Fotó: Papp Tibor / Totalcar
Golf IV. - nem igazán tartottuk új korában jó autónak, kategóriájában szűknek számított
Meghökkentően jó volt a futóműve
Én tettem bele a 988793. kilométert
Igen, taxi volt
Franciaország és Nagykanizsa között pörgött, de harmada helyi városi használat
Eredetileg 90 lóerős volt
Cseréltek: kerékcsapágyakat, bal első sárvédőt, két kettős tömegű lendkereket kuplunggal, hátsó lengéscsillapítókat, futómű-szilenteket, szervoszivattyút
Gyári benne: az adagoló, a porlasztócsúcsok, a turbó, az első lengéscsillapítók
Ez egy extrásabb autó, Climatronickal
Beta rádió, de rég láttam ilyet
Sok izgalmat nem tartogat
Minőségi hatásra nagyon jó autó volt, és meglepően kevés nyomot hagyott rajta az elmúlt nyolc év
A jobb első ülés tökéletes, a vezetőé már vészesen kiülve
Nem vészesen tágas, de elmegy
Az Ocean egy limitált széria volt
Látszik rajta, hogy vigyáztak rá
A titok nyitja: kormányvédő. Dénes ujja ott hagyott nyomot, ahol már nem védte a kormányt
A vezetőülés kárpitja kiszakadt. Ennyi talán belefér egymillió táján
Négy légzsákos
A váltószoknya kezd porladni
Viszont a váltógomb egészen jó állapotúnak tűnik
Vakkapcsoló-dömping
Nem rossz, ugye. Láttam már rosszabb állapotú négyes Golfot, papíron 150 ezer kilométerrel
A kellemes tapintást adó bevonat az ajtók műanyagjain ragacsossá vált, mitn minden VW-n
Elegáns
Tízezrenként új olajat kapott, a motor kellemesen szívódízelessé szelidült
Gázrugós kitámasztó
A kőfelverődéseket még az M7 meghosszabbításának építésekor szedte össze
A lámpa is kapott követ
A csomagtartója szép nagy
Ja, még egy hiba: a rolónak annyi