






Az önkínzás szépsége
Vácról kecmergek ki egy porig ültetett egyes Golfban. Rég kellett ennyire koncentrálnom autóra: ha a munkás eggyel több felest dobott be, és az ideálisnál magasabbra húzta a csatornafedelet, már el kell rántanom, nehogy felakadjon a koptató. A kocsi 750 kiló, a motor 98 lóerős, és olyan rövid a váltója, hogy 100-nál ötödikben 4000-et forog a motor. Amint tisztul a forgalom, és belátok pár száz úthibamentes métert, visszahúzom kettesbe, és lepadlózom. Azonnal ugrik, 4-5-6 ezer, úristen, mennyire megy, raknám a hármast, de féééééék, jön egy keresztborda.

Egyszer láttam, de az se a' vót
Könnyű olyan veteránról mesélni, amit senki nem ismer. Az ember elmondja, mettől meddig gyártották, esetleg mettől meddig létezett, milyen vezetni, milyen kívül, belül, és az olvasó máris kapott valamit. De mihez kezdjek egy ilyen legendával, mint a Mini Cooper? Ráadásul ha a tesztautó nem is az?