rome - Totalcar

Négy hét, és ez Rómába indul

Már csak egy hónap van hátra az indulásig.

Halkan mondom... Talán összeállt

Két hét múlva ilyenkor madárcsicsergésre ébredünk Földváron, kiverjük a szemünkből a csipát a mosdó szélén, mint hamut a nagypapi pipájából – elég az alliterációkból –, azt a három, S-es méretű Tesco-szatyrot, amit összekészítettünk a kéthetes útra (és egyáltalán befér), betömjük a Bianchi fenekébe, a gyerekeket bezavarjuk a hátsó ülésre, mi Katival felhajtunk egy kávét, majd a vásznat a kocsiban a fejünk fölött, lenyúlok a kézifék mellé, szívató fel, indítókar meghúz, és a kamionmentes pályán máris Trieszt felé robogunk, távoli célként Rómát megjelölve piros filctollal a térképen.

Úgy tűnik, elindultunk Rómába

Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk magunkkal.

Kis csuklás után most itt vagyunk

Tegnap (de mire otthon a kollégák kiteszik a posztot, az olvasóknak már tegnapelőtt lesz) alapvetően sima utunk volt Budapestről Balatonföldvárra, ha leszámítjuk a pakolás kitalálásának kínos óráját.

A Ferrarin és az 1420 méteres hágón túl

Utolsó, vasárnap írott posztomban még csak azt ünnepeltük, hogy megérintettük Itáliát, igaz, rögtön fürdéssel kezdtük az alámerítkezést – bocs – azóta viszont már mélyebben járunk az országban.

Róma!

Tényleg csak kicsit bénázott az alapjárat, de egyre többször, no meg gázrángatásra kicsit füstölt is.

1650 km a kisautóval... még büszkén

A legnagyobb dolog: bementünk Rómába.

Megjöttünk, letudtuk a 3200 km-t

A minap ültem az úton készült képek előtt (csak fotóból 8 GB készült plusz még videók), rendezgettem őket, fésültem egybe a különböző fotómasinákkal készült fájlokat a napokra lebontott könyvtárakba, ahogy szoktam minden nagyobb kirándulás után, és bosszankodtam rajta, hogy a feleségem Canonján elfelejtettük beállítani a nyári időszámítást, ezért az ő fotói nem illeszkednek pontosan az én sonys képeim közé. Lido di Pomposa, milyen pompás név Szeretek fotókat rendezni a számítógépen, a szerkesztés, válogatás alatt újra meg újra átélem az utat, néha még jobban el is kap az hangulat, mint amikor ott voltam, idegesen, számolgatva az időt, pereskedve az egymást állandóan ölő fiaimmal, kis félsszel tekintve a járműre, amivel még bármi megeshet az út során. Tehát épp nyakig Perugiában jártam az íróasztal mögött, szinte hallottam a kabócákat és éreztem a számban a zuppa inglese-gombóc ízét, amikor bevillant – hiszen Zuglóban ücsörgök, túl vagyunk már rég az egészen.