Olaszországból hozott fehét TDI kombit néztem meg utoljára a Passat megtalálása előtt
Ha nem dízel, akkor valószínüleg megveszem. Nálam ez nem újkeletű para, mint sokaknál, és nem is para. Egy kivétellel mindig benzineseket használtam. Elismerem a dízelek jó oldalait, de én a benzinest szeretem
Most óra állj van. Amúgy egy ilyen idős autónál kedvező ez a futásteljesítmény
Mindene megvan, nincs széthasználva, nem hiányoznak műanyagok. Csak rettentő koszosan érkezett. Például amit a kormányon bőrkopásnak hittem kiderült, hogy csak évezredes kosz
A zene sokkal jobban szól benne, mint az előző Passatomba. Ebben van ESP is
"Multikormány", állítgathatom a hangerőt kormánytfogva
A négy elektromos ablakból az elsők automaták
A sötétkék-sötétszürke belvilág komolyabb hangulatú
Itt ép a kesztíűtartó fedél, megvan a kilincs
Váltózár is jó dolog, beéppíttetni 50 ezer körül lenne
Küszöbvédők is vannak elöl-hátul
Ugyanilyen plüsskárpitos volt a másik Passatom is, csak éppen világosszürke. Ez kevésbé használt, nincs kiülve
Hátul a hely még mindig nagy. Azért ez egy kényelmes autó
A légzsákellátottság azonos az előzővel, és felülmúlja az eladott Octaviát
Itt a hátsó ülésekhez a hamutartó mellé szivargyújtóaljzat jár. Működik mindkettő
A hátsó ülések is jó állapotúak, már 4-szer kiporszívóztam, de még mindig porzik
Nem fogom elkerülni a kárpittisztítást. Majd ha jó idő lesz
mindenféle matricácska is megvan
Működik a tükörállítás is
Meglepő módon nem lógnak a kárpitok. Csak a bal hátsót vágták ki, mintha szikével ejtettek volna egy 15 centis vágást
Kapott új telókat
Megvan a háromszög is
Ide most nem lehet betenni a színházbajárós szmokingot. Nem csak ezért mert nincs, hanem mert teli van koszos műhelycuccal
Jó kiállású ez az autó, nincs megfáradva
A szín megvadította a fényképező automatikus fehéregyensúly választóját
A legcsúnyább külső sérülése
A fényszórók karcmentesek, a lökhárító kevésbé
A jelvény állapota példázza az autóét. Folt esett a becsületén
A felniken ilyen sérülések sokasága, de nem ütnek
A díszléc töve örökölt sérülés, alatta a sárvédőével egymagas húzás egy robogós fazontól van, aki kikerülte az autót és végighúzta szaggatott vonallal (ahogy billegtette a mocit ügyeskedve vagy inkább ügyetlenkedve) az oldalát, meg a hátsó lököst
Itt is a robogós húzás, mert örökölt hibák
Ez nem a robogós munkája, hanem az előző tulajé
Jobb alul a vékony karc a robogóstól, a műanyag betéten pedig hozott sérülés
A hátsó lámpa burája is repedt rendesen. Majd kicserélem
Most épp úgy áll, hogy leginkább a szerelőknek biznisz ez a kocsi
Farból is csinos
Még mindig csinos, hát még ha elmulasztom a makuláit
A Business amolyan kifutó búcsúfelszereltség volt a típustól. Ez a darab már 2004-es modellévű, bár 2003-as gyártmány
A hátsó sárvédő is több helyen sérült
Talán ebből a szögből látszik milyen hullámos a jobb hátsó ajtó lemeze. Sérült, erre kinyomkodták: inkább hagyták volna úgy
Tájkép csata előtt. Szét lesz szedve, mert bár látványra oké, a hengerfeje megadta magát
Ennek a motorházfedelére nem jár a hangcsillapítás
Van mindenféle matricája
A nepperek állításai ellenére léteznek öreg autók teljes szervizkönyvvel