először még csak dudáltak, aztán kiszálltak, és üvöltöztek is velünk. Pedig csak telitankoltunk két dízelautót, igaz csurig. Aki próbálta ezt gázolajjal, tudja miről beszélek. Hogy bő száz kilométeres tesztelés után a Citroën AX-be, vagy a Mazda 2-be kellett-e többet visszatenni? Kiderül a végén.

hirdetés

Milyen üdítő, amikor a mind inkább az ólombányák kifosztására
szakosodó autógyárak között akad egy, amelyik a fejéhez kap, és
megvilágosodik: ha kisebb a tömeg, nem kell akkora motor, kezesebb
lesz a kocsi, jobb a rugózás, szerényebb az emisszió.

Most legutóbb a Mazdát szállta meg a józanság, ennek
folyománya a 2-es modell. Ezer
teszt és
bemutató
született már erről az autóról, volt nálunk kicsi- és nagymotoros,
spórkivitel és csilivilis. Kínunkban már néha röhögtünk
a szerkesztőségben: véresen gáz ennyi tesztet írni ugyanarról az
autóról, vagy akár ugyanannak enyhe mutációiról.

De mit tegyünk, Mazda 2-vel mindig jó járni, ráadásul a Mazda
PR-ese olyan óriási vehemenciával tukmálja ránk ezeket az autókat, hogy
félünk: azonnal harakirit követ el, ha egyszer nemet mondunk. Amikor
tehát a látóhatár széléről nemrégiben beúszott a dízelmotoros
Mazda 2, nem menekülhettünk előle. Elhoztuk.

Mit írjunk róla? A motor az az egyenszerkezet, amit manapság
szinte az összes kisautóba beszerelnek. Oké, így talán túlzás, de
a
Peugeot, a
Citroën, a
Ford,
a Mazda talán elég széles spektrumnak mondható. Egynégyes
turbódízel a ma kötelező közös nyomócsöves befecskendezéssel, 68
lóerővel.

A Mazda 2 meg a Mazda 2. Tényleg extrém könnyű, így dízellel
sem üti meg az egy tonnát, miközben a
Citroën C3,
Kia Rio,
Chevy Aveo mind 1,1
tonna körüli. Igaz, a
VW Polo
dízelmotorral is alig nehezebb a mágikus ezresnél, a
Nissan Micra,
valamint az új
Honda Jazz is ekörül van – igaz, utóbbiakból nincs dízel. Márpedig
a dízelség mindig dob a kilókon. Maradjunk annyiban:
a Mazda 2 napjaink talán legkönnyebb, családi használatra is
alkalmas méretű gázolaj-vedelő kiskocsija.

Egyébként barátságosan tágas, viszont barátságtalanul műanyagos
belsejű, a magas övvonal és a fekete színek miatt ráadásul
elég komor belsejű is. A kesztyűtartója ügyes: kinyitva öblös,
becsukva pedig a fedeléből szabadon marad egy lapos rekesz, ahová
térképet, újságot, iratokat tehetünk. A kis ablakok miatt
a belső tér sem melegszik fel túlságosan (az egyetlen nagy
üvegfelület a szélvédő), a kevés meleggel pedig hamar
megbirkózik a klímaberendezés. Viszonylag rövidek, de egész jók az
ülések, a kaszni masszív, kis zöttyenőkön kellemes, nagyobbakon
túl feszes a rugózás. És persze szélzaj alig van, inkább
a motor darálását hallani, ami főleg gyorsításokkor zavaró. Kis
dízel, mit vártak tőle?

A kis tömeg miatt meglepően összeszedetten mozog, irtó jól tapad,
bár a kormányzásában van valami kellemetlen gumisság, mintha az
első kerekek nem követnék azonnal a volán elmozdítását. Engem ez
zavart, sokan észre sem vették, a hiba tehát valószínűleg nálam
van. Túl sokat vártam e nagy súlycsökkentéstől.

A futómű hangolása a legjobb, olyan, mint minden újkori Mazdáé.
Ha az ember elsokall egy kanyart, és elveszi a gázt, a kocsi
magától szűkíti az ívet. A 2-esnél ez a jelenség elég erős,
kezdetben zavaró is lehet, de tény, hogy biztonságos. És aki
hozzászokik, nagy örömét leli majd abban, hogy finom gázelvéttel
mozgatja bele az autót az ívbe. Nekem nagyon tetszett.

Sajnos a 68 lóerő még a csekélyke egy tonnának sem méltó
ellenfele. A százra tizenöt és fél másodperces gyorsulást ma már
egy furgon sem akasztja ki a szobája falára, a 162 km/h-s
végsebességet pedig utoljára az én gyerekkoromban tartották
szenzációsnak, pedig az már elég rég volt. A Mazda 2 ezzel
a dízellel városban egészen ügyes – mert hamarább húzni kezd, mint
a benzinesek – de országútra érve elhervad. Ráadásul
a váltója sem annyira pontos, mint a benzineseké.

A fogyókúra nem a huszonegyedik század találmánya, talán nem
mondok újat. Ott van például a Citroën AX. Azt is viszi francia
dízel, ráadásul éppen 1.4-es (katalizátorral 50 lóerős), az is korának
az egyik legkönnyebb kisautója volt, egyik nagy újdonságaként például
a műanyagból készült csomagtérajtót tartották számon. És akkoriban
úgy vélték, éppen elég nagy egy család szűkös furikázására. Minden,
akárcsak a mai Mazda 2 1.4 CD-nél.

Adta magát az összehasonlító: azt a bőrt húzzuk le dízel Mazda
2-ről, ami a legízletesebb, csináljunk hát vele fogyasztási
versenyt! Felhívtuk ismerősünket, Alarm Petit, akinek három Citroën AX
dízele is akad otthon. Egy makulátlan, eltéve a XXII. századnak.
Egy készülőfélben, saját magának. Egy pedig napi használatban, jórészt
feleséges autóként, műszakilag karbantartva, küllemileg megtörve bár,
de büszke, matt piros motorházfedéllel.

Egy délutánba nyúló tesztelésnek mindent el kell döntenie.
Takarékosabb-e az ultratechnikás motorú, 2008-ban szuperkönnyű kisautó,
vagy a csigás emelők komplikáltságával vetélkedő, régi
papírkonstrukció is megnyalja még a sót? A terv: színültig
tankoljuk mindkettőt, Érdről kihajtunk az M7-esre, lezúzunk
Székesfehérvárig. Ott biztosan találunk valami jó kis dugót
a belvárosban, belevetjük magunkat, cirkulálunk egy fél órát, majd
nyugiban hazajövünk a régi 7-esen.

Az érdi tankolásnál jött a bevezetőben már említett, ominózus,
dudálós-anyázós epizód, nem mintha több időt raboltunk volna el, mint
egy nagyobbacska teherautós, aki a kétszázötven literes tankot
tölti fel, számlát és pályamatricát kér, majd kártyával fizet.
Dízelautót egyébként nagyon nehéz csurig tölteni, mert a gázolaj
sokkal jobban habzik, mint a benzin. Sokat tököltünk azzal, hogy
színültig legyen mindkét kocsi beöntője. Akkor nyilvánítottuk telinek
a tankot, amikor már fél perce néztük a cső végét,
billegtettük az autót, és még mindig láttuk a gázolaj
felszínét.

Mindenütt egyszerre indítottuk, egyszerre állítottuk le
a motorokat, a fotózások alatt mindkét kocsi alapjáraton
rotyogott. Én vezettem az AX-et, nehogy a dörzsölt tulaj (aki
valójában abszolút nem ilyen) ügyes lábjátékkal és váltókezeléssel
elcsaljon fél litert. Húzattam, padlóztam a gázt, ugyanúgy
vezettem, mint a saját autómat. Alarm Peti viszont túlságosan is
óvatos volt, sokszor lemaradt, amikor mellettem jött, hallottam, hogy
nem használja ki a Mazda 2 blokkjában szunnyadó lóerőket. Még
noszogattam is.

A pályán 120-130-at toltunk, kis fotózkodás a Székesfehérvár
táblánál, majd elkezdtük üldözni a dugót. Hamar megtaláltuk. Bár
olyan epikus leragadást, mint amilyet a múltkor a Mechwart
tértől a Bem rakpartig egy óra tíz perc alatt produkáltam
a Pandával, Székesfehérvár nem tudott elénk gördíteni, azért
vánszorogtunk elég sokat. Egyes-kettes-stop. Egyes-stop.
Egyes-kettes-kicsi hármas-megint piros.

Közben egészen megszerettem az AX-et. 190 ezer kilométer után az
ülése már nem az a brazil Lafer bőrfotel, de a rugózás
szenzációs, nem hinném, hogy bármelyik mai kisautóé ehhez fogható
lenne, a Mazdáé végképp nem.

A szívódízel (pláne egy enyhe falsszívás miatt) nem volt
pörölycsapás, ez tény, a váltóról is elég annyit megállapítani,
hogy van, ne menjünk bele mélyebben, viszont meglepően sok a hely,
a zaj pedig minimális. Pályatempónál kifejezetten csendes,
gyorsításnál csak puha morgást hallani, szél- és gördülési zaj alig.
Jobb váltóval, ügyesebb ülésekkel, még húsz lóerővel csodás kiskocsi
lenne, de így sem rossz. Ja, és ne feledjük, az AX saját tömege
szárazon 735 kiló, 245-tel kevesebb a Mazdáénál.

Miután élvezeteset dugóztunk, kikavartunk a város szélére,
körbefotóztuk a kocsikat egy bútoráruház parkolójában, aztán rövid
M7, és Velencétől a régi 7-es műúton folytattuk. Egy másik, kicsit
néptelenebb kútnál tankoltunk Érden, tartva a teherautósok rugós
bicskáitól.

És most dőljenek hátra a székben, vegyenek mély levegőt,
hunyják le a szemüket, menjenek le alfába, dobjanak be egy felest,
vagy meditáljanak, kinek, mi esik jobban. Az elkövetkező percekben
szükség lesz a lélekjelenlétükre. Ommmmmmm_ Ommmmmmm_
Oooooommmmmm_ Megvannak?

Hát akkor vegyük előre az elméletet, azzal is kevéske levegőhöz
jutunk. Amikor 1994-ben a Citroën specifikációit megadták, még nem
a mai, elég sok turpisságot tartalmazó városon kívül/vegyes
üzemben/városban mérési szabvány volt érvényben, hanem egy egyszerűbb
90-nél/120-nál/városban-módszer. Ezeket átszámítani egymásba
lehetetlen, mert a mérési szisztémák is megváltoztak. De azért
lássuk a hivatalos adatokat:

Mazda – 3,7/4,3/5,3 liter (országúton/vegyesen/városban) gázolaj 100
kilométeren

Citroën – 3,3/3,6/4,5 liter (90-nél/120-nál/városban) gázolaj
száz kilométeren.

Ekkor megtankoljuk szépen az AX-et. Túl hamar kattan
a pisztoly, hosszú erőltetés következik – gondolom. Két percig
kattogtatok, kihúzom a pisztolyt, a végéről csurgatom
a lét. Kattognak a másodpercek, mi várunk, lökdösünk, már
a sárvédő metálpirosán folyik a nyál.

Kapaszkodjanak meg: a napi számláló szerinti 115,6 kilométerre
3,46 liter fért be. Hát igen, ezek a kis dízelek elég jók voltak
már akkor is, minden elismerésem. Az AX 1994-ben tudta a piechi
álmot, a háromliteres autót. A fogyasztása ugyanis 2,99
literre jött ki, nekünk, Magyarországon, egy közel kétszázezret futott
példánnyal.

Következik a Mazda. Ugyanaz a kútoszlop, ugyanaz
a póz, nyomom a gázolajat befelé. Hűha, túl vagyunk
a három literen, a Citroën itt már kattant. Átlépjük
a négyet, majd kisvártatva az ötöt is. Sssszzzz_, már hatos
számmal kezdődik a kijelző, és még folyik. Csak kicsivel hét liter
fölött kattan a pisztoly, legszívesebben kihúznám, maradjunk
ennyiben, köszöntem a jelenlétet, mehet mindenki haza, már így is
sok lesz. De a mérés az mérés, színültig kell nyomni. Fél szívvel
csorgatom tovább, lökdösöm, megint csorgatom, mire végre stabilizálódik
a gázolaj-szint a cső végén. 7,43 liter, óra szerint 114,4
kilométerre mérve. Ez bizony 6,49 literes fogyasztás. Sok.

Legyünk kicsivel igazságosabbak. Átlagoljuk a két
kilométer-számláló mérését, így pont 115 kilométeres táv jön ki. Ezzel
számolva már az AX sem háromliteres autó, hiszen 3,01-et eszik,
a Mazda kicsit közeledik hozzá, az övé most 6,46 liter.

Mivel a Mazdában végig ment a klíma (nem segített az
ablakletekerés, ezekbe az újfajta kocsikba alig jön be levegő
leeresztett üvegek mellett), vonjunk le még egy liternyi gázolajat, az
nagyjából reális. Az így kapott 5,46 literrel felülről súroljuk
a specifikált városi fogyasztást, ami ugye, 5,3 l/100 km. Az AX
viszont még a saját, hivatalos, 90-nél mért adatát sem éri el.

Ez lehetetlen. Önmagában a Mazda 5,5-ös értéke sem rossz, végül
is egy klímás, egytonnás kocsival ácsorogtunk a dugóban, cipeltük
a sok légzsákot, éjbíeszt, Euro NCAP-barát gyűrődőzónát, robogtunk
a pályán, előzgettünk is néha. De az AX három litere? Lehetetlen.
Pedig csurtól-csurig mentünk, ketten ellenőriztük a feltöltések
hitelességét. Valami trükk van itt. Megosztom véleményemet Alarm
Petivel, mire elővesz egy köteg számlát.

"Nézd, ezek a legutóbbi tankolásaim. Ezt az AX-et leginkább
arra használjuk, hogy Érden belül elugorjunk a boltba, kisebb
cuccokat elhozzunk. Tipikusan egy-két kilométeres utak,
a legrosszabb fajta használat, hónapok óta most először melegedett
be a motor, csodálkoztam is, milyen jól bírja a pályát. És
nézd, mik jöttek ki" – mutatja Peti a számokat. 4,9-től 5,2-ig
terjedő számokat látok, olyan üzemmód mellett, amikor egy átlagos
benzines kisautó tizenkettőt eszik. Döbbenet.

Na ja, gondolom, most beperel minket a Mazda,
a Citroën-klubtól meg kapunk egy nagy tábla csokit. Kellett nekünk
méregetni.