Tragédiával is végződhetett volna az a mintegy 100 kilométeren át tartó ámokfutás, amely azzal kezdődött, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. Erről június 25-én a kora délutáni órákban tettek bejelentést a rendőrségen, utána perceken belül a GPS-koordináták alapján több egységet is ráállítottak.
Rövidesen a mozgásban lévő furgon nyomára akadtak, azonban a sofőr a megkülönböztető jelzésekre nem megállással reagált, hanem a gázra lépett. Több járőrautó követte, ahol további egységek csatlakoztak be a hajszába.
A menekülés során a sofőr helyenként – autópályán és főutakon – a 180 km/h-s sebességet is elérte.
A többi közlekedő biztonságára ügyelve a rendőrség eközben lezárta a lehajtókat és a becsatlakozó utakat, és volt, ahol elterelték a forgalmat is. Végül az M3-as autópálya egyik terelésénél ért véget az üldözés, ahol a kisteherautó a terelőtábláknak ütközött.
A volánnál ülő 15 éves fiú és utasa, egy 14 éves lány először futva próbált elmenekülni a helyszínről, de néhány percen belül elfogták őket egy közeli szántóföldön. A párost ezután a Debreceni Rendőrkapitányságon állítottak elő, ahol a fiút és a lányt egyaránt jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A bíróság a sofőr esetében bűnügyi őrizetről döntött, míg a lány szabadlábon védekezhet – írja a Police.hu.
Mindemellett lopás miatt is felelniük kell a tinédzsereknek, miután kiderült, hogy az autóból némi készpénz is eltűnt. A fiatal fiúval szemben ezeken kívül közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és más szabályszegések miatt indult még eljárás.
Borítókép: Police.hu/képernyőkép









