Ha nagy leszek, Boxster leszek

Behajlított bal karommal megérintem az aszfaltot a vezetőülésből, jobbomat pedig akadálytalanul kinyújtom az ég felé. Rendes roadster ez, hát persze. Becsukom az ajtót, kisvártatva az önindító hangja hátulról lopakodik, majd hirtelen rám veti magát a felmorduló motorhang. Számítok rá, mégis elmosolyodom. Hülye gyerek vagyok, úgyhogy muszáj még üresben röfögtetnem egy kicsit, mielőtt elrajtolok. Mindeközben egy zsaru figyeli minden mozdulatomat jobbról, és egy kicsit félek, hogyan reagál majd a tempós kanyarokban. Mármint az autó.

Egy ilyen napot bunkóság túlélni

Amikor kanyarban ellenkormányoznom kellett, arra gondoltam, most aztán rendesen meg vagyok csinálva. Még sosem vezettem ennyire erős sportautót közúton, és nem gondoltam volna, hogy dominaként veri majd szilánkosra férfiúi hiúságom minden összekuporgatott darabkáját.

Nyugodalmas mobilbunker

Hálás autó: csak egyszer hullott szét a motorja

Ez volna Damoklész dízelmeghajtású kardja?
Lelki szemeimmel látom, ahogy a tulajdonosok rettegő tekintettel néznek a címlapra, az előítéletrajongók pedig bekészítik a sós mogyorót. Egy Renault a kétezres évek elejéről, ráadásul dízel, ezt nem lehet kimagyarázni. De sokan vannak, akik szerint nem is kell.

Az én autóm jobb, mint a tiéd!

Mindenki ismer olyan embert, aki állandóan azt bizonygatja, hogy az ő autója a legjobb. Nekem is sokszor kell azt kell hallgatnom másoktól, hogy az ő járműve egy csoda, vallásos áhítattal odavannak a vackukért. Pedig ha az effélének csak egyszer volna akkora szerencséje, hogy megtapasztalja az én gépegységemet, onnan kezdve minden egyes pökhendi megnyilvánulása a sajátjáról a lelkiismerete besározásával járna. Ugyanis rájönne, hogy az én autóm sokkal jobb mindegyiknél. És mivel az öröm úgy a legfinomabb, ha mindenkinek adunk belőle, mesélek egy kicsit a kocsimról, hogy mennyire csodálatos.

Az ideális városi autó, 1 millió alatt

Elődjét az év autójának választották, ráadásul még Giugiaro formatervezte. A második generáció fészliftje már úgy néz ki, ahogy, viszont gyakori típus a használtpiacon, a motorválasztéknál pedig csak a tárolóhelyek száma nagyobb a beltérben. Ráadásul benne van a legendás gomb, amitől a kormányzáson kívül a női szívek is ellágyulnak.

Egy stílusos kocka

Ki a rosseb vesz meg ilyet?!

Abban a korszakban készült, amikor állítólag a legpocsékabb francia autókat gyártották. Nem különösebben kirívó formaterv, és a vezetésétől már ránézésre sem fog kiugrani a szívünk a helyéről. Ki a rosseb vesz meg egy ilyet? Én.

Még száz ló, és jöhet!

Az élet tele van meglepetésekkel. Aki évtizedekkel ezelőtt megvett egy olcsó, hátsókerék-hajtású Toyotát, jó eséllyel nem befektetést látott benne, csak egy autót, ami megbízhatóan szolgálja. Erre tessék, mára minden japán autó, amiben van kardán, egyre értelmezhetetlenebb összegekért cserél gazdát.

Családi Celica

Van nekem egy Carinám. Könnyen emészthető külsejű, fejedelmi méretű beltérrel és csomagtartóval, vízágyhoz hasonló futóművel, öt bemenettel. Kényelmes, tágas, lassan járok, tovább érek. Van mellette egy Celicám. Kifejezetten szép jármű, hátul gyárilag két gyereküléssel, elviselhető méretű csomagtartóval, kanyarmolesztáló futóművel. Átélhetem vele, milyen, ha megülnék egy légkalapácsot, és elöl tulajdonképpen el is lehet férni az ámokfutáshoz. Csodálatos kontraszt. Sosem jutott eszembe, hogy keresztezzem őket, de nem is vagyok japán.

Forza Hisztéria

Ercole Spada biztos nem emlékszik már rám, pedig ő rajzolt meg még a nyolcvanas években. Mindegy, végül is nem vagyok egy Alfa 2600 SZ, azt még biztos ma is bele tudná korcsolyázni a jégbe, ha nem volna 80 éves. Mivel másoknak sem vagyok már ismerős látvány, így gondoltam elmesélem mindenkinek, hogy megy sorom mostanában. Meglásd, nem lesz egy unalmas történet, mellé akár be is készíthetsz egy Cannolót, jól fog csúszni hozzá.

Amikor Kína nem ereszt

A problémákat meg kell oldani, nem kell előlük menekülni. Más a helyzet azonban, amikor nem az autó tehet arról, hogy nem tud megmozdulni.