Fotó:
Papp Tibor / Totalcar
Mögöttem az utódom. Az 1996-2003 között gyártott második generáció a Punto I rövidített padlólemezére épült
Mindent az ellipszis ural, nincs céltalan vonal egy sem
A drágább verziókban ott a ködlámpa, de ez a sokat látott darab a lehető legfapadosabb: egy lufi, két villanyablak, kész
A koptatócsík sajnos kiment a divatból. Pedig a ma divatos nagy ólajtók hasznát vennék
Finoman metszett fényszórók, krómozott maszk, nekem tetszik az új is
Nagyobbnak tűnik, az is, de belül nincs olyan nagy különbség köztük
Új és 11 éves. A régi iszonyatosan tartós és olcsón fenntartható kisautó, az új modernebb és elegánsabb
Szaloncukor és olasz játékosság a Rakparton
Ebből könnyű lesz Chryslert faragni
Az új Panda padlólemezére épül, az is szép lett, ez is elég egyedi és kellemes forma
A fejlődést nem lehet megállítani, sok esetben nem is kell. De a kényszerből kitalált új megoldások nem mindig válnak be
Egy jókora darab plasztik a lökhárító és az orr, ha törik és nem javítható, akkor cserélni kell egészben
A bumszli fenék olyan, mint egy harmincas évekbeli versenyautóé
Szép ívek, ezt a sárvédő-domborulatot örökölte a háttérben álló nagyapjától
A kilátás hátrafelé - a mai divatnak megfelelően - nem valami fényes, hölgyeknek segít a tolatóradar
Ne tévesszen meg senkit a túlnyúlás, elég városálló a hasmagasság
A dupla napfénytető sokkal világosabbá teszi a sötét belteret, remek extra, csak javasolni tudom
Annyira kedves, aranyos, szerethető kis dolog... Amíg nem közlekedünk vele
Két henger, 875 köbcenti, turbó. Az 500-asban vicces, itt kínos
Légbeömlőben kandikál a csavar
A régi Ypsilon fiatalos, barátságos és a textilbetétnek köszönhetően egyáltalán nem olcsó hatású
A műszerfal szélességében húzott mély vályú iszonyatosan egyszerű és legalább annyira praktikus
Rejtett kilincs a hátsó ajtón, szürkeség-feketeség odabent
A középre helyezett váltókar praktikus megoldás, de vannak hátrányai...
...ilyen az irdatlan nagy kitüremkedés, ami a szerkezetet rejti. Annak a helynek így híján vagyunk
A félliteres palack már nem fér el a pohártartóban
Hab a tortán a Fiat robotizált váltója
Egyzónás, könnyen kezelhető, de a fényes felületen minden meglátszik
Kellemes kis városi 8,3. Nem szívesen írom ide, de a 14 éves, 240 lóerős automata Volvóm fix 11-el jár el. Papp Tibi Avensise pontosan ugyanennyit fogyaszt. Hol itt a fejlődés?
Szemnek kellemetlen számok előhívója
City módban ránézéssel elfordítjuk a kormányt. A Magic Parking rendszer jól működik, de van úgy, hogy nem tud mit kezdeni a padkával
A feláras navigáció csatlakozó aljzata
Trendinek tűnik a műszerfal, valójában is inkább mutatós, mintsem praktikus vagy ergonomikus
Az óracsoport szép és elegáns, ellenben az előtte feszülő, oldalról nyitott plexi iszonyatosan tükröz
Bizony szomorúvá tesz a Blue&Me
A Magic Parking és a csipogó is kikapcsolható
Jaj, Istenem, csak az ECO-módot ki ne próbálja senki. Döbbenetes lassúság, bizonyos gázpedálállásig korlátozott motorteljesítmény, gyász
Az ülőlap lehetne hosszabb, túlzottan terpeszkedni nem fogunk, a térdünk lényegében satuban van
Büszkén kihúzva feszítünk egy darabig, de pár kilométer után már másznánk mindenfelé, annyira meredek a támla
Akadozva, nehezen nyílik, a nyílása szűk és keskeny
A tipográfia a megszokott módon csodás
245 liter, nagyobb, mint a Swifté, de a pereme legalább olyan magasan van
Dönthető, de a lépcső megmarad. Japánoktól üléshajtogatást tanulni nem szégyen
Megéri a felárat. Amennyit spórolnak a belépő motorral és a kéziváltóval, annyiból ki is jön