Keveset variáltak a formán, egy-két él markánsabb lett, újak a színek és a matricák
A kormány széles, de nem túlságosan, nem is húzták magasra, állva terepezve nem is az igazi, ezzel aszfalton jó menni
A köves-murvás utakkal még elboldogul, ennél komolyabb tereppel nem érdemes terhelni
Az elsőre furcsa lámpa kiállta az idő próbáját
A lényeg a háromhengeres blokk. Korábban sem volt vele nagyon gond, hosszútávú teszteken is jól teljesített
Az úszó nyergek a régiek, a tárcsa is, azonban az előd kellemetlen fék-érzetét valahogyan kiküszöbölték
Igényesen kidolgozott lengővilla és hatásos fék
A Tiger legeslő évjáratainál halkabb lett a kipufogó. Viszont itt van rendes motorhang, nem kell hátul üvöltenie
A komfortülés nagyon jó, kifejezetten kényelmes, nem is nagyon akaródzott benne mozogni, kanyarban kiülni. Az utas helye is vízszintes és hosszú, ott is jó ülni.
Bosszantóan primitív a szélvédő állítása, menet közben használhatatlan
A hátsó gátló állítható
Bal kézzel a menüt és az elektronika beállításait nyomkodhatjuk
Jobbal pedig a tempomatot
Sportos utalás: a főszerepet a fordulatszámmérő kapta
Új a műszerfal. A fő extra a bal szélen az üzemmód váltó gomb
A Tigernek jó a szélvédelme, a plexi még elviselhető sisakzajt produkál, a nagy műanyagok pedig jól leveszik a szélet a combról, szakadó esőben is elég sokáig el lehet menni anélkül, hogy vízben úszna a zacsi
Enyhén előre dőlt törzzsel ülünk rajta, míg más túraendurónál az egyenes hát az alap. Először furcsa is
Tisztességes a hasmagasság, jól dönthető, és még nincs rajta lövegtorony-érzet
A blokk a sok Daytona 675 alkatrészből nem csak a blokkba jutott, a váltó is simább lett