Tárgyalások zajlanak Christian Horner, a Red Bull korábbi, tavaly nyáron elbocsátott csapatfőnöke és a BYD között, miután a kínai autógyártó az utóbbi időkben egyre gyakrabban kacérkodik annak gondolatával, hogy saját csapattal induljon a Forma–1-ben.
A RacingNews365.com és a The Race arról számolt be, hogy Horner folyamatosan keresi az F1-es visszatérés lehetőségét, mert úgy véli, neki még befejezetlen ügye van a bajnokságban. Sokat lendíthet az ambícióin, hogy nemrégiben tanácsadóként csatlakozott az Oakley Capital vezető magántőke-befektető alaphoz, mely számos sportágban érdekelt, többek között vitorlázásban, padelben és golfban.

Horner több vasat is a tűzben tarthat, legalábbis erre lehet következtetni az alapján, hogy sajtóértesülések szerint aktív érdeklődést mutat az Alpine részvényeinek 24 százaléka iránt, melytől az Otro Capital befektetési csoport szeretne megszabadulni. Ennek sorsáról a következő hetekben születhet döntés, de úgy tudni, hogy ajánlatot tehet rá a Mercedes is, mely éppen a Red Bull mintájára indítana B-csapatot.
A két portál értesülései szerint a napokban Horner a BYD meghívására járt Dél-Franciaországban, ahol nemcsak a monacói Forma–E-versenyre látogatott el, de a Cannes-i Filmfesztiválon is megjelent. Az eseményen Horner találkozott Stella Livel, a BYD ügyvezető alelnökével – igaz, a találkozó során nem kapott azonnali zöld utat az F1-es projekt, de állítólag pozitív mederben folytak a tárgyalások.
A korábbi beszámolók még nem írtak egyértelműen arról, hogy a nulláról építene-e fel egy csapatot a BYD, vagy egy meglévőt vásárolna fel, de a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, hogy a kínaiak tizenkettedik csapatként érkeznének meg a rajtrácsra.
Borítókép: Illusztráció: Anna Barclay/Getty Images









