




Ez a reklámszatyor félig üres
A művelt autórajongó tudja, hogy az Amati se nem kazah exfőváros, mert az Almati, se nem tengeritehén-féle, mert az meg lamantin. A művelt autórajongó pontosan tudja, hogy az Amati a Mazda térdelőrajtból hanyatt esése, egy hamvában halt prémium márka, ami 1992-ben nagyjából 400 millió dollárjába került a hirosimaiaknak. Luxusbrandet indítani tehát nehéz és kockázatos, művelt autórajongóból meg kevés van, kérdezd csak meg az utca emberét, hogy mi az az Amati vagy mi az a DS: utóbbi kapcsán a többség legjobb esetben is a névadó őst fogja elővakarni a halántékából, a 2014 óta önálló francia márkát meg nagyjából ketten.


Villannyal szerethetőbb
Közel 400 kilóval nehezebb, mint a benzines változata, odabent francia kisautós hagyományok szerint nagyon olcsó hatást kelt. Belépőmodellnek szánják a kategóriában, de mostanra alig több pénzért sokkal jobb autót lehet venni nála és a platformtársainál. Mégis imádtam a játékautós kormányát, a vezető felé fordított központi kijelzőt, és egy kicsit darabja lett a TC-történelemnek is – elhozta az utolsó hivatalos Erőmérő forgatás összes maradék cuccát, és még úgyis belefért minden, hogy Bencével és Ricsivel együtt autóztunk vele vissza a szerkesztőségbe.





